11. - Pontosan olyan lesz, mint a társai













Zana Lewis
2016. Április 25. 
Kabócáim!
Meghoztam egy újabb nagy - nagy kihagyás után a részt, ami remélem elnyeri a tetszéseteket. Idővel próbálok majd valami rendszert csempészni ebbe, de nem ígérek semmit.
Az viszont biztos, hogy meghoztam az első ZANA szemszöges részt, úgy biza'.
Na, jó olvasást, és kommentelni szabad, bébik! :)
ölel - csókol,
Lace x. 


Zana Lewis

2016. Április 25.

Akármennyire is tiltakoztam az ellen, hogy én is elmenjek a családi nyaralásra, Yvonne és Liam hallani sem akart arról, hogy egyedül maradjak. Bár nagyon jó érveim voltak - mint például, terheseknek nem ajánlott a repülés - mindig kitalálták, hogyan vágják el őket.

- Zana, ne duzzogj már! - sóhajtotta Liam, miközben a reptéri transzferrel haladtunk az ötcsillagos luxusszálloda felé. Karjaimat összefontam a mellkasom előtt, és tüntetőleg nem szóltam hozzá. Immáron negyedik napja - Értsd meg, hogy nem akartam, hogy otthon maradj egyedül - megráztam a fejem, jelezve, hogy nem azzal van a baj - Ah, istenem olyan vagy, mint az anyám! - csapott a térdére idegesen - Figyelj, ez az én pénzem, és azt csinálok vele, amit akarok. És, én most rád is költeni akartam - megráztam a fejemet, hogy akkor sem költhet rám ennyit, egy nyaralás miatt - Lehetetlen vagy, tudod? - mosolyodott el halványan, én pedig felvont szemöldökkel fordultam felé. Rányújtottam a nyelvemet, ő pedig felnevetett, ami felvonta a társaságunk többi tagjának a figyelmét. Ezúttal a banda egyik tagja sem tartott velünk, már tényleg egy családi nyaralásnak tűnt a dolog. Kivéve, hogy én is, és Paddy is itt voltunk.

Yvonne halvány mosollyal az arcán nézett rám, de hozzá sem szóltam hozzá, hiszen a Liam pártján állt - mint rajtam kívül mindenki -, így a figyelme hamar a férjére terelődött.

Annyira másak voltak, mint a többi pár, akiknél dolgoztak. És nem csak azért, mert Liam világsztár volt. Másak voltak az érintéseik, a pillantásaik a szavaik. Nem sütött róluk a szerelem. Persze törődtek egymással, és olyankor hihetetlenül édesek voltak, mégsem szerették egymást szerelemmel. Csak nagyon - nagyon jó barátok voltak. A legfurább pedig az volt, hogy majdnem biztos voltam abban, hogy ezzel ők is tökéletesen tisztában voltak.

Hátradőltem a helyemen, és kivételesen nem azért szidtam Liam-et, mert elhozott, hanem azért, mert ilyen távoli várost választott a reptértől. Az én hasam pedig egyre nagyobb volt, Thomas pedig egyre jobban nyomta a hólyagomat. Kelletlenül fészkelődtem az ülésen, ami valószínűleg feltűnhetett Yvonne-nak, ugyanis előre szólt a sofőrnek, hogy itt az ideje egy újabb pihenőnek. Az út alatt már negyedjére, és még csak két órája voltunk úton.

- Nem értem, hogy egy terhes nőnek, miért kell ennyiszer wc-znie - rázta a fejét értetlenül Liam. Megforgatott szemeim sarkából láttam, ahogy Yvonne tarkón vágja, és arról faggatja, hogy mégis merre járt a biológia óra helyett. Kikászálódtam az autóból, és Karen társaságában elindultam a benzinkút fele.

Liam családja, csak is kedves emberekből állt. Az édesanyja egy tündér, aki szemmel láthatólag rajong a kicsi fiáért. Szőke, vállig érő haja volt, alacsony termete, és szemüvege. Pontosan, mint a tündérkeresztanyó a Hamupipőkéből. Leszámítva a szemüveget.

Geoff, Liam apja magas volt, és pocakos, tipikus brit nagypapa. Bár, még nem volt unokája. Mióta ismerem, egyszer sem láttam, hogy lógatta volna az orrát, és mindig volt valamilyen vicce. A humorát leginkább Harry-éhez tudnám hasonlítani. Az ember nem a viccen nevet, hanem a mesélő próbálkozásán.

