12. - Te most komolyan zavarba jöttél?

Sajnálom, sajnálom, sajnálom!
Nem megy nekem ez a rendszeres rész hozás, és higgyétek el, nagyon is zavar! De, egyszerűen nincs egy rendes időbeosztásom, így nem is tudom, hogy hogyan tudnék mégis valami kis rendszert csempészni ebbe.
Ha kitaláltam, majd kirakom a Facebook csoportba, amihez szeretném, ha csatlakoznátok :) 

A részben megjelenik a legújabb szereplőnk, aki minden bizonnyal olyan hatással lesz a történésekre, amire esetleg már számíthattok. Csak azért, hogy ne legyen már olyan egyszerű a történet.
Jó olvasást, édeseim, és ne feledjétek, hogy kommentelni ér! :)
Egyébként, idővel igyekszem majd válaszolni is rájuk. 

Ölel-csókol,
Lace. x. 

Zana Lewis

2016. Április 26.

Na, most. A helyzet a következő: én azt hittem, hogy a Callum nevű személyi testőröm, majd egy Paddy kinézetű, öregebb, kopaszodó, pocakos fickó lesz. De, valahogy rá kellett volna jönnöm, hogy hinni tényleg csak a templomba kell.

A fickó, aki mostantól minden napját velem tölti, leírhatatlanul jól nézett ki, sőt. Még annál is jobban. Sötétszőke, se-barna haja volt, napbarnított bőre, és mogyoróbarna szemei. És, hihetetlenül magas volt. És, bár - sajnos - nem láttam még póló nélkül, de az a fehér felső, amit viselt, kiemelte az aprón kidudorodó kockáit.  Pontosan tudom, hogy mikor megláttam Paddy mellett, csaknem elájultam.

Nem tudom, milyen lehetett az arcom, de az holtbiztos, hogy vicces lehetett, ugyanis a mellettem álló Liam hangosan felnevetett, ahogy rám vezette a tekintetét. Könyökömmel oldalba böktem, hogy állítson magán.

- Ennyire ne ájulj el tőle - vigyorgott le rám gúnyosan. Megforgattam a szemeimet, és mélyet sóhajtottam, mielőtt a magas, görög isten típusú srác elé léptem volna.

- Oh, na végre a bizonyos Zana-val is megismerkedhetek! - mosolyodott el féloldalasan, amitől a szívem dobogása  egy pillanatra el is állt - Örülök, hogy megismerhetlek. Callum Rumier - nyújtott kezet, amit készségesen el is fogadtam, és piruló arccal, vadul ragyogó szemekkel ráztam meg.

- Zana Lewis - kuncogtam zavartan, mint egy tinilány. Fájó szívvel húztam ki ujjaimat az övéi közül, és átadtam a helyemet Yvonne- nak. A hasamon összefont karjaimmal, oldalra biccentett fejjel bámultam a srác, széles és izmos hátát, egészen addig, amíg Yvonne a vállamnál fogva el nem tolt a társaságtól.

- Ugye, hogy milyen helyes?! - kuncogott, miközben még mindig belém karolva sétáltunk a bárig - Én választottam, csak neked. Liam valami pocakos faszit akart - húzta el a száját, mire hangosan felnevettem, és belekortyoltam a jeges vizembe.

- Életmentő vagy, Yv. Nem tudom, hogy bírtam volna egy kopasz, öregedő, pocakos akárkivel - löktem meg a vállánál, amit ő válaszul csak megvont - Tudod, nem lehetek elég hálás, amiért itt vagyok.

- Nem, Zana - rázta meg a fejét, komor arccal, érzékeltetve, hogy komoly témára tértünk - Mi nem lehetünk elég hálásak, amiért itt vagy. Nélküled, soha, de soha nem lehetne gyerekem. Tudod - sóhajtotta, oldalra biccentve a fejét - egészen kicsi korom óta arról álmodoztam, hogy lesz egy jó nagy családom, egy rakás gyerekkel, sikeres leszek, és lesz egy nagyszerű férjem is. Nos, az utolsó kettő, talán még össze is jött. Viszont, amikor kiderült, hogy Liam igenis gyereket szeretne, elmentem egy vizsgálatra, jobb félni,  mint megijedni alapon. Soha, ismétlem soha nem sírtam még annyira, mint mikor megtudtam, hogy nem eshetek teherbe, még mesterséges úton sem. Aznap haza sem mentem, sőt az utána következő két napot is a szüleimnél töltöttem, bezárkózva a régi szobámba. Akkor találtam ki, hogy megváltozok, hogy megutáltatom magam Liam-mel, hogy egyáltalán ne is akarjon gyereket egy ilyen nőtől, mint én. De, basszus! Annyira kitartó volt, soha nem hagyott cserben, mindig támogatott, és csak az utóbbi időben kezdett beszólogatni a fotózások miatt. Amikor megérkeztél, és megtudtam, hogy nem arra döntött, hogy valamilyen szinten én is a biológiai szülője legyek a gyereknek, akkor jöttem rá, hogy én nem tehetem ezt vele, nem érdemli meg. Vettem egy nagy levegőt, összeszedtem magamban egy tökéletes beszédet, hogy mit mondjak majd neki, mikor észre veszi, hogy kihagytam egy fotózást. De, persze, mint mindig, most is romba dőltek a terveim. Megszólalni sem tudtam, mikor éppen csak rám pillantva közölte velem, hogy gyönyörű vagyok. Minden szavam, amit addig gyakoroltam, eltűnt a sötétségben.

×××

Nem értettem, hogy mivel érdemeltem ki, hogy Yvonne ilyen dolgokba is beavasson. Mindenesetre hálás voltam érte, mivel még egyik béranyával sem volt ilyen kapcsolatom. Majdnem mindenki lenézően viselkedett velem, és addig piszkáltak, míg visszafelé nem kezdtem el számolni a napokat, hogy leléphessek.

Még mindig az ő szavai kavarogtak a fejemben, amikor az ágyamon fekve bámultam a plafont arra várva, hogy a telefonom megcsörrenjen, és apáék visszahívjanak. Ujjaimat a hasamra simítottam, amit most nem fedett semmi, ugyanis az európai tavasz ellenére, itt istentelenül meleg volt, így csak egy sportmelltartót viseltem.

Yvonne és Liam kettesben mentek el valamerre, a szülők, és a két lány pedig a bárban beszélgettek. Paddy természetesen Liam-mékkel volt, bár tisztes távolságból követte őket. Callum-ról semmit nem tudtam, egészen addig, amíg egy széles vigyorral be nem robbant a szobába. Pontosabban a szobánkba. Ugyanaz a fehér póló volt rajta, farmer térdgatyával, és sportcipővel, mégis ahogy újra megpillantottam, újra elállt a lélegzetem. Egyszerűen nem létezett, hogy valaki ennyire jól nézzen ki.

Lehuppant az ágyára, kezeit a tarkója alatt összekulcsolva kényelmesen elhelyezkedett, mielőtt megszólalt volna.

- Mi lenne, ha szétnéznénk a parton? Azt mondják, hogy gyönyörű a környék, és a szállodának van egy külön aquaparkja is, az út túloldalán. Persze, ha pihenni szeretnél tökéletesen megértelek, hiszen terhes vagy, és biztos nehéz egy gyereket cipelni egész nap, és annyiszor pisilni, meg te jó ég, miket beszélek?! - nevetett fel, amit én is követtem, ugyanis lehetetlenül édes volt, ahogyan össze-vissza hablatyolt. Mosolyom szélesedett, ahogyan észrevettem kipirosodott arcát, amit akármennyire próbált a tenyerei közé rejteni, nem sikerült neki.

- Te szent ég! Te most komolyan zavarba jöttél? - kiáltottam fel, s ezzel együtt fel is ültem az ágyamon, hogy jobban láthassam - Nem hiszem el, hogy egy ilyen pasi, zavarba jött az én közelemben! Történelmi pillanat, naptárba való!

- Oh, fogd be! - morogta, ő is ülőhelyzetbe helyezte magát, és vigyorogva nézett végig rajtam - Na, akkor megyünk, vagy nem?

- Persze, csak felveszek valamit - szálltam le az ágyról, amilyen gyorsan csak tudtam, és a szekrény azon részéhez léptem, ahol az én cuccaim voltak. Egy egyszerű fekete atlétát választottam, ami semmi esetre sem rejtette volna el, a már igenis gömbölyödő hasamat. Az egyetlen dolog, amit nem szerettem ebben a terhesség dologban, hogy minden alkalommal rengeteget híztam, így mindig rendesen meg kellett küzdenem az elfogadható alakért.

Írtam Liam-nek, és Paddy-nek is egy üzenetet, hogy sétálni mentem Callum-mal, ha bármi lenne hívjanak. Válaszukat meg sem várva léptem ki az ajtón a testőr előtt, aki miután gondosan bezárta az ajtót, tenyerét a hátamra simítva indult el mellettem a folyosón.

Sokáig nem beszéltünk egymással, csak némán, a gondolatainkba merülve caplattunk a másik mellett. A cipőmet valahol félúton levettem, és hagytam, hogy a homok finoman csiklandozza a talpamat, amin néha fel-fel kuncogtam, Callum pedig csak halványan mosolygott rajtam.

- Most azért nem szólalsz meg, mert a szobában zavarba jöttél? Oh, Cal ez egyáltalán nem gáz! Ha tudnád, hogy az elmúlt négy hónap alatt hányszor, de hányszor hoztam magam kínos helyzetbe, már attól is sokkal jobb kedved lenne!

11. - Pontosan olyan lesz, mint a társai

Zana Lewis
2016. Április 25. 

Kabócáim!
Meghoztam egy újabb nagy - nagy kihagyás után a részt, ami remélem elnyeri a tetszéseteket. Idővel próbálok majd valami rendszert csempészni ebbe, de nem ígérek semmit.
Az viszont biztos, hogy meghoztam az első ZANA szemszöges részt, úgy biza'.
Na, jó olvasást, és kommentelni szabad, bébik! :)
ölel - csókol,
Lace x. 

Zana Lewis

2016. Április 25.

Akármennyire is tiltakoztam az ellen, hogy én is elmenjek a családi nyaralásra, Yvonne és Liam hallani sem akart arról, hogy egyedül maradjak. Bár nagyon jó érveim voltak - mint például, terheseknek nem ajánlott a repülés - mindig kitalálták, hogyan vágják el őket.

- Zana, ne duzzogj már! - sóhajtotta Liam, miközben a reptéri transzferrel haladtunk az ötcsillagos luxusszálloda felé. Karjaimat összefontam a mellkasom előtt, és tüntetőleg nem szóltam hozzá. Immáron negyedik napja - Értsd meg, hogy nem akartam, hogy otthon maradj egyedül - megráztam a fejem, jelezve, hogy nem azzal van a baj - Ah, istenem olyan vagy, mint az anyám! - csapott a térdére idegesen - Figyelj, ez az én pénzem, és azt csinálok vele, amit akarok. És, én most rád is költeni akartam - megráztam a fejemet, hogy akkor sem költhet rám ennyit, egy nyaralás miatt - Lehetetlen vagy, tudod? - mosolyodott el halványan, én pedig felvont szemöldökkel fordultam felé. Rányújtottam a nyelvemet, ő pedig felnevetett, ami felvonta a társaságunk többi tagjának a figyelmét. Ezúttal a banda egyik tagja sem tartott velünk, már tényleg egy családi nyaralásnak tűnt a dolog. Kivéve, hogy én is, és Paddy is itt voltunk.

Yvonne halvány mosollyal az arcán nézett rám, de hozzá sem szóltam hozzá, hiszen a Liam pártján állt - mint rajtam kívül mindenki -, így a figyelme hamar a férjére terelődött.

Annyira másak voltak, mint a többi pár, akiknél dolgoztak. És nem csak azért, mert Liam világsztár volt. Másak voltak az érintéseik, a pillantásaik a szavaik. Nem sütött róluk a szerelem. Persze törődtek egymással, és olyankor hihetetlenül édesek voltak, mégsem szerették egymást szerelemmel. Csak nagyon - nagyon jó barátok voltak. A legfurább pedig az volt, hogy majdnem biztos voltam abban, hogy ezzel ők is tökéletesen tisztában voltak.

Hátradőltem a helyemen, és kivételesen nem azért szidtam Liam-et, mert elhozott, hanem azért, mert ilyen távoli várost választott a reptértől. Az én hasam pedig egyre nagyobb volt, Thomas pedig egyre jobban nyomta a hólyagomat. Kelletlenül fészkelődtem az ülésen, ami valószínűleg feltűnhetett Yvonne-nak, ugyanis előre szólt a sofőrnek, hogy itt az ideje egy újabb pihenőnek. Az út alatt már negyedjére, és még csak két órája voltunk úton.

- Nem értem, hogy egy terhes nőnek, miért kell ennyiszer wc-znie - rázta a fejét értetlenül Liam. Megforgatott szemeim sarkából láttam, ahogy Yvonne tarkón vágja, és arról faggatja, hogy mégis merre járt a biológia óra helyett. Kikászálódtam az autóból, és Karen társaságában elindultam a benzinkút fele.

Liam családja, csak is kedves emberekből állt. Az édesanyja egy tündér, aki szemmel láthatólag rajong a kicsi fiáért. Szőke, vállig érő haja volt, alacsony termete, és szemüvege. Pontosan, mint a tündérkeresztanyó a Hamupipőkéből. Leszámítva a szemüveget.

Geoff, Liam apja magas volt, és pocakos, tipikus brit nagypapa. Bár, még nem volt unokája. Mióta ismerem, egyszer sem láttam, hogy lógatta volna az orrát, és mindig volt valamilyen vicce. A humorát leginkább Harry-éhez tudnám hasonlítani. Az ember nem a viccen nevet, hanem a mesélő próbálkozásán.

Ruth és Nicola, haláli lányok voltak. Tipikus testvérei voltak Liam-nek, mármint annak ellenére, hogy ő volt az egyetlen fiú a családban, a lányok mégis előszeretettel piszkálták, legyen szó akármiről. Liam, pedig birka türelmű volt nővéreivel szemben. Egyszer hallottam őket veszekedni, mikor arról volt szó, hogy Thomas kapjon-e második nevet vagy sem. A vita végére Liam-et csúnyán legyőzte a három lány - időközben Yvonne is csatlakozott a harchoz -, így az anyakönyvben a Thomas mellett a Travis név is ott lesz.

- Hogy bírod, drágám? - fordult felém Karen, mikor kiléptem a mosdóból, és a melegítőnadrágomba töröltem a vizes kezeimet. Mosolya ragályos volt, így képtelen voltam megállni, hogy viszonozzam a gesztust.

- Lényegesen ez a legnehezebb terhességem. Már csak azért is, mert állandóan utazunk, bár Liam elmondása szerint július környékén már nem fognak turnézni, így javarészt már otthon leszünk. Mindemellett, soha nem volt még ilyen társaságom, egy várandósságom alatt sem. Mióta elköltöztem apáéktól, nem kaptam ilyen törődést, sehol.

- Gondolom nagyon hiányoznak neked - ölelte át a vállamat fél karjával. Némán bólintottam, majd az ölelésből kibújva visszaültem az autóba.

×××

A szálloda határozottan másabb volt, mint amire számítottam. Azt hittem, hogy majd olyan helyre megyünk, mint a turné alatti szállásaink, ennek ellenére, ez a hely sokkal barátságosabb volt. A mosolyomat akármennyire próbáltam leplezni, a hely annyira megtetszett, hogy lehetetlen volt nem vigyorogni.

A kék és fehér szín uralkodott, mind a főépületben, mint az apartmanoknál is. Igazából a hotel épülete egy hajóra emlékeztetett, és erre a berendezés csak jobban rátett.

- Csak nem mosolyt látok az arcodon? - lépett mellém Liam, elvéve tőlem a bőröndömet. Szemforgatva hagytam neki, hiszen, ha nem teszem meg, engem kap fel, és cipel el táskástól a szobáig. Tapasztalat - Továbbra sem beszélsz velem?

- Még sokkolva vagyok, Liam - morogtam vissza, ahogy beszálltunk a liftbe. Elnevette magát, és nyomott egy puszit a homlokomra - Talán annyira mégsem baj, hogy el kellett jönnöm - hümmögtem végig nézve a szobán. Paddy és én ketten osztoztunk egy kétágyas szobán, ami a folyosó legvégén kapott helyet, pontosan Liam és Yvonne mellett. Paddy csak felnevetett mellettem és lestoppolta az ablak melletti ágyat.

- Kicsi lány, azt mondták Liam-ék, hogy egy félóra múlva megyünk vacsorázni. Szeretnél addig szétnézni ezen a csodás helyen? - hevesen bólogattam, míg elfogadtam a felém nyújtott karját, amibe sikeresen bele is kapaszkodtam.

Imádtam Paddy-t. Noha nem töltöttem vele annyi időt, mint Liam-mel vagy a többi sráccal, igenis sikerült rendesen megismernem. Kétgyermekes apa volt, de mivel már mindketten egyetemisták voltak, nem kellett aggódni, hogy az életük bármely fontos részéről lemaradna. Csodáltam benne, hogy még annyi idő után is tiszta szerelmet érez a felesége iránt, sőt egyszerűen rajong érte. Valamint azt is megtudtam, hogy Paddy csak a ma éjszakát tölti velem egy szobában, ugyanis holnap reggel megérkezik a családja. Rám pedig a velük érkező, Callum nevű, személyi testőröm fog vigyázni.

- Nem értem, miért kell nekem saját testőr - mormogtam, magam előtt összefonva a karjaimat, hátradőlve a székben. A hotel felső bárjánál voltunk, ahova a találkozót beszéltük meg a családdal - Tökéletesen megvagyok egyedül. Különben is, egyik terhességem alatt sem volt testőröm.

- Tudom, Zana - sóhajtotta fáradtan és belekortyolt a sörébe - de egyszer sem Liam Payne gyerekét vártad, ugye? Ez most nem egy átlagos gyerek.

- De, a gyerek igenis átlagos, istenem! - csattantam fel - Az apja teljesítménye az átlagon felüli. A gyerek megszületik, és pontosan olyan lesz, mint a társai. Nem szebb, nem okosabb, nem több. Senki sem több senkinél.

10. - És, én nem akarom, hogy bárki is ezt érezze

Ow, helló! :) 

Ha jól emlékszem, a héten még nem volt rész, így gondoltam felrakok egyet, bár nincs túl sok részem megírva előre. Nem baj, mert kárpótolnak a kommentek! Köszönöm szépen, guyss!
A részről pedig, ez a személyes KEDVENCEM. És remélem, hogy ezután már ti sem fogjátok utálni Yvonne-t. 

Egyébként reményeim szerint szombatonként fognak érkezni. 

Na, remélem elnyeri a tetszéseteket, és hagytok valami nyomot magatok után.
Csókcsók-puszipuszi,
Lace x. 

Liam Payne

2016. Április 12.,

Akármennyire volt jó anya tanácsa nem fogadtam meg. Nem vittem el Yvonne-t sehova beszélgetni. Már csak azért sem, mert lehetetlen volt abban a helyzetben bármerre is menni vele. Azt is csodáltam, hogy a hálóig el tudtam vinni.

Soha nem láttam még ilyen állapotban. Sőt, soha senkit nem láttam még így. Egyik percről a másikra omlott össze, és kezdett el zagyválni mindenről, majd egyre csak azt hajtogatta, hogy ő sajnálja, és nem így tervezte. Egyszerűen nem értettem, hogy mi a fene lehet vele. Hiába kértem, hogy adjon valami magyarázatot csak zokogott.

Aztán, mikor azt hittem abbahagyta, már csak halkan hüppögött, és elmondta. Elmagyarázta, hogy mit miért tett az elmúlt egy - két évben.

Hirtelen minden annyira világos lett. Azért viselkedett úgy ahogy, mert azt akarta, hogy azért gyűlöljem meg, ne pedig az egészsége miatt. Azért járt annyit orvoshoz, hogy megoldást találjanak.

Yvonne azért változott meg, mert nem lehet gyereke, egyszerűen nem eshet teherbe.  Nem tudta elfogadni, hogy nem tehet engem boldoggá, ezért eljátszotta, hogy egy elviselhetetlen hülye picsa, aki nem akar elhízni egy gyerektől, pedig csak azt, nem akarta, hogy megtudjam, képtelen lenne erre.

- Yv, hé, Yv - szólongattam, miközben a mellkasomnak dőlve szipogott.

- Ne haragudj, Liam, kérlek, ne haragudj! - nézett fel rám. Halványan elmosolyodtam, és megrázva a fejemet letöröltem a könnyeket az arcáról. Ő is hasonlóan, az arcomra simította, apró és hideg kezeit - Annyira sajnálom, Liam - suttogta - Nem akartam veled ezt tenni, és megértem, ha elhagysz.

- Hagyd ezt abba, oké? - mordultam rá szorosabban fonva köré a karjaimat - Ezért nem lehet haragudni. Te tényleg, ekkora tuskónak nézel, hogy egy ilyen dolog miatt haragudnék rád? Jézusom, Yvonne! Nem egy boltot raboltál ki - nevettem el magam kínomban, ám ez az ő arcára egy apró, szinte láthatatlan mosolyt csalt.

- De, így soha nem lehet rendes családunk - rázta meg a fejét elkeseredetten. Ujjaimat az álla alá téve emeltem meg a fejét, hogy a szemeibe nézhessek.

- Ki mondta, hogy én rendes családot szeretnék? Rendes életem sincs. Yvonne, én még azt sem tudom, milyen igazából egy korombeli élete! És, most nem panaszkodom. Nincs szükségem rendes családra. És, különben is, emlékszel miért van itt Zana? - vontam fel a szemöldököm - Tommy szeptemberben megszületik, érted, lesz egy fiunk.

- Bennem mindig, bennem lesz, hogy nem én szültem őt, és szinte jogtalanul hív anyának - rázta meg a fejét csalódottan.

- Yvonne, nem jogtalanul hív majd anyának! - emeltem meg a hangomat - Nem te fogod megszülni, de te leszel ott, mikor fáj a hasa, mikor jön a foga, te fogod először oviba, iskolába vinni, te leszel ott, mikor elveszi élete szerelmét, te fogod elmondani neki minden nap, mennyire szereted. Te fogod felnevelni, és nem Zana. Te leszel az anyja - nyomtam egy csókot a homlokára - Azt akartam, hogy menjünk el valamerre kettesben, de nem tudom te most mennyire vagy benne - húztam el a számat, ahogy az arcát méregettem. A sminkje csíkokat hagyott az arcán, a haja a szemébe lógott, ráadásul a szemei duzzadtak és vörösek voltak.

- Kérlek, csak maradjunk itt. Nézzünk valami filmet, oké? - pislogott fel rám. Apró puszit adtam az orrára, és elővettem a laptopom, míg ő lemosta a sminkjét.

- Ne tegyél fel semmit!  - kiabáltam be neki a fürdőbe - Gyönyörű vagy, azok nélkül a szarok nélkül is.


×××


Pár órával később elmentem megkeresni Zana-t és a húgát, hogy egy kicsit beszélgethessek velük, és megismerhessem Gwen-t.

Őszintén szólva lövésem sem volt merre keressem őket, a telefonomat pedig a szobában hagytam, így elveszetten kószáltam a szállodában. Minden lehetséges helyre benéztem, ahol lehetnek, mint például a kondi, a medencetér, a wellness részleg, az ebédlő, a játékterem, egyszóval tényleg minden helyet bejártam, de egyszerűen sehol nem volt a két lány. Csak remélni tudtam, hogy nem indultak el vásárolni, vagy várost nézni kíséret nélkül.

A rajongók nem voltak oda túlságosan Zana-ért, éppen ezért nem szerettem volna, ha ő és a húga útnak indul egy idegen városban, telis-tele fannal.

Imádtam a rajongóinkat, ezt nem tudtam, és nem tudom elégszer hangoztatni, de volt egy részük, akik néha túl messzire mentek. Gondolok én itt arra, hogy a barátnőinket is hírességként kezelik, ha már átestek azon a szakaszon, hogy gyűlöljék őket.


- Liam!  - futott velem szembe Gwen, mikor feladva a keresést visszaindultam a szobánkba. Értetlenül vontam fel a szemöldökömet, míg a felém rohanó lányt figyeltem.

- Ti meg hol voltatok? - kérdeztem, mikor lefékezett előttem - Az egész szállodát bejártam értetek! - tártam szét a karjaimat fáradtan, mire a lány felnevetett - Hé, ne nevess ki!

- Bocs - kapta a szája elé a tenyerét, megpróbálva elfojtani a kuncorászását -Itt voltunk a szobátokban Yvonne- val, csak ugye nálad nem volt telefon, így nem tudtunk felhívni, utánad indulni meg mindenki lusta volt.

- Na, kösz - morogtam, összefonva a karjaimat a mellkasom előtt - Egyébként hova rohantál ennyire?

- Ja, um. Abby megkért, hogy kísérjem le az edzőterembe - vakarta meg a tarkóját - És, csúnya késésben vagyok - nevetett zavartan. Megforgattam a szememet, hiszen tipikus nő volt. Milyen nő az, aki nem késik soha? Félre álltam az útból, és néztem, ahogy elviharzik mellettem, majd szinte beesik Harry-ékhez.

A szobában Yvonne és Zana fogadott, akik a kanapén terpeszkedtek. Yvonne a kedvenc, képregényes pizsamanadrágjában, az egyik fehér pólómban, felkötött hajjal figyelte, ahogy Zana lelkesen magyaráz neki.

- Mi a téma, hölgyeim? - huppantam le közéjük, majdnem ráülve a feleségem lábára. Szemforgatva húzódtak arrébb, hogy nekem is több helyem legyen.

- Azt meséli Zana, hogy miért lett béranya - hajtotta a fejét az ölembe Yv.

- Oh, ez engem is pont érdekel! - csaptam össze a tenyereim, és érdeklődve fordultam a lány felé. Zana láthatóan zavarba jött a plussz egy hallgatótól, de viszonylag hamar összeszedte magát.

- Tehát az úgy volt, hogy kiderült, hogy én is béranyától vagyok, akárcsak Gwen. Anya nem eshetett teherbe, majd épphogy megismerhette a húgomat, egy agyvérzés elvitte - csuklott el a hangja. Elhúzva ajkaimat fektettem a tenyeremet a vállára, hogy megnyugtassam, vagy csak érzékeltessem vele, hogy itt vagyok - 11 éves voltam, tehát már rendesen vannak róla emlékeim, és tudom, hogy csodás nő volt. Aztán apa felvette a kapcsolatot, a biológiai anyánkkal, és egyszer csak azt vettem észre, hogy összeházasodtak. Nem mondom, hogy egyből elfogadtam ezt a dolgot, sőt a mai napig nem hívom, anyának, hiszen nem ő nevelt fel, és még az esküvő előtt kikötötte, hogy rosszul érezné magát, ha anyának szólítanám, így még mindig Viola-nak hívom. Na, és ahogy őt is megismertem, vele együtt a foglalkozását is. Mondhatom úgy, hogy beleszerettem ebbe. Valamilyen szinten anya miatt is csinálom, hiszen nem akarom, hogy bárki szenvedjen azért, mert nem lehet gyereke. Apa nagyon sokat mesélt a próbálkozásaikról, arról, hogy hány és hány dolgot kipróbáltak, de minden sikertelen volt. Elmesélte, hogy anya mennyire szenvedett, amiért nem alapíthat családot. És, én nem akarom, hogy bárki is ezt érezze!

09. - Olyan, tipikusan, anyásan

Ow, hello!:)
Nincsenek rá szavak, mennyire szégyellem magam, amiért ennyire elhanyagolom ezt a történetet. Igyekszem a részek írásával, és valójában alig várom, hogy november 9-én leversenyezzek, és végre újra ennek az egésznek szentelhessem a figyelmemet. 

Nos, a részt már régebben olvastam, pontosabban írtam, de még így is tudom, hogy a következő fog majd a kedvenceim közzé tartozni. 

Nos, nem tartalak fel titeket, remélem elolvassátok, és véleményt is írtok!
Oh, tényleg, a kommentekre, amint lesz időm válaszolok, de addig is köszönöm őket. 

csókcsók - puszipuszi, Lace x. 

Liam Payne
2016. Április 12. 

Szerettem utazni, oh, de még mennyire szerettem nézni a melllettem elsuhanó tájat, miközben hangosan hallgattam a zenét. Ilyenkor mindig azon gondolkoztam, hogy vajon az idő is olyan gyorsan elrepül, mint ahogyan egyre gyorsabban távolabb jutunk egy ponntól. És vajon, mi is ugyanúgy változunk, mint az elrepülő táj?
Emlékszem, hogy évekkel ezelőtt mennyire más voltam, sokkal többet ittam, és nem érdekeltek semmilyen bulinak a körülményei, és következményei. Egészen addig habzsoltam így az életet, míg egy ilyen egy-éjszakás kaland során meg nem ismertem Yvonne-t. Igazából, nem jöttem volna vele össze, ha másnap nem toppan be hozzám Ruth, és könyveli el a barátnőmnek, a megszeppent, nem éppen szerencsés lányt. Nővérem kedvéért, és unszolására több időt kezdtünk el együtt tölteni, s egyre jobban megismertük egymást. Utána pedig már nem volt visszaút. Amikor hazaértem egy turnéról, és ő ott várt a reptéren, megkértem a kezét, tehát az életem fenekestül felfordult, arról nem is beszélve, mikor Yv modellkedni kezdett.
Most pedig itt ültem a kocsiban, fejemet az ablaknak döntve, szemeimmel erősen hunyorogva, míg hüvelykujjammal Zana kézfejét cirógattam, ami a tenyeremben pihent. A vállam már elgémberedett a feje alatt, bár semmi pénzért nem mozdítottam volna el, hiszen, akkor egyértelműen felébreszteném.
Most olyan nyugodt volt. Hosszú, barna tincsei eltakarták szemeit, és homlokát, de az aprón elnyílt telt ajkait láttatni hagyták.
Kár lett volna tagadni. Zana piszkosul gyönyörű volt, és akármennyire fura, de az aranyos pocakja - ami a fiamat rejtette - csak még elbűvölőbbé tette.
- Hé, Payno - fordult hátra Paddy, megtámasztva a kezét a baloldali üléstámlán - 5 perc és a szállodánál vagyunk, kezdd el ébresztgetni - mosolyodott el halványan a szuszogó lányra pillantva. Bólintottam, jelezve, hogy megértettem, testőröm pedig újra a vezetésre koncentrált.
Tenyeremet az arcára simítottam, s lassan simogatni kezdtem. Nyöszörgött, és mocorgott, felemelve a fejét a vállamról, a mellkasomra feküdt.
- Zana - suttogtam, miközben a haját birizgáltam, majd fél perc elteltével sokkal inkább húzgáltam - Zanaboo, ha nem kelsz fel, nem tudod meg mi a meglepetés! - kuncogtam. Szavaimra szinte egyből kipattantak a szemei, és hirtelen igen is éber lett - Na, mi van? Kényelmes vagyok? - húzódott önelégült mosoly az ajkaimra.
Szerencsére nem volt ideje választ adni - ami nyílván egy csípős megjegyzés lett volna -, mert Paddy kinyitotta nekünk az ajtót, így már sokkal inkább arra figyeltünk, hogy épségben beérjen a szállodába. Én meg kint maradtam egy kicsit a rajongókkal.
- Liam, mi van veled és Yvonne-val? Elváltok? - kiabálták egyszerre többen is, mire csak halványan elmosolyodtam, és nemlegesen megráztam a fejem.
- Minden a legnagyobb rendben, csupán túl sokat vagyunk távol egymástól.
- Ezért van melletted már egy másik lány? - hangzott az újabb kérdés, ami nem kicsit vette el a kedvemet, ettől az egésztől. Mélyen fúrtam a fogaimat alsó ajkamba, nehogy valami olyat mondjak, ami kockára tenné a banda hírnevét.
- Nem, Zana csupán csak segít nekünk - írtam alá még egy utolsó füzetlapot, majd egy kényszer mosollyal pózoltam a képen. Csak arra vágytam, hogy bent lehessek, távol az ilyen kérdésektől, amik a magánéletemre vonatkoznak, és rajtam és a családomon, barátaimon kívül senkinek nincs köze hozzá.
Hajamat túrva léptem be a hotel halljába, ahol három nő is rám várt. Mármint. Sokkal inkább csak Yvonne várt rám keresztbe font karokkal, míg Zana-t sokkal jobban foglalkoztatta a Gwen személyében megjelent meglepetést.
Mosolyom kiszélesedett, egy pillanat alatt elfelejtettem, hogy mi is történt kint a rajongókkal, miközben Yvonne a karjaim közé bújt, és arcát a vállamba temette.
- Na, tündérbogyó lányunk lesz, vagy egy szívtipró kicsi fiunk? - pislogott fel rám, pillái alól. Apró csókot nyomtam a homlokára, az orrára, és a szájára, míg ő a pólóm alól kilógó bőrömet cirógatta ujjaival.
- Tommy, a legvagányabb kissrác lesz a világon - vigyorogtam boldogan, míg feleségem kíváncsian vonta fel a szemöldökét.

- Oh, tehát már neve is van? - húzódott hátrébb, hogy jobban lássa az arcomat. Nem azt láttam az arcán, amit szerettem volna. Mosoly helyett, sokkal inkább csak csalódottságot tükrözött, amiért egy újabb dologból hagytam ki - Azt hittem, hogy megbeszéltük, hogy ezen a téren közös döntést hozunk. Liam, megint kihagytál egy fontos dologból! - keserű mosoly húzódott az ajkaimra, ahogyan az arcára simítottam a tenyeremet, de ő elhajolt az érintésem elől, sőt az ölelésemből is kibújt - Most...most csak hagyj! - fújtatott, és hátat fordítva nekem a lépcső felé vette az irányt.

Csalódottan, széttárt karokkal fordultam az itt maradt másik két nő felé, ám őket csöppet sem érdekelte jelenlétem, túlságosan el voltak foglalva egymással. Mivel a testvéri pillanatot nem akartam megzavarni, így a hajamat túrva vettem elő a telefonomat, hogy felhívjam anyát.



×××

- Én továbbra is csak azt mondom, hogy vidd el valamerre. Beszéljétek meg. Tudod nagyon jól fiam, hogy ha elásod a dolgokat a tudatod mélyére, attól az még ott van, és, ha egyszer felbukkan akkor csak rosszabb lesz. Vidd el valahova, ahol kettesben lehettek, és beszélgessetek - nem láttam anya arcát, de a hangján tökéletesen hallatszott, pontosabban érződött, hogy mosolyog. Olyan, tipikusan, anyásan, ahogy senki más nem tud. És, már csak ezzel jobb kedvre derített.

- Köszönöm a tanácsot, anya. Hiányzol, te is, meg apa is. Na, meg Ruth és Nicola is - sóhajtottam.

- Ez a dolgom, kicsim. Segíteni, az elveszett fiamon - kuncogott - Te is elmondhatatlanul hiányzol, édesem. Olyan rég láttalak élőben, már csak a neten, és az újságokon látom az arcodat - hangja a játékosból, szomorúra váltott - Igazán meglátogathatnátok minket. Zana-t is olyan rég láttuk, sőt a pocakkal még nem is! És, azt sem mondtad, hogy mi az unokám neme!

- Oh, anya. Ma derült ki, hogy lesz egy kicsi fiam!

- És nem az volt az első, hogy engem felhívsz? - tettetett felháborodást - Nagyon örülök a boldogságodnak, fiam, de remélem, hogy azért a bébi születése előtt még láthatlak.

- Persze anya - sóhajtottam - Két hét múlva lesz egy hosszabb szünetünk, mi lenne, ha elmennénk valamerre? Hm, mondjuk Törökországba? Azt mondják isteni szállodák vannak arrafelé! És, ott nagyon nem is ismernek minket.

- Tudod, hogy nem szeretem, ha ránk költöd a pénzed, Liam. Annyit dolgozol érte, és..

- Anya, én ezt akarom, oké?! Az én pénzem az én döntésem, és én a családomra akarom költeni! - vágtam a szavába - És erről nem tervezek tovább tárgyalni. Megyek és próbálok szállást intézni.

- Ah, lehetetlen vagy. Rendben. Alig várom, hogy lássalak. A részletekről majd tájékoztass. Szeretlek, fiam.

- Én is téged, anya - mosolyodtam el a végére. A vonal megszakadt, én pedig fáradtan dőltem hátra a fotelben. Pár perccel később Yvonne rontott be a szobába, és vágódott le a velem szembeni fotelra.

- Beszélnünk kell! Nem bírom tovább! - morogta, mikor felnéztem rá - Egyszerűen képtelen vagyok tovább titkolni, és úgy tenni, mintha minden rendben lenne velem. Mert baromira nincs, Liam! - a könnyek folyamatosan áztatták az arcát, míg én közelebb húzódva próbáltam csitítani a zokogását.

Új blog

Hali- hali - hali! 

Ragyog a szívem, mint a nap, 

ugyanis a mai napon meglett a 20. feliratkozónk is! :) 

Köszönöm csajok! 

Na, a másik pedig, hogy ma, hirtelen felindulásból megnyitottam a Serial Killer Smile c blogunkat, amit az Apja lánya másik írójával fogok vezetni. 

Nézzetek be, és hagyjatok nyomot magatok után! 

08. - Hello, Tommy

És, itt is volnék!

Nem, ne higgyétek azt, hogy most már rendszeresen lesznek részek. Még mindig szét vagyok csúszva, de sikerült pár részt előre írnom, így gondoltam, miért ne lephetném meg az olvasóimat, af. Köszönöm, a 16 feliratkozót, és a kommenteket. Tudjátok nagyon jól, hogy ez nekem sokat segít a folytatásban.

Na, tehát. Jó olvasást, ne feledd, a véleményed számít! :)

Ölel-csókol, Lacy.

Liam Payne

2016. Április 11.,

Nem tudtam, mit is kellett volna mondanom, mikor Yvonne arra akart rávenni, hogy elvihesse Zana-t magával, a következő fotózás helyszínére, Boston-ba. Mármit, tökéletesen tudtam, hogy nem fogom megengedni, hogy elvigye mellőlem, csak arról nem volt fogalmam, hogy miként is közöljem ezt vele. A hotelszobánk teraszán ültünk, kivételesen kettesben, így valamennyire nyugodtan tudtunk megbeszélni, néhány fontosabb dolgot.
- Sajnálom, Yvonne, de nem szeretném, ha Zana távol lenne tőlem. Főleg, hogy nem viselnél el egy testőrt sem, pedig tudod mennyire utálom, ha nincs veled senki - magyaráztam, hátradőlve a székben. Lemondóan felsóhajtott, karjait keresztezte a mellkasa előtt.
- Jó, hagyjuk - fujtatta - Csak azt akartam, hogy egy kicsit kiszakadjon ebből a közegből.
- Mhm, igen. És elvidd tök idegen nők társaságába! Emlékszel, hogy ide is elég nehézkesen illeszkedett be. Itt marad velem. Holnap úgyis vissza kell utaznunk Londonba, vizsgálatra - álltam fel, készülve ott hagyni őt.
- És erről nekem, mikor akartál szólni?! - háborodott fel, a kezem után kapva.
- Yvonne - sóhajtottam fáradtan. Kezeim közé vettem az övéit, tekintetem mélyen az övébe fúrtam - Három egész napja, másról sem beszélek, csak arról, hogy holnap kiderülhet a gyerek neme!
- És, a névválasztásból is ugyanúgy kihagysz majd, ahogy az eddigi összes dologból? - kapta ki a kezeit az enyémek közül, s elviharzott mellettem.
- Nem hagytalak volna ki, ha egy kicsivel is több időt töltenél velünk, velem! - kiáltottam, ahogy utána sietve a karjára bilincseltem az ujjaim - Még mindig a férjed vagyok, Yvonne! Csak te erről néha elfelejtkezel, és ez így nem működik - hajtottam le a fejemet csalódottan. Feleségem mély levegőt vett, szorosan lehunyta a szemeit, s ismertem már annyira, hogy tudjam próbálja lenyugtatni magát.
- É-én csak sajnálom, Liam! - suttogta szomorúan. Nem válaszoltam, csak a fejemet megrázva magamhoz szorítottam.
Nem tudtam meddig leszünk még képesek eljátszani ezt. Ez a kapcsolat és házasság dolog egyáltalán nem működött, és bármennyire is fura belátni, ez mindkettőnk hibája. Mégis féltem elengedni őt, mert tudtam, hogy nélküle megint nem lesz senkim, és újra egyedül maradok. De, azzal is tökéletesen tisztában kellett lennem, hogy minél tovább csináljuk ezt a szart, annál mélyebben sérülünk mindketten.
Fogalmam sincs, hogy mi ketten, hogyan is kerülhettünk össze. Annyira különbözünk, olyan mások vagyunk. És, nem, ez nem az "ellenségek vonzzák egymást" történet. Ez csak arról szólt, hogyan használjuk ki egymást, egy látszólagos boldog élet felépítéséhez.
Yvonne karjai megfeszültek körülöttem, ahogy nagyot sóhajtott, mélyebben fúrva az arcát a mellkasomba.
- Mhm. Ez az a parfüm, amit tőlem kaptál? - nézett fel rám halvány mosollyal, csillogó barna szemekkel. Felnevettem, s nyomtam egy puszit az orrára, amit szokás szerint felhúzott.
- Igen, ez az - motyogtam, egy apró, bátortalan csókot nyomva ajkaira.

✖✖✖✖

Dr. McMayer rendelőjénél szerencsére senki más nem volt rajtunk kívül. Zana a vállamnak dőlve várta, hogy az orvos befejezze az ebédszünetét. Ujjaival játszadozott, míg én twitteren nézelődtem. Igazából, nem is figyeltem a posztokat, csak elgörgettem felettük. Ezzel ellenben Zana lehet, hogy figyelte, ugyanis hirtelen megállított, egy rólunk szóló cikknél.
"Liam Payne háza táján megkétszereződött a nők száma!" - már csak a cím is röhejes volt, így egyből a linkre kattintottam, hogy el tudjam olvasni az egészet. - A népszerű énekes és felesége már majdnem három éve házasok, ám úgy látszik nincs minden rendben, ugyanis nem régiben egy újabb hölgyike költözött be, az amúgy hatalmas villába. Nem mintha ez nem lenne elég, de úgy tűnik, hogy a barna hajú, névnélküli újonc, igenis állapotos! Hm, Liam, ez gyorsan ment! Gratulálunk, és azért egy képet várunk a kicsiről!" - hangosan felnevettem a cikk végén, ami egyenesen hihetetlen volt.
- Szerinted ez vicces?! - sziszegte Zana elhúzódva tőlem, féloldalasan felém fordulva - Úgy állítanak be, mint valami hülye cafkát!
- Nyugi - lihegtem kifulladva a nevetéstől - Kiírom az igazságot Twitter-re, oké? - néztem le rá. Mélyet sóhajtott, s sután bólintott egyet, majd hátradőlt a széken.
Egészen addig hozzám se szólt, amíg az orvos be nem hívatott minket.
- Izgulsz? - kérdezte suttogva, ahogy az ujjaimra nézett, amiket már egy jó ideje tördeltem.
- Te nem? - kérdeztem vissza meglepetten. A nők ilyenkor izgulni szoktak. Vagy tévedek?
- Liam, nekem teljesen mindegy, hogy fiú-e vagy lány. Csak az számít, hogy megszülessen és leléphessek - rázta meg a fejét, majd mikor rájött a szavai súlyosságára, mélyen az ajkába harapott.
- Nem szeretsz itt lenni? - kerekedett el a szemem. Alig találtam a hangomat, el sem hittem, hogy hallotta volna a kérdésem.
- S-sajnálom, nem úgy értettem - rázta meg a fejét.
- Hát, persze, hogy nem - motyogtam, s elengedve az eddig fogott kezét, hátra léptem a falig, aminek neki támaszkodtam.
- Jó napot, Mr. Payne, Ms. Lewis! - lépett be az orvos. Öreg volt és pocakos. Nem értettem, hogy a nők miért teszik szét neki a lábaikat - Minden rendben volt, ugye? - kérdezte, felhúzva a gumikesztyűjét - Rosszullétek? - fordult Zana felé, felhajtva a pólóját, valami zselés cuccot a hasára kenve.
- Egyre kevesebbszer - válaszolta halkan a lány.
- Szuper! Nos, akkor nézzük mi a helyzet a kisemberrel - mosolyodott el halványan, és egy kütyüvel körözni kezdett Zana hasán - Hm, fejlődésileg minden rendben. Esetleg szeretnék tudni a gyerek nevét? - pislogott felém a szemüvege felől.
- Igen - vigyorogtam, és újra közelebb sétáltam az ágyhoz, hogy jobban lássam a gyermekem. A kezemet megtámasztottam, Zana felett, az ágy támláján, ő pedig egyből összekulcsolta az ujjainkat. Lehetett volna annyi erőm, hogy elvegyem onnan a kezemet, de egyrészt nem zavart, másrészt sokkal jobban lefoglalt a kisfiam látványa.

- Hello, Tommy - motyogtam kábán, ahogy lehajolva csókot nyomtam Zana zselétlen hasára.
- Tommy? - kérdezte meglepetten, megtisztítva a hasát, visszahúzva a pólóját.
- Igen - bólintottam bárgyú vigyorral a képemen - Mindig is szerettem volna egy Thomas nevű kisfiút.
- Nagyon szép név, egyébként - szólt közbe az orvos, felém nyújtva a számlát, amin az igen borsos összeg szerepelt a magánrendelésért - 3 hét múlva ugyanitt! - köszönt el, kitessékelve minket a rendelőből.
Az autónál már Paddy várt minket, így ahogy beszálltunk hátra, már indított is.
- Sajnálom, amit odabent mondtam. Nagyon szeretek veletek lenni, és csak megszokásból tettem - fordult felém Zana, egy szomorú mosollyal. Megráztam a fejem, ölelésre tárva karjaimat. Szinte egyből közelebb férkőzött hozzám, arcát a nyakamba temetve.
- Ha újra csatlakozunk a turnéhoz lesz egy meglepetésem - motyogtam a hajába, amire csak egy hümmögés volt a válasza. Arcomat a hajába fúrtam, mélyen belélegezve a citromos illatát, hagytam, hogy elnyomjon az álom, amíg oda nem érünk a turné következő helyszínére.

07. - Erősen próbálkozunk

Szülinapi rééész!:) 
A részek további érkezéséről annyit, hogy most egy ideig nem lesz új.:( 
Jó olvasást, ne feledd; számít a véleményed!💕
L-J-P,
Xxx.Lacy

Liam Payne
2016. Március 13.,

Már úgy mentem fel a színpadra, hogy két vizipisztoly volt eldugva a zsebeimben, és alaposan felmértem merre vannak a vizes palackok. Mellettem Louis hasonlóan cselekedett, még a koncert elején rám kacsintott, jelezve, hogy bizony ma sem menekülök a szokásos csatánk elől. A szívem őrült tempóban csapkodott a mellkasomban, ahogy egyre közelebb sétáltam a színpad széléhez. Nem értettem, hogy miért van ez, hiszen csak egy újabb idióta csatáról volt szó, köztem és Louis között, a rajongók szórakoztatására.
Harry teljes beleéléssel énekelte a Better Than Words-ben lévő szólóját, mikor a fülesen keresztül kaptam az utasítást, hogy itt az ideje elkezdeni a pancsolást. Elhúztam a számat, miközben Harry-re néztem. Utáltam őt megzavarni.
De, még mielőtt gondolkodni kezdhettem volna, Louis pontos célzással az arcomba irányította kék vizipisztolyának vízsugarát.
- Komolyan, haver? - tettem felháborodást, és megtöröltem az arcom, majd a farzsebeimből előhalásztam a kis puskákat - Ezt most visszakapod - szűkítettem össze a szemeimet, előre nyújtva a karjaimat, a lehető legtökéletes pontot kerestem, amit meglőhetek. Nem, nem éreztem magam egy western filmben.
A rajongók hangosan sikítottak, miközben fel-alá rohangáltunk a színpadon, egymást kergetve, egészen, addig, amíg ki nem fogyott a teljes vízkészletem. Louis ördögi vigyorral és egy palack vízzel közelített felém, s tudtam, hogy már megint vesztettem.
- Oké, tesó, te nyertél - emeltem védekzeően magam mellé a kezeimet, eltakarva az arcomat, amin idegesítően lassan csorogtak le  vízcseppek - Kérlek ne bánts! - sipítottam, eltorzított, lányos hangon, mire Louis-ból kitört a nevetés, így egyensúlyát elvesztve, görnyedt össze, a vizet merő véletlenségből a cipőmre borítva.
- Wuh, bocs haver! - kiáltotta, megveregetve a vállaimat. Gyorsan, "pasisan" megöleltük egymást, aminek hatására a rajongók hangos visításba kezdtek a Lilo örömére.

- Egy kis csendet kérek, um, lányok! - szólalt meg Harry reszelős, rekedtes hangján, újabb szünetben a dalok között. Furcsállva meredtünk rá, mikor körbe járkálva a színpadon, kezeivel legyezve próbálta csendesíteni a rajongóink tömegét. Felvont szemöldökkel meredtem Niall-ra, aki ugyanolyan értetlenül széttárta a karjait, és megvonta a vállát - Nos, wuh, most ez mindenkinek meglepetés lesz - vakarta meg zavartan a tarkóját. Lehunyta a szemeit, és mély levegőt vett - Még nekem is - motyogta - Szóval, mint tudjátok van egy gyönyörű társam a mindennapokban. Huh, és szóban már eljegyeztem őt, de, wuh, még csak most vitt rá a lélek, hogy ténylegesen is megtegyem. Mikor lenne jobb alkalom, mint most? - nevetett fel kínjában, tekintetével a lányt keresve. Betsy, a színpad felém eső részén állt, meglepett, könnyes tekintettel. Mosolyogva sétáltam a biztonságishoz, a lehajolva hozzá, a fülébe suttogtam.
- Hozza ide, a könnyes szőke lányt - mutattam Betsy-re, aki hevesen, már- már zokogva rázta a fejét.
- Betsy - Blue-t? - kérdezett vissza, míg én egy bólintással válaszoltam. Néztem, ahogyan az izmos, magas fickó kiemeli a lányt Zana-ék társaságából. Zana hitetlenkedve, csodálkozva figyelte az eseményeket, míg Gemma és Joss büszkén meredtek testvérükre. Karjánál fogva felhúztam Betsy-t a színpadra, aki halkan, remegve rebegett egy köszönömöt.
- Tehát ott jártam, hogy még nem volt hivatalos - folytatta Harry, lassan féltérdre ereszkedve. A szőke lány a szája elé kapta kezeit, a válla már rászkódott a sírástól. A rajongók pedig, csodával határos módon mély csendben figyelték az eseményeket - Wuh, olyan jó beszédet összeszedtem magamban, de most egy szót sem tudok felidézni belőle - hajtotta le a fejét Harry - Csoda vagy, az én csodám. Soha, semmilyen álmomban nem hittem volna, hogy megkaphatok egy ilyen lányt, mint te. Ráadásul borzalmas bonyolultan indult a kapcsolatunk, rengeteg akadállyal, mint például Casey - Betsy felnevetett egykori exe említésén, de hamar komolyra váltott - Hiányoztál akkor, nagyon. Nem hittem, hogy sokáig bírnám még a mosolyod, a nevetésed, a csillogó barna szemeid és az érintésed nélkül. Aztán szerencsére kibékültünk, és azóta mellettem vagy. Van egy csodálatos, gyönyörű lányunk, aki a legnagyobb rajongónk - pillantottak ki a kordonok mellett álló Abby-re - Rengeteg dolgot köszönhezek neked, Blue - fogta tenyerébe Betsy apró mancsait - Legfőbbképp azt, hogy mellettem vagy és elviselsz..
- Bökd már ki, Hazza! - szólt közbe Louis vigyorogva, mire mindenki felnevetett.
- Kuss, Tommo! - kuncogott zavartan Harry - Hozzámjösszfeleségül? - hadarta el hirtelen, és gyorsan. Szinte alig értettük.
- Ez még kérdés volt?! - kiáltotta Betsy, egyenesen Harry nyakába katapultálva magát, miután a göndör felhúzta az ujjaira a gyűrűt.
Ezek ketten mindig elérik, hogy féltékeny legyek.

✖✖✖

- Igazából - dobott egy szem szőlőt a szájába Zana, miközben a sminkes asztalomon ült, keresztezve lógatta le a lábait - irigylem Besty és Harry kapcsolatát. Meg úgy, mindenkiét, akinek van - vont vállat. Kérdőn pillantottam felé a vállam felett, miközben a cipőmet kötöttem be.
- Miért? - kérdeztem, felé sétálva és elcsórva egy fürt gyümölcsöt.
- Hát, tudod - nyelt egy nagyot - nekem soha nem lesz ilyen. Mármint, érted. Senki nem bírná elviselni, hogy mindig más gyerekét várom - hajtotta le a fejét, és a cipőjét kezdte el kémlelni - Na, meg nem hiszem, hogy utaznának velem mindenhova.
- Ez hülyeség - emeltem fel a fejét, mutatóujjammal az álla alá nyúlva - A leendő férjed egy szerencsés ember lesz. Mert lenyűgöző, amit teszel, ráadásul okos is vagy, na meg, wuh, gyönyörű - nyomtam egy puszit a homlokára a mondandóm végén - Hidd el, az igazi már vár rád - kacsintottam, lesegítve őt az asztalról - Ugye bírod a rajongókat? - torpantam meg, a nagy vasajtó előtt, ami elválasztott minket a külvilágtól. Karomat átvetettem a vállain, közelebb húzva őt magamhoz, hogy véletlenül se veszítsem el, ha Paddy-nek nem sikerülne visszafogni a lányokat.
- Én bírom, Liam - sóhajtotta, összekulcsolva ujjait, az enyémekkel  - Csak nem tudom, hogy majd mikor már a baba nagyobb lesz, ő mennyire fogja ezt bírni - sóhajtotta - Vagy nem kéne eljárnom a koncertekre, vagy nem is tudom. De, veszélyes lesz számára. Sőt, talán még én is belehalhatok - suttogta a végét, én pedig nem válaszoltam rá, csak szorosan magam mellett tartva, mosolyt öltve magamra, sétáltam végig a rajongók között. Amint beültünk az autóba, Zana egyből elhúzódott tőlem, mintha csak kötelességből viselné el az érintéseimet.
- Hogy érted, hogy bele is halhatnál? - szólaltam meg, hosszas hallgatás után, rá sem nézve, az ablak, hideg üvegének támasztva a fejem.
- Egy vetélés baromi veszélyes lehet, Liam - motyogta, összepréselve ajkait - Egyszer majdnem belehaltam.
- De, mégis folytattad - fordultam felé, kíváncsi tekintettel - Miért?
- Hosszú történet, annyira nem is érdekes. Nem akarlak untatni. Mesélj inkább, mi a helyzet Yvonne-val? - terelte a témát feltűnően gyorsan. Biccentettem, megértve, hogy ez nem olyan téma, amit erőltetnem kéne. A hajamba túrva sóhajtottam fel, lábaimat keresztezve gondolkoztam, hogy mit is kéne mondanom.
- Próbálkozunk, erősen próbálkozunk, hogy minden a régi lehessen.

06. - Vöröshadsereg

Halihó!:)

Meghoztam a legújabb részt, és végre sikerült képet is berakni hozzá! Hihetetlen!😂❤

Nincs különösebb mondandóm, amellett, hogy NAGYON örülnék a kommenteknek!

L-J-P, 

Xxx.Lacy

Liam Payne 

2016. Február 25., 

Halkan, a Drag Me Down-ban lévő szólómat dúdolva, ugráltam le a lépcsőn, akár egy kisgyerek. Cipőimet összeütöttem a hátam mögött, el sem tudtam képzelni milyen röhejesen nézhettem ki. A hotel halljában már mindenki csak rám várt, kivétel nélkül megvigyorogták az előbbi tetteimet.
- Te néha tényleg rosszabb vagy, mint Niall - veregette meg a vállamat, vigyorogva Louis. Megforgattam a szemeimet, majd felnevettem Niall sértődött megjegyzését hallva - Mi ez a nagy boldogság, haver?
- Nem tudom - vontam vállat - Csak... Boldog vagyok. Nemsokára lesz egy gyerekem, a feleségemmel minden oké, és az sem mellékes, hogy kaptam egy olyan barátot, mint Zana - vigyorogtam rá, amit viszonzott is - Ne mindig én legyek már a téma - kezdtem el más vizek felé evezni - Mi a helyzet, Joss-al? - vontam fel a szemöldökömet, miközben leültünk a szálloda éttermében. Meghúzogatta a szemöldökét, zavart mosollyal a hajába túrt.
- Nincsen semmi érdekes - motyogta, elfordítva a tekinetét rólam - Elvagyunk, kettecskén - döntötte oldalra a fejét, elbamulva játszadozott egy szívószállal.
- Oh, értem én! - emeltem magam mellé a kezeimet - Úgy nyomjátok, mint a nyulak? Vagy jobban? - kérdésem után, egy szelet kenyér repült egyenesen nekem, eltalálva az arcomat.
- Payno, ha nem kussolsz lenyomom a torkodon a következőt - sziszegte Josselyn, mire mindenki csak felnevetett. Kivéve engem. Ismertem már annyira a Styles lányt, hogy tudjam, simán megteszi - Különben is, nem Lou-nak van egyszerre két nője! - rikkantotta gúnyosan, s karjait összefonva a mellei előtt, kényelmesen hátradőlt a széken, miközben felvont szemöldökkel, gonosz, ördögi vigyorral bámult rám.
Drámaian, és egyben fáradtan felsóhajtottam, hiszen már megint témánál voltunk.
- Nincs két nőm - ráztam meg a fejemet - Egy feleségem van, és egy barátom, aki történetesen a gyerekemet várja. És fizetek neki.
- Nem mondod komolyan, hogy még nem fantáziáltál Zana-ról! - csapott az asztalra elképedve Harry - Baszki, ha nem lenne itt az asszony - nézett egy pillanatra Betsy felé, aki éppen nem törődve velünk, a telefonján lógott és a bátyjával, Ben-nel beszélt - már rég rámásztam volna.
- Igen, Harry, tudjuk - morogtam, és kitoltam magam a székkel, hogy feltudjak állni - De, én nem érzek semmi olyat Zana iránt. Csupán barátságot - sóhajtottam, és a szalvétát kidobva az ölemből, távozni készültem - További jó étvágyat!
Hajamat túrva sétáltam vissza a szobába, ahol még - legutolsó emlékeim szerint - Zana aludt. Ám, amikor benéztem a szobájába, hogy lássam minden oké-e, ő nem volt ott.
- Hé, Zanaboo! - kiáltottam el magamat, hátha a lakosztályban van.
- Fü-hör-dö-ő - nyöszörögte vissza, két öklendezés között.
- Ugh, tudok valamit segíteni? - guggoltam le mögé, ahogy beértem az említett helyiségbe, ahol a lány a wc felé görnyedve adta ki magából, a meg nem evett reggelijét. Elsimitottam barna tincseit az arcából, és a pultról lekapott hajgumival - minden tudásomat összeszedve - felgumiztam a haját. Hátammal neki dőltem a kádnak, egyik kezemmel a hátát simogattam a másikkal, a copfból kilógó haját tartottam.
- Liam - nyüszögte felém fordulva egy pillanatra, mikor azt hitte, hogy már nem fog többet hányni - Nem kell ezt csinálnod - rázta meg a fejét egy pillanatra. Bár, akkor még nem tűnt rossz ötletnek.
- De, én szeretném - mosolyodtam el halványan, hüvelykujjammal megérintve kipirosodott arcát.
A következő másodpercben, a gyomrából érkező újabb adag, beborította a pólóm elég nagy felületét.

✖✖✖

A koncert utáni Meet&Great-ra készültem, a saját kis egérlyukamba, amikor Zana is megérkezett. Lehajtott fejjel, egy lufit szorongatva, amin, rózsaszín betűkkel a sajnálom felirat díszelgett.
- Zan - nevettem - erre az égvilágon semmi szükség - ráztam meg a fejemet és nyomtam egy apró puszit a homlokára - Mondtam, volt már rosszabb is. Mint, mikor Harry a kedvenc cipőmet okádta le. Pedig ő még csak nem is volt terhes! - tártam szét a karjaimat vigyorogva.
Felnézett rám, alsó ajkát a fogai közé csípve, mint mindig mikor ideges vagy zavart volt.
- Akkor szent a béke? - kérdezte bátortalanul.
Hangosan felkacagtam, karjaimat újra kitártam, ezúttal egy ölelésre.
- Voltunk mi valaha is haragban? - dörmögtem a hajába. Halkan dünnyögött válaszul, majd lassan, már- már kelletlenül elhúzódott.
- Beszéltem Yvonne-val - tűrt hátra egy tincset a füle mögé, míg a másik kezével a belépőkártyája sarkát gyűrögette - Azt mondta csak az M&G végére ér ide, ha ma ideér.
Ajkaimat lebiggyesztve bólintottam, le s tagadhattam, hogy csalódott lettem egy perc alatt. Csak szerettem volna pár percet eltölteni a feleségemmel a többiek hülyeségei nélkül, kettesben.
Unottan pakoltam a vizes palackokat az asztalon, miközben Zana a telefonjával babrált, majd egyszer váratlanul hangosan, artikulálatlanul felnevetett. Kérdően pislogtam felé, de ő csak a hasát fogva az ajtóhoz sétált, és kinyitotta.
Yvonne fénysebességgel csapódott nekem, s ha nincs a sminkes asztal simán a földön kötünk ki. Ledöbbenve, pár másodpercnyi lefagyás után viszonoztam az ölelését, míg tekinetetmmel Zana-ét kutattam, aki csak egy vállrándítás után válaszolt.
- Nem bírtam tovább nézni a búvalbaszott képedet, Payno - kuncogta, és az ajtó felé lépett - A másik szobában leszek Abby-vel, ne feledjétek, ő még csak 16! - nevetett saját célzásán, miszerint halkan csináljuk, ha csináljuk.
- Te meg, hogy kerültél ide ilyen hamar? - motyogtam Yvonne nyakába, aki a hajammal játszott a tarkómnál.
- Hamar kész lettünk a fotózással, így egy korábbi géppel ide tudtam jönni - dünnyögte. Ujjaimmal a fehér pólója alól kilátszó bőrt simogattam a derekánál, míg ő továbbra is a hajammal foglalatoskodott. Megjegyzem, pár perce tökéletesítettem.
- Hiányoztál - morogtam, ajkaimmal puha csókokat hagyva szerte az arcán. Tenyere az arcomra siklott, s megunva a szórakozásomat, ajkait az enyémek ellen nyomta.
Mióta kibékültünk, vagyis tiszta lappal kezdtünk minket, ez az első csókunk. És be kell látnom, hogy ez egy újabb dolog volt, ami hiányzott az alatt az idő alatt, amit Yvonne egy teljesen más bolygón töltött.
Karjaival a nyakamba csimpaszkodott, bokáit a derekamnál keresztezte, míg a fejét hátradöntve mélyítettem el a csókot, s felraktam a simnkes asztalra, ami az előbb mentett meg az eleséstől. Kezeim a pólója alatt, a melltartója környékén kalandoztak, míg meg nem találták a kapcsot, de akkor Yvonne elszakadt tőlem, s lihegve fúrta az arcát a nyakamba.
- Az öltötöződbe vagyunk, Liam - nyöszörögte - Bármikor benyithatnak.
- Hm - dörmögtem, s nem törődve előző mondatával a nyakát kezdtem el csókolgatni - Ez régen, nem zavart téged, jól emlékszem? - vontam fel a szemöldököm, s orrommal megböktem az övét.
- Igen, de, ah - nyekegte - Most nem lehet - rázta meg a fejét, óvatosan eltolva magától. Ügyetlenkedve, remegő kezekkel igazitotta meg a haját, majd újra az arcomra simíotta a tenyerét. Arca kipirult volt, jobban kiemelte égkék szemeit, és az alapozóval nem takart, apró szeplőit. Ajkai pirosak és duzzadtak voltak az előbbitől, s már hajoltam volna közelebb, mikor egyetlen mondattal a kedvemet szegte - Itt van a vöröshadsereg, bocsi.

05. - Kislány

Liam Payne
2016. Február 24.,

- Helloo, Payne család! - lökött arrébb Harry, mikor berontott az ajtón, maga után húzva Abigail-t. Besétált a nappaliba, ám mikor nem talált ott senkit, megtorpant - Hol vannak, a nőid, Payno?
- Hoho, Styles - ráztam meg a fejemet, lehuppanva a kanapéra. Abby velem szembe, a fotelre ült, az apja pedig mellém. Szinte egyből felrakta a büdös lábait a dohányzóasztalra - Nem a nőim. Csak az egyik.
- Tényleg, minden rendben van a gyerekkel? - kérdezte Abby, apja szavába vágva. Mosoly kerekedett az arcomra, ahogy felmerült a gyermekem. Alig pár napja derült ki, hogy Zana tényleg teherbe esett, így már csak kilenc hónapot kell várni, hogy a karjaimban tarthassam életem értelmét.
- Szeretnél képet látni? - azonnal bólintott, lelkes mosollyal az arcán, csillogó szemekkel - A konyhában van, a hűtőn - böktem a fejemmel az említett helyiség felé, a lány pedig egy pillanat alatt ott is termett - Hogy- hogy itt vagytok? - fordultam bandatársam felé, aki csak lazán mosolyogva megvonta a vállát - Csak nem hiányoztam, Hazza? - biggyesztettem le tettett kíváncsisággal ajkaimat.
- Eszedbe se jusson, Payno! - kiáltotta kacagva - Blue elutazott koncertezni, Abbs-el, pedig azon gondolkoztunk, hogy mit is csináljunk. Drága lányom, mindenképp látni akarta Zana-t. Így ide jöttünk - tárta szét a karjait.
- Istenem, de édes! - visította Abby kirohanva a konyhából, a kezében szorongatva az első ultrahang képet.
- Abbs, kicsim - sóhajtotta Harry - Most még csak egy maszat, semmi édes nincs benne - forgatta meg a szemeit.
- Ne köss belém, fater - morogta vissza a lány - Már csak azért is édes, mert Liam gyereke. Gondolj bele, milyen gyönyörű lesz, ahw - meredt maga elé mosolyogva - Ha kisfiú lesz, biztos olyan helyes lesz, mint Liam - harapott az ajkaiba, míg apja egy szúrós pillantással illette 15 éves lányát - Jaj, nem úgy értettem! - legyintett, ismét a képet bámulva - Ha pedig kislány lesz, ugyanolyan gyönyörű lesz, mint Zana - sóhajtotta.
- Na, ebben igaza van - dőlt hátra Harry keresztbe font karokkal - Tényleg jó bőr - vonta fel a szemöldökét vigyorogva. Abby-vel két oldalról, egyszerre rúgtuk bokán.
- Leszállni a gyermekem anyjáról!
- Neked ott van anya! - kiabáltuk egyszerre. Egy ideig csend honolt a nappaliban, majd egyszerre nevettük el magunkat.
Igazából, ha nem tudnám, hogy adoptálták, simán azt hinném, hogy Abigail Harry és Betsy-Blue közös gyereke. Mogyoróbarna, göndör fürtök, kreol bőr, és olajbarnás-smaragdzöldes szemek jellemezték. Egyszerűen gyönyörű volt, megértettem, hogy Harry miért félti a szeme fényét.
- Mi a nevetés tárgya? - blattyogott be hozzánk Zana, ragyogó mosollyal. Barna haját egy laza copfba kötötte, csak egy-két tincs volt szabadon. Szűk farmert, és egy kötött pulóvert viselt.
- Fater szerint gyönyörű vagy - vonta meg a vállát Abby, a kezébe nyomva a képet. Zana belepirult a lány mondatába, zavartan el is tűrt egy tincset a füle mögé, miközben mindkettőjüket egy- egy arcra puszival köszöntötte. Mikor elért hozzám, felpattantam, és egy szoros ölelésben részesítettem.
Ezalatt a lassan egy hónap alatt, amit velünk töltött egészen jól összeszoktunk, és megérzésemhez híven, barátok lettünk - Mindegy is - legyintett Abby - Egyébként gratulálok! - ölelt meg mindkettőnket.
- Köszönjük! - borzoltam össze a haját, mire hangosan felmorgott, és szúrós pillantásokkal illetett - Yv-et hol hagytad? - figyeltem újból Zana-ra.
- Ummm, kitett most a kapu előtt, de azt mondta még orvoshoz kell mennie - mutatott zavartan az ajtó felé, ahonnan az előbb bejött - Elvileg egy órán belül itt lesz - vonta meg a vállát. Leült a folyamatosan vigyorgó Styles lány mellé, aki abban a pillanatban, a még lapos hasára simította a tenyerét. Halkan kuncogtak Abby egy-egy megszólalásán, míg mi Harry-vel, elbűvölve figyeltük őket.

✖✖✖✖

- Milyen napod volt? - tettem le Zana elé egy bögrét, csordultig friss koffeinmentes kávéval. Leültem vele szemben, a konyhasziget másik oldalára, s a könyökömet behajlítva, az öklömön támasztottam meg a fejem. Elgondolkozva biggyesztette le ajkait, két ujja közé csípte állát, oldalra biccentve a fejét.
- Nem is tudom - vonta meg a vállát - Talán, fárasztónak mondanám - húzta el a száját - Kezdem érezni a terhesség jeleit, pedig még vagy két hetes lehet - kuncogott fáradtan - De, örültem, hogy egy kevés időt eltölthettem Yvonne-val. Amikor elhoztál a reptérre, és meséltél róla egy keveset, azok alapján egyáltalán nem volt szimpatikus. Viszont a mai, csajos nap után rájöttem, hogy aranyos és kedves. Talán csak akkor visel álarcot, ha az utcán vagyunk, és rajongók vannak körülöttünk. Velük nem mosolygott annyit, de próbált minél jobban hozzájuk állni, még akkor is, ha bántották. Mármint szavakkal, nem fizikailag, mert ugye azt a testőrök nem hagyták volna, és láttam, hogy rosszul esett neki, mert ez mindenkinek rossz lenne, én se tudnám elviselni, és megakartam védeni, de nem mertem, mert... - hadarta össze-vissza hadonászva. Felnevettem, s felálltam, hogy lefogjam a kezeit, hiszen a nagy hadonászás közben majdnem leverte a bögréjét.
- Hé, nyugi - kuncogtam, ahogy a kezeim közé vettem az övéit. Apró és puha mancsai voltak, amik tökéletesen illettek az enyémekbe - Megértem, mit akarsz mondani - döntöttem oldalra a fejemet, szélesen vigyorogva, ahogyan a kipirult, álmos arcát figyeltem - De, tökéletesen tudom, hogy mindjárt elalszol, szóval most szépen elmész aludni - húztam le a székről, de ő csak lebigyesztett ajkakkal, könyörgő, kiskutya szemekkel nézett fel rám.
- Paynooooo - nyújtotta felém a kezeit, akárcsak egy kisgyerek. Elképzeltem, hogy majd a gyerekünk is pontosan ilyen lesz. Sötét, göndör fürtök, mogyoróbarna, igéző, őzike szemekkel, gödröcskés mosollyal, piros arcokkal. Már most biztos voltam benne, hogy akármit fog kérni, s így fog rám nézni, abban a pillanatban teljesíteni fogom akármi legyen az - vigyél feeeeeel! - motyogta, aprón elmosolyodva. Felsóhajtottam, hátatfordítva jeleztem, hogy ugorjon fel a hátamra, amit egy pillanaton belül meg is tett. Kecses, formás lábait keresztezte a csípőmön, míg karjaival a nyakamat ölelte körbe, kislányosan kuncogva. Lovakéhoz hasonló hangot haklattam, miközben felbaktattam a lépcsőn, egészen a szobájáig. Letessékeltem a hátamról, majd szembe fordulva vele, szorosan megöleltem.
- Szép álmokat, Zana hercegnő - nyomtam egy puszit a homlokára, majd irányt változtatva a hálom felé fordultam.
Az ajtóban Yvonne állt, vállát neki döntve a falnak. Szőke haja egy zilált lófarokba volt a feje tetejére kötve. Egy fekete pólót viselt, vékony ugyanolyan színű blézerrel, és szűk szaggatott farmerral. Karjait keresztezte a mellei alatt, halványan, már-már keserűen. Felvont szemöldökkel sétáltam közelebb hozzá, tenyereimet a derekára simítva, bújtam közelebb hozzá, arcomat a nyakába fúrva. Nyakam köré fonta a karjait, teljes testével nekem dőlt.
- Nagyon jó apa leszel - suttogta elhúzódva tőlem, hogy a szemeimbe nézhessen. Apró csókot nyomtam az orrára, amit gyerekesen felhúzott, s ismét visszabújt az ölelésembe.
- Ezt most honnan vetted?
- Csak..., ahogy Zana-val bántál. Olyan volt, mintha a lányod lenne - piszkálta a hajamat, a tarkómnál.
- Úgy viselkedik, mint egy kislány - nevettem fel - Remélem kislány lesz - hajtottam a fejemet a vállára.


Hai, csajok!:)
Nincs sok mondandóm, borzalmas, unalmas katyvasz, de kell:')
A NYÁR UTOLSÓ RÉSZE, MAF. 
Jó olvasást, véleményed számít!
L-J-P,
Xxx.Lacy

04. - Kétségtelenül féltékeny voltam rájuk

Liam Payne
2016. Január 24.,

- Azta, Payno milyen kíséreted van! - kiáltott fel Louis, mikor beléptünk a Styles rezindencia ajtaján. Felnevettük, bár a jobbomon álló Zana kicsit zavart volt - Huh, hello Yvonne! - köszöntötte meglepetten a feleségemet - Hirtelen meg se ismertelek, azt hittem most...valahol...valahol dolgozol - vonta fel a szemöldökét gondolkozva, hol is kéne lennie a nőnek - Na, mindegy! - legyintett szórakozottan, miközben besétáltumk a tágas nappaliba - És, ki ez a szépség itt a másik oldaladon, Liam? - fordult Zana felé, aki újból zavartam mosolygott.
- Miket beszélsz, Tomlinson? - szólalt fel Josslyn, még mielőtt a lány bemutatkozhatott volna - Nem vagyok elég neked, fafej? - kérdezte sértődötten lebiggyesztett ajkakkal, mire legidősebb bandatársunk egyből megemberelte magát.
- Jaj, bébi tudod, hogy nem úgy gondoltam! - bújt hozzá a legfiatalabb Styles-hoz, aki csak elhúzódott, majd inkább velünk foglalkozott.
- Liam, de rég láttalak, ilyen bárgyú vigyorral - veregette meg a vállamat, miután adott két puszit - Jól áll - kacsintott, szándékosan idegesítve Louis-t.
- Együtt vagytok? - kérdeztem rá, a nyilvánvalóra. Rajtunk kívül majdnem mindenki soknak tartotta a köztük lévő 6 év korkülönbséget, de aki ismerte őket, az tudta, hogy ugyanazon az agyi szinten vannak, és tökéletesen kiegészítik egymást. Már csak arra vártunk, hogy felvállalják a kapcsolatukat, ami isten tudja mióta tart - Gratulálok, Josey - vigyorogtam rá. Megvonta a vállát, és Zana-ra terelte a figyelmét.
- Josslyn Styles, a két tökkel ütött Styles normális kishúga - mutatkozott be neki. Ölelésre tárta karjait, majd mikor Zana nem mozdult a meglepettségtől a karjai közé zárta.
- Zana Lewis - motyogta megilletődve a lány.
- Oh, mi ezt tudjuk! - legyintett Josselyn kacagva - Payno mondta, hogy jössz, mondott rólad pár dolgot, de tudtuk, hogy rólunk úgyse fog mesélni - csapkodta meg a vállam erősen - Tökéletesen igazam van, nemde?
- Ahogy, mondod Josselyn - bólogattam vigyorogva, amiért egy nagyobbat ütött - Na, gyere ismerd meg a többi eszementet is - ragadtam meg a karját, hogy magam után húzzam, de előtte még Yvonne-hoz fordultam - Megleszel?
- Megyek veletek, köszönök a többieknek - mosolyodott el halványan, s követett minket. Ahogy beljebb sétáltunk, úgy kerültek elénk sorban a többiek is.
- Niall-t már ismered - magyaráztam a füléhez hajolva, hogy a többiek kiabálásától ugyanúgy halljon - Ott a menyasszonya, Gemma - mutattam a vörös hajú lányra, aki éppen Betsy-nek segített kipakolni az asztalra - A szőke lány mellette Betsy- Blue, Harry jegyese, és valahol, itt van Hazz is - kerestem a göndör hajú barátomat, akit meg is találtam keresztül rohanva a házon, a hátán, 16 éves fogadott lányával - Akivel rohangál, Abby, a lányuk - bólintott jelezve, hogy érti - Akkor ugye Louis-t már ismered, az előbbi jelentből - nevettem fel - Nos, azt hiszem még csak ők vannak itt - vontam meg a vállam.
- Paynoooo - üvöltötte mellőlem Josey - Ugye nem baj, ha ellopom Zana-t, meg Yvonne-t? Kell a segítség a konyhában, és ti hímek tudjuk, hogy képtelenek lennétek bármit is segíteni.
- Drága, Josey, hogy csinálod, hogy mindig igazad van? - kérdeztem vissza, de csak a szemét forgatta, és már magával is ragadta Zana-t - Menj te is - mosolyogtam el Yvonne-ra - Nyugi, nem esznek meg, főleg, hogy újra a normális vagy - nevettem el a végét, mire ő is felkuncogott. Apró puszit hintett az arcomra, majd el ia tűnt a konyhában a többi nőneművel együtt.
Vigyorogva huppantam le a többi sráchoz, akik mintha csak erre vártak volna, egyből felém fordultak, hogy minden újat megtudjanak.
- Haver, Yvonne- val mi lett? - tette fel a legelső kérdést Louis - Évek óta nem láttam így felöltözve - ámult el - Sőt, hogy-hogy itthon van?
- Fogalmam sincs, mi történt vele, de nem is izgat, addig, amíg ilyen. Ilyen volt, mikor összejöttünk, és tényleg hiányzott ez az énje. Ma, sírva kért bocsánatot, amiért olyan volt, amilyen, és kérte, hogy kezdjük tiszta lappal - tártam szét a karjaimat, hatra dőlve a helyemen.
- Te pedig igent mondtál - bólogatott mindentudóan Harry - Jól tetted, tényleg jól áll a képeden ez a bárgyú vigyor - veregette meg a vállamat, majd Louis-ra nézett - Mesélj csak, Tommo-kám, hogy is jöttél össze a húgommal? - csapta térden az említettet, akinek csak széles vigyor kúszott az arcára.
- Nyílt titok volt, hogy amióta tavaly felbukkant a turnén, odáig vagyok érte, és rengetegszer be is próbálkoztam, de többször el is utasított, aztán tegnap este 11-kor beállított hozzám, elhadarta, hogy szeret, és utána lefeküdtünk - fejezte be a mese végét, csillogó szemekkel.
- Pont, mint Harry és Betsy- Blue! - kacagott fel Niall, visszaemlékezve arra, hogyan is jött össze Harry és a szőke énekeslány.
- Ja, csak én azért nem meséltem Blue bátyjának arról, hogy megdugtam - morogta Harry duzzogva, keresztbe fonva a karjait maga előtt.
- Uhg, bocs haver - húzta be a nyakát Louis - Egyébként, Malik-ék nem jönnek? - nézett körbe, hogy megtalálja a páros legalább egy tagját. - Nem, most nem érnek rá. Perrie szüleinek jelentik be, hogy Pezz terhes - elhúzruk a szánkat, tudtuk, hogy szegény Zayn-nek nem lesz könnyű dolga azzal, hogy beadagolja az Edwards szülőknek, hogy felcsinálta a lányukat. Bár a csapatunkból még csak Harry-nek van egy nevelt lánya, s nekem lesz majd egy gyerekem, de mégis együtt éreztünk a barátunkkal.
Halkan beszélgettünk számunkra érdekes dolgokról - az új kocsink, vagy a tegnapi focimeccs -, mikor a társaságunk legnagyszájubb tagja, Josselyn meg sem szólalt.
- Szívünk elrablói, drága hímeink, a vacsora tálalva - hajolt meg színapdiasan. Mind a négyen kuncogva sétáltunk ki a konyhába.
Mosolyogva ültem le az asztalhoz Yvonne mellé, átölelve a vállát. Zana velünk szemben Abby- vel beszélgetett, így megnyugodtam, hogy a gyermekem anyja 9 hónapig jól meglesz a barátaimmal.
Feleségem sóhajtva bújt közelebb hozzám, bennem pedig melegség áradt szét a gondolatra, hogy újra van mellettem valaki, aki akár szó nélkül megölel, megpuszi, vagy csak úgy reagál, ahogy Yvonne tette. Jól esett, hogy valaki újra törődik velem, és én is ezt tehetem valakivel.
- Jó titeket újra így látni - mosolyodott el Betsy, ahogy ránk nézett - Rég voltatok ennyire aranyosak - biccentette oldalra a fejét, véletlenül megfejelve vőlegénye vállát, aki ijedten kapta felé a tekintetét.
- Oh, bébi - vigyorodott el Harry, amint meglátta, hogy a lány a fejét fogja. Karját átvetette Betsy vállán, s közelebb húzva magához csókot nyomott a fájó pontra - Ha hozzám alarsz bújni, csak szólj - nevetett fel - Nem kell összetörni magad az az izmos vállamon - Betsy csak a fejét rázva nevetett rajta, egészen addig míg göndör barátunk egy csókot nem nyomott az ajkára - Szeretlek, bébi.
Igen, kétségtelenül féltékeny voltam rájuk.


Sziasztok:)
Sajnos most nincs kép, mert a blogger ismételten nem szeret engem:( 
Nos, a résszel kapcsolatban lehet meggondolom magam, és dupla lesz a héten, mert ez, a mostani nem nyerte el igazán a tetszésemet, bár máshogy nem igazán tudtam megoldani a találkozást a bandával. 
Ha tetszett, hagyj nyomot magad után!:)
L-J-P,
Xxx. Lacy❤

03. - A rózsaszín barbi

Liam Payne 

2016. Január 24.,

Halkan dúdolva léptem ki a fürdőszobámból, egy törölközővel a derekamon, egy másikkal a hajamat dörzsölve, mikor ismeretlen énekhangok csapták meg a füleimet.
Elindultam az ajtó felé, hogy átnézzek Zana-hoz, hiszen csak tőle jöhettek a hangok, ugyanis Yvonne meglepő módon nem volt itthon. Ám mikor rájöttem, hogy kissé alulöltözött vagyok, gyorsan visszafordultam, s felkaptam egy fekete nadrágot egy szürke póló kíséretében.
Ahogy elértem a lány szobájához az énekléshez a gitár hangja is csatlakozott, így tagadhatatnul kíváncsibbá váltam.
Szégyeltem, és furcsán is érintett, hogy szinte semmit sem tudok Zana-ról, holott már itt él egy ideje. Jó, 3 nap nem a világ. Így az is teljes mértékben meglepett, hogy énekel. Mikor bekopogtam elhallgatott a zene, s halkan ki kiáltott, hogy bemehetek.
- Nem is tudtam, hogy énekelsz - néztem le rá halvány mosollyal az arcomon. Az íróasztalnál ült, a laptopja előtt. Halkan felkuncogott megjegyzésemen, megrázva a fejét.
- Én nem is - nevetett - A húgom - bökött a képernyőre, ahonnan egy lány integetett nekem, gitárral a kezében - Gwen, Ő itt Liam. Liam, ő az én tünemény kishúgom, Gwen - mutatott be gyorsan egymásnak minket. Zavartan intett egyet, míg én viszonoztam a gesztusát. Amnnyire kamerán keresztül fel lehetett mérni, észre vettem, hogy nagyon hasonlítanak egymásra. Gwen-nek is olyan mogyoróbarna szemei voltak. Az arcvonásaik is majdnem teljesen megegyeztek, talán Gwen-nek lágyabbak voltak.
- Remek hangod van - dicsértem meg, mire halványan elpirult, s elmormogott egy köszönömöt.
- Látod, én megmondtam! - csapta össze a tenyereit Zana, győztesen a kisebbikre vicsorogva, aki csak kinyújtotta a nyelvét válaszul - Gwen, épp az előbb dicsért meg téged Liam Payne! - sóhajtotta széttárva kezeit - Miért nem hiszed el, Gwenny? - sóhajtotta fáradtan megrázva a fejét. A húga csak vágott egy grimaszt, s a gitárjával kezdett babrálni.
- Mitől félsz? - szólaltam meg halkan, pár perc csend után. Oldalra biccentettem a fejemet, míg a szobában lévő babzsák fotelt magamhoz húztam, hogy leülhessek rá. Gwen csak mély levegőt vett, és hátradőlt a széken.
- Honnan vetted, hogy félek? - kérdezte halkan, suttogva.
- Énekes vagyok - vontam meg a vállam, de nyilván nem volt elég magyarázat - Az x-factor előtt én se hittem el, hogy tudok énekelni, akkor sem, ha az énektanár mondta, hisz annak fizettem. Megismerem, milyen az, ha félsz - halványan elmosolyodtam, ő pedig viszonozta.
- Zana, ummm, hagynál négyszemközt beszélni Liam-mel? Persze, ha neki nem baj, cs-csak szerintem tudna segíteni - nézett ragyogó szemekkel nővérére, aki az ajkait rágva bólintott egyet - Köszönöm, Zanaboo.
- Jesszus, Gwenny - nevetett fel zavartan az idősebbik lány - Holnap beszélünk, vigyázz magadra - küldött neki egy puszit a levegőbe, a húga pedig játékosan elkapta, és a szívéhez szorította - Figyelj a húgomra, Payno. - bökte meg figyelmeztetően a mellkasomat, de hangjában és szemeiben játékosság is lakozott. A becenevet Niall-tól hallotta, mikor tegnap átjött hozzánk, hogy beszélgessünk egy kicsit, ugyanis Gemma kezd lassan megőrülni.
- Figyelni fogok, Zanaboo - kuncogtam fel, mire csak megforgatta a szemeit - Addig menj, készülődj! Ma találkozunk a srácokkal - csaptam össze a tenyereim, kifelé terelve őt a szobából.

✖✖✖

Miután elköszöntem Gwen-től-  aki amúgy egy imádnivaló 15 éves lány - a konyhába mentem, hogy igyak valamit, mielőtt indulnánk a Harry-éknél rendezendő vacsorára. Ám, ahogy a helyiségbe léptem, nem az volt ott, amire számítottam. Zana és a feleségem nyugodtan beszélgettek, sőt még mosolyogtak is!
A szemeim kikerekedtek a meglepetéstől, ahogy megláttam Yvonne-t, aki a szokásos magassarkúcipője és több kilónyi vakolata helyett, tornacipőt és természetes sminket viselt. Továbbá az is eléggé meglepő volt, hogy itthon van, ugyanis 3 napos fotózáson kéne lennie valahol Skóciában.
- Te, mit keresel itthon? - kérdeztem halkan suttogva, le sem véve róla a szemeimet, egészen addig, amíg el nem értem a hűtőig.
Annyira más volt. Szőke haját egy copfba kötötte a feje tetején, barna szemei furcsán csillogtak, arcán apró, piros foltok jelezték, hogy zavarban van a vislató tekinetemtől. Egy egyszerű fehér felsőt viselt, szakadt farmerral, rövidszárú cipővel. A farmer tökéletesen kiemelte formás lábait és fenekét, amiért régen - s talán még most is - rajongtam.
Időközben Zana felment,  kettesben hagyva minket.
- Gyönyörű vagy - nyögtem ki hirtelen ezzel mindkettőnket meglepve. Egy pillanatra elakadt a lélegzete, szemeit pedig pirultan lesütötte. Régen jött zavarba tőlem.
- Köszönöm - motyogta, egy elszabadult tincset a füle mögé tuszkolva - Beszélni akartam veled - magyarázta meg az idő előtti hazatérését. Bólintottam jelezve, hogy hallgatom, míg helyet foglaltam vele szemben, az asztal túl oldalán - Figyelj, én sajnálom - felvontam a szemöldökömet, nem értettem, hogy mit is sajnál - Jóvá akarom tenni, hogy nem voltam itthon, hogy minden fontosabb volt a házasságunknál, nálad. É-én szeretnék bocsánatot kérni, amiért egy hárpia voltam veled, vagy még rosszabb. Szeretném, ha tiszta lappal indítanánk, ha normálisan viselkednénk egymással, aludjunk egy ágyban. Liam, hiányzol - törölte le, az időközben kicsordult könnyeit - Én, tényleg nagyon sajnálom - hüppögte. Kivételesen nem zavarta, hogy lefolyt a sminkje, és szétkenődött az egész arcán.
Ő volt az a lány, akit megszerettem és feleségül vettem. És, akármennyire fáj beismerni nekem is hiányzott, hogy mellettem legyen, barát képében is.
Nem mondtam semmit, csak az asztalt megkerülve mögé léptem és hátulról átöleltem reszkető testét, puszit nyomva a hajába, ami még mindig vanília illatú volt. Mélyen szívtam magamba, a rég nem érzett parfümjét.
- Hiányzott ez az Yvonne - motyogtam, a hajába fúrva az arcomat - A rózsaszín barbi nem tetszett.
- Tényleg sajnálom, Liam - nézett fel rám csillogó szemekkel. Széles, elnéző mosollyal megráztam a fejemet, és puha csókot nyomtam az orrára.
- Csak, kérlek ne térjen vissza a másik Yvonne.
- Nem fog - suttogta mosolyogva, a mellkasomba fúrva a fejét - M-még el szeretnék mondani valamit.
- Ne most - néztem az órámra elhúzva a számat - Mennünk kell Harry-ékhez. Mosd meg az arcod - hagytam egy puszit a homlokán, majd elengedtem.
- De...ez fontos - nézett rám könyörgően. Mosollyal az arcomon megrázt a fejemet, éa a fürdő felé iranyítottam.
- Majd, ha hazajöttünk, megbeszéljük - némán bólintott, és eltűnt az ajtó mögött.
Nem sokáig maradtam egyedül, ugyanis Zana trappolt le a lépcsőn. Barna haját szabadon hagyta, hogy a vállára omoljon. Felső testét egy bővebb, színes felső takarta, lábaira fekete szűk farmert húzott, egy szintén színes lapos cipővel. Ragyogóan mosolygott, míg egy ugrással földet ért.
- Kibékültetek? - kérdezte megigazítva a felsőjét. Széles mosollyal bólintottam - Köszönöm, amit a húgommal tettél - terelte el a témát - Nem tudom, mit mondtál neki, de az előbb hívott, hogy indul egy tehetségkutatóban - nem számítottam a következő tettére. A derekamat átölelve bújt hozzám, s egy apró puszit nyomott a borostás arcomra.
- Szívesen - mosolyogtam rá - Aranyos húgod van, egyszer meghívhatnád ide - vetettem fel az ötletet.
- Tényleg? - csillant fel a szeme, ahogy kibontakozott az ölelésből - Oh, Liam, nagyszerű vagy!






Wohaaaa, új rész!:) 
Nincs is különösebb hozzáfűznivalóm, csupán köszönet a visszajelzésekért!❤
Jó olvasást, ha tetszett hagyj nyomot magad után! Ne feledd: számít a véleményed!❤
L-J-P, 
xxx.Lacy

02. - Most miért érzel akkora kényszert rá?

Hai, baes!:) 
Újabb részt hoztam, mielőtt elutaznék. 
Remélem elnyeri a tetszéseteket!:)
Jó olvasást, ha tetszett, hagyj nyomot magad után!:)
L-J-P, 
xxx.Lacy❤


Liam Payne
2015. Január 22. London

A véletlenül bekapcsolva hagyott ébresztőm hangjára ébredtem, s bár nagyon is korán volt, képtelen voltam visszaaludni. Ledobtam magamról a takarót, és a hajamba túrva a fürdőbe sétáltam, hogy igazítsak rajta valamit,  elmennék futni.
Felvettem egy fekete nadrágot, és egy szürke, kapucnis mackó felsőt, s a sportcipőmet a lábaimra húzva kisétáltam a szobából. Mielőtt a földszintre mentem volna, benéztem Yvonne- hoz, hátha haza talált már, ám a helyiség teljesen üres volt.
Csalódottan ráztam a fejem, míg óvatosan végig sétáltam a folyosón, nehogy felkeltsem Zana-t.
Sietve hagytam el a házat, miután írtam egy cetlit, hogy elmentem futni, majd jövök. A kapucnit a fejembe húztam, s lehajtott kobakkal indultam meg a közeli park felé, ahol többször is futottam már. A cipőm talpa hangosan loccsant a tegnap esti eső maradványaiban, ám cseppet sem érdekelt, hogy már a zoknim is tocsogott a vízben, én csak futni akartam. El innen, ki a világból, egy olyan helyre, ahol talán megint boldog lehetnék.
Irigyeltem a barátaimat, hiszen mindenkinek volt valakije, akit szerethetett, akivel törődhetett. Pont ezért akartam a gyereket, hogy valakit én is szerethessek, ha már Yvonne-t képtelenség.
Ötünk közül Harry járt a legelőrébb, hiszen ott volt a menyasszonya, és az örökbe fogadott, 16 éves lánya. Mindig is irigy voltam rájuk, hiszen Betsy és Harry már akkor is fényévekkel boldogabb kapcsolatban éltek, mint mi, mikor veszekedtek valami hülyeségen.
Zayn és Perrie továbbra sem házasodtak össze, ám attól függetlenül ők is gusztustalanul boldogok.
Louis évek óta élvezi a szingliséget, és az ezzel járó juttatásokat, mint például a kalandok, és az esetleges szerelem. S bár nem volt párja, Lottie és Fizzy nála éltek, így szinte sosem volt egyedül. És Harry elmondása szerint kezd összemelegedni Josselyn -nel, Harry húgával, aki nem rég diplomázott le Amerikában.
Niall és Gemma tökéletesen megvannak, minden csütörtökön együtt ebédelünk vagy vacsorázunk, így talán elsők között tudtam meg a nagy hírt, hogy az ír srác elkötelezte magát, és megkérte a legidősebb Styles kezét.
A parkban már jócskán voltak rajtam kívül is, s egy kicsi örömet szerzett, hogy legalább a környéken egyre kevesebb a lusta ember.
Egy szőke lány futott el mellettem, a copfjának lobogása és a mozgása ismerősnek tűnt, ezért utána iramodtam, még a nevét kiáltottam.
- Hé, Marylin, várj meg! - meglepetten fordult hátra, mikor meglátott hatalmas vigyort villantott.
- Nahát, Liam! - tettette a meglepettet - Téged is látni ilyenkor?
- Nagyon vicces vagy - morogtam sértődötten, mire ő felnevetett - Inkább mesélj, miújság van feléd?
- Jaj, kérlek - sóhajtotta megrázva a fejét - Mindenki kikészít odahaza, de komolyan. Bessie egyfolytában sír, Billie nem eszik szinte soha - magyarázott szomorúan ikrei állapotásról - Emellett Phill soha, de soha nincs otthon, így át kellett hívnom anyámat, hogy segítsen, de, huh imádom őt, viszont kikészít a folytonos aggódásával és parancsolgatásával - nevetett fel kínjában - Veled mi van? - terelte felém a témát, mire elhúztam a számat - Yvonne beleegyezett már, hogy gyereket szüljön?
- Ugyan, dehogy! - legyintettem - Tegnap este mentem érte a béranyáért a reptérre. Mióta aláírtam a szerződést, a feleségemnek még csak a színét se láttam - vontam meg a vállam nem törődöm stílusban.
- Oh, és milyen a béranya?
- Hm, Zana- nak hívják, 26 éves és elképesztően jó alakja van, nem mellesleg még gyönyörű is - vigyorodtam el.
- Tisztában vagy vele, hogy feleséged van?
- Oh, igen - morogtam - feleségem, akivel nem vagyok boldog, ráadásba még meg is csal.
- Liam, bízz benne egy kicsit! - dorgált meg - Csak nem tudja mit akar még. Most lett felkapott modell, új még neki.
- Persze, hogyne - forgattam meg a szemeimet. Lemondóan felsóhajtott megrázva a fejét.

✖✖✖

A házban, nem várt hangzavar fogadott. Ahogy beljebb sétáltam a nappaliba, észre vettem a sipákoló feleségemet, vele szemben pedig a zavart tekintetű mégis nyugodt Zana ült.
- Áh, megjött már a díszpinty férjem! - csapott a combjára drámaian. Megforgattam a szemeimet, míg vinnyogását figyelmen kívül hagyva Zana-ra mosolyogtam.
- Hogy aludtál?
- Remekül, köszönöm - eresztett meg egy halvány mosolyt.
- Liam, figyelnél rám?! - ütötte meg a vállam sértődötten Yvonne.
- Mit szeretnél, drágám? - fordultam felé, felvont szemöldökkel a mellkasom előtt összefont karokkal.
- Igaz, hogy a szerződésben az van, hogy csak a te vérszerinti gyereked lesz? - sipította, már majdnem a haját tépve.
- Igen, igaz. Tegnap hívott Ms.Wyatt, hogy nem jelölted be, így azt mondtam, ami nekem tetszett - vontam met a vállam, míg szemrebbenés nélkül végig néztem, ahogy újra a hajába túrt.
- Azt akartam, hogy megbeszéljük, ha hazajöttem! - csapkodott lerogyva a fotelbe, ami a tévével szemben volt.
- Yvonne, gondolkozz már! - kiáltottam el magam, hiszen már elegem volt a hisztijéből - Nem rég értél haza, basszus! Mikor beszéltük volna meg, ha Zana este 11-kor érkezett meg? - vontam kérdőre, megemelve a hangomat.
- Akkor is, Liam! - vergődött, de már felesleges volt. A szerződésen már nem változtatunk.
- Yvonne - sóhajtottam, a homlokomat ráncolva - fogadd el. Te nem akartad kihordani a gyereket, akkor most miért érzel akkora kényszert rá, hogy te is a biológiai anyja legyél?
- Mert...mert, csak! - motyogta, széttárva karjait, de én csak megráztam a fejemet, majd újra Zana felé fordultam.
- Ha elkészültél, esetleg mehetünk is - mosolyogtam rá - Utána, ha lesz még kedved bemutatlak a bandatársaimnak, és a családjuknak.
- Umm, felöltözöm, utána indulhatunk - motyogta, majd felpattant a kanapéról, s az ideiglenes szobájába rohant.
- Túlzottan csinos ahhoz képest, hogy már többször is szült - motyogta Yvonne mellei előtt összefont karokkal. Felnevettem, de nem a boldogságtól, vagy az örömtől.
- Látod, ha valaki akarja, akkor meg tudja csinálni, hogy szülés után is modell alakja legyen - morogtam gúnyosan, mire a feleségem csak egy horkantással válaszolt.
- Egyébként hová mentek, kettecskén?
- A központba, hogy megtermékenyítsék Zana-t - megráztam a fejemet, annyira hülyén hangzott - Terveztél jönni? - kérdeztem, bár a választ egyből tudtam - Várj, tudom fotózásod van - legyintettem, majd a kocsikulcsot felkapva kifelé indultam - Zana a kocsinál várlak! - kiáltottam, megtorpanva az ajtó előtt. Válasza után, szinte kitéptve az ajtót, elhagytam a lakást, nem figyelve, Yvonne kiabálására, hogy álljak már meg.
- Liam, figyelj már rám! - futott utánam, miközben a haját próbálta hátrafogni. Megtorpanva, hagytam, hogy utolérjen - Sajnálom, ha tudom, hogy most lesz ez, akkor elhalasztom a fotózás, de most már nem lehet - lépett felém, s kezeit a vállamra tette. Valahogy most más volt. Nem olyan, mint szokott, talán még őszintének is nevezhetném - Kérlek, ne haragudj.
- Nem haragszom, Yvonne - sóhajtottam, lefejtve magamról kezeit - Csak csalódott vagyok - motyogtam, míg beültem az autóban, ugyanis Zana is megérkezett hozzánk. Bevágtam magam mögött az ajtót, gázt adva kihajtottam az udvarról.
- Jól vagy? - tette fel a kérdését suttogva a lány, fejét az ablaknak döntve.
- Persze, remekül - morogtam megrázva a fejemet.

01. - Lehetőségek

Liam Payne 

Hangosan kiabáltam a tévével, amiben éppen egy igen fontos focimeccs ment, mikor megszólalt a telefonom. Sörösüvegemet lecsaptam a dohányzóasztalra, majd a csörgő készülékért nyúltam.
- Liam Payne - mutatkoztam be.
- Jó napot uram! Candice Wyatt vagyok, a béranya program vezetője - szólalt neg egy határozott nő, akinek valahonnan tényleg ismerős volt a neve.
- Miben segíthetek? - kérdeztem zavartan - Ugye a feleségem elküldte az aláírt szerződést?
- Igen - igen, persze. Csak annyi baj van vele, hogy nem jelöltek be valamit. Tudna most válaszolni, vagy hívjam magát később?
- Nem, nem. Mondja csak - köszörültem meg a torkom, míg magamban Yvonne- t szidtam, amiért még egy szerződést sem képes rendesen kitölteni.
- Rendben - sóhajtotta - Szóval ugye két lehetőségük van. Az egyik, hogy teljsen vérszerinti szülei lesznek a gyermeknek, ami egy kicsit bonyolultabb folyamat. A másik viszont, hogy csak maga lesz a gyermek vérszerinti apja, amihez csak a magától származó spermiumra van szükség, és a megtermékenyítés a béranya megérkezése napján megtörténhet, a kijelölt egészségügyi intézményben - sorolta a lehetőségeket, én meg azon gondolkoztam, hogy ha egyszer mégis bekövetkezne a válás, hogyan ítélnék nekem a gyerek teljes felügyeletét.
- A második lehetőséget választom - hadartam pár percnyi csend után.
- Oh - lepődött meg egy pillanatra - Rendben, akkor ezt még bejelölöm, Miss Lewis pedig ma késő este meg is érkezik.

✖✖✖

Az ébresztőórám csörgésére kaptam fel a fejem, este 11-kor. Indulnom kellett a reptérre, hogy elhozzam a bizonyos Miss Lewis-t. Yvonne még nem volt itthon, s bár tudtam, hogy a fotózásnak órák óta vége, különösebben nem érdekelt hol van. Magamra kaptam egy szürke mackófelsőt, és egy melegítő gatyát, majd a kulcsaimat felkapva a kocsimhoz siettem.
A rádiót halkra állítottam, hogy valami ébren tartson, míg odaérek, és a reptéren veszek egy kávét. A számok sorban követték egymást, de estefelé már nem túl sok pörgős számot adtak, így a szemeim egyre hosszabb ideig maradtak csukva.
A parkolóban megpróbáltam rendezni a kinézetem, de mikor rájöttem, hogy a hajam borzalmasabban már nem is állhatna, inkább a fejembe húztam a kapucnimat. Gyorsan, az esetleges kapcsolatokat kerülve az emberekkel szlalomoztam el a kávézóig, ahol kértem két pohár italt. Mert ugye, bunkóság lenne egy pohárral odaállítani.
Leültem a terminálba, és a telefonomon kezdtem el nézelődni, s mivel egy kicsit hamarabb érkeztem a kelleténél, így unalom űzésként válaszoltam néhány rajongónak.
- Elnézést - szólalt meg előttem valaki. Erős amerikai akcentusa volt. Felnéztem rá. A 24-25 éves lány zavartan méregetett, én pedig egy hatalmas sóhaj után felálltam, hogy teljesítsem a fel nem tett kérdést. Ám mielőtt mellé léphettem volna, felém nyújtotta a jobb kezét - Zana Lewis.
- Oh- ouh, huh - makogtam meglepetten, mire halványan elmosolyodott - Liam Payne - mutatkoztam be fejrázva, megpróbálva felébredni a döbbenetből. Az én elképzeléseim szerint egy 30-40 éves, lassan őszülő nő volt a béranya. Ezzel ellentétben ő fiatal, velem egy idős, éjfekete hajú, mogyoróbarna tekintetű, hihetetlenül csinos lány volt - Tessék, gondoltam kelleni fog - nyújtottam felé a kávét - Um, nem tudtam, hogy ihatsz- e koffeines cuccot, így inkább mentest kértem - kedvesen mosolygott, mikor elvette.
- Köszönöm. Urgh, mehetünk esetleg? Nagyon fárasztó utam volt - kérdezte, míg kivettem a kezéből a hatalmas bőröndjét - Mikor, ummm, mikor szeretné megcsináltatni a beavatkozást?
- Először is, tegezz - mosolyogtam rá - Alig vagyok idősebb nálad, szerintem. Másodszor, pedig, most már nincs nyitva a központ, így holnap, amint felébredtél, akár mehetünk is. Hátha a feleségem is ráér akkor.
- Rendben - bólintott, majd belekortyolt a kávéjába - A feleséged hol van most? Mármint, ha nem túl személyes a kérdés - zavarodott meg egy pillanatra.
- Nem, nem az - nyugtattam meg - Valahol a városban kószál - vontam meg a vállam. Nem volt kedvem kifejteni, hogy éppen valahol baszatja magát. Még nincs bizonyítékom.
- Oh, oké - sóhajtotta, és belepréselődött a kocsi anyósülésébe - Mennyivel jobb ez, mint a repülőn - motyogta.
- Nem első osztályon jöttél? - fordultam felé, felvont szemöldökkel.
- De, csak egy kölyök ült mögöttem, aki kengurunak képzelte magát - kuncogott halkan - És, erm én veletek fogok élni?
- Gondoltam rá, hogy veszek neked egy lakást, de szeretném, ha a gyerekem anyja közel lenne hozzám, mármint meg tudnám figyelni. Javarészt úgyis csak ketten leszünk otthon, mert Yvonne mindig fotózásra jár.
- Uh, hát rendben. Már csak egy kérdés, utána nem zavarlak, ígérem - emelte fel a kezét, s mutatta ujjaival, hogy valóban csak egy kérdése lesz.
- Zana - sóhajtottam nevetve - több, mint kilenc hónapig minden nap látni fogjuk egymást, megmerem kockáztatni, hogy akár még barátok is lehetünk. Több kérdésed is lehet.
- Nem, most nem. Fáradt vagyok, ezt az egyet is már többször elfelejtettem - kuncogott - Ha elmész egy másik városba, országba koncertezni, én maradok?
- Nem. Attól tartok velem kell jönnöd. Nem hiszem, hogy egyedül hagynálak. És ne sértődj meg, de Yvonne-t nem fogod különösebben érdekelni. Attól félek a gyerek sem. Viszont azzal, hogy velünk jössz, lehet csak bajba sodorlak. Mármint a rajongóink veszélyesek, mi sem vagyunk teljes biztonságban tőlük. Szóval ezen inkább még gondolkoznék. Abban viszont biztos vagyok, hogy az utolsó másfél hónapodban nem megyünk koncertezni, hogy tényleg vigyázhassak rád.

- De, erre semmi szükség - reagálta le egyből - Tudok vigyázni magamra, nem kell, hogy hanyagold a munkádat miattam.

- Zana - sóhajtottam, míg kiszálltam a kocsiból, és az ő oldalára siettem, hogy kinyissam az ajtaját - még mi sem tudjuk megvédeni magunkat  - ráztam a fejemet, és megragadtam a karját, hogy kisegítsem az autóból. A garázs másik oldala továbbra sem állt autó, így szinte biztos voltam benne, hogy Yvonne még mindig nem volt otthon, és reggelig nem is fog hazaérni - Gyere, megmutatom a szobádat, majd holnap körbe vezetlek - bólintott és engedelmesen követett, a vendégszobához, ami az én szobámmal volt szemben - Ha bármi baj van, itt leszek szemben, Yvonne pedig mellettem, bár nem hiszem, hogy ő segítene - vontam meg a vállam, rutinosan elsiklottam a tény felett, ami neki igen hamar feltűnt.
- Nem alszotok egy szobában? - vonta fel a szemöldökét, neki dőlve az ajtónak. Elhúztam a számat, és lehajtottam a fejemet.
- Elég régóta nem - motyogtam - Most jobb, ha alszom, már fáradt vagyok - váltottam témát, hátat fordítva neki megragadtam a hálóm kilincsét - Holnap még beszélünk, jó éjt, Zana - suttogtam, ott hagyva őt a folyosón.

A szobámba lépve hangosan kifújtam a levegőt, a szemeimet összeszorítva próbáltam kizárni, hogy mennyire elcsesztem mindent.
Ellöktem magam az ajtótól, s a pólómat a földre hajítva beborultam az ágyba. A takarót a nyakamig felhúztam, az arcomat egy párna alá rejtettem.
Mélyeket lélegeztem, inkább valami dalra gondoltam, ahelyett, hogy azon tanakodtam volna, hol van a feleségem, miközben lassan elaludtam.




Sziasztok!:) 
Meghoztam az első részt, remélem elnyeri a tetszéseteket. Ha igen, hagyj nyomot magad után!:)
L-J-P, 
xxx.Lacy.