Ruth és Nicola, haláli lányok voltak. Tipikus testvérei voltak Liam-nek, mármint annak ellenére, hogy ő volt az egyetlen fiú a családban, a lányok mégis előszeretettel piszkálták, legyen szó akármiről. Liam, pedig birka türelmű volt nővéreivel szemben. Egyszer hallottam őket veszekedni, mikor arról volt szó, hogy Thomas kapjon-e második nevet vagy sem. A vita végére Liam-et csúnyán legyőzte a három lány - időközben Yvonne is csatlakozott a harchoz -, így az anyakönyvben a Thomas mellett a Travis név is ott lesz.

- Hogy bírod, drágám? - fordult felém Karen, mikor kiléptem a mosdóból, és a melegítőnadrágomba töröltem a vizes kezeimet. Mosolya ragályos volt, így képtelen voltam megállni, hogy viszonozzam a gesztust.

- Lényegesen ez a legnehezebb terhességem. Már csak azért is, mert állandóan utazunk, bár Liam elmondása szerint július környékén már nem fognak turnézni, így javarészt már otthon leszünk. Mindemellett, soha nem volt még ilyen társaságom, egy várandósságom alatt sem. Mióta elköltöztem apáéktól, nem kaptam ilyen törődést, sehol.

- Gondolom nagyon hiányoznak neked - ölelte át a vállamat fél karjával. Némán bólintottam, majd az ölelésből kibújva visszaültem az autóba.

×××

A szálloda határozottan másabb volt, mint amire számítottam. Azt hittem, hogy majd olyan helyre megyünk, mint a turné alatti szállásaink, ennek ellenére, ez a hely sokkal barátságosabb volt. A mosolyomat akármennyire próbáltam leplezni, a hely annyira megtetszett, hogy lehetetlen volt nem vigyorogni.

A kék és fehér szín uralkodott, mind a főépületben, mint az apartmanoknál is. Igazából a hotel épülete egy hajóra emlékeztetett, és erre a berendezés csak jobban rátett.

- Csak nem mosolyt látok az arcodon? - lépett mellém Liam, elvéve tőlem a bőröndömet. Szemforgatva hagytam neki, hiszen, ha nem teszem meg, engem kap fel, és cipel el táskástól a szobáig. Tapasztalat - Továbbra sem beszélsz velem?

- Még sokkolva vagyok, Liam - morogtam vissza, ahogy beszálltunk a liftbe. Elnevette magát, és nyomott egy puszit a homlokomra - Talán annyira mégsem baj, hogy el kellett jönnöm - hümmögtem végig nézve a szobán. Paddy és én ketten osztoztunk egy kétágyas szobán, ami a folyosó legvégén kapott helyet, pontosan Liam és Yvonne mellett. Paddy csak felnevetett mellettem és lestoppolta az ablak melletti ágyat.

- Kicsi lány, azt mondták Liam-ék, hogy egy félóra múlva megyünk vacsorázni. Szeretnél addig szétnézni ezen a csodás helyen? - hevesen bólogattam, míg elfogadtam a felém nyújtott karját, amibe sikeresen bele is kapaszkodtam.

Imádtam Paddy-t. Noha nem töltöttem vele annyi időt, mint Liam-mel vagy a többi sráccal, igenis sikerült rendesen megismernem. Kétgyermekes apa volt, de mivel már mindketten egyetemisták voltak, nem kellett aggódni, hogy az életük bármely fontos részéről lemaradna. Csodáltam benne, hogy még annyi idő után is tiszta szerelmet érez a felesége iránt, sőt egyszerűen rajong érte. Valamint azt is megtudtam, hogy Paddy csak a ma éjszakát tölti velem egy szobában, ugyanis holnap reggel megérkezik a családja. Rám pedig a velük érkező, Callum nevű, személyi testőröm fog vigyázni.

- Nem értem, miért kell nekem saját testőr - mormogtam, magam előtt összefonva a karjaimat, hátradőlve a székben. A hotel felső bárjánál voltunk, ahova a találkozót beszéltük meg a családdal - Tökéletesen megvagyok egyedül. Különben is, egyik terhességem alatt sem volt testőröm.

- Tudom, Zana - sóhajtotta fáradtan és belekortyolt a sörébe - de egyszer sem Liam Payne gyerekét vártad, ugye? Ez most nem egy átlagos gyerek.

- De, a gyerek igenis átlagos, istenem! - csattantam fel - Az apja teljesítménye az átlagon felüli. A gyerek megszületik, és pontosan olyan lesz, mint a társai. Nem szebb, nem okosabb, nem több. Senki sem több senkinél.


4 megjegyzés:

  1. Igen. Az ott egy csomó szivecske akart lenni :)

    VálaszTörlés
  2. Woaw, már nagyon érdekel, mi lesz a végkifejlet, mert minden egyes rész után nő bennem a bizonytalankodás... aaa :c Ugye... Ihh.
    Najo, ez nagyon értelmes lehetett! Sebaj. :"D Remélem, átjött a lényeg: tetszett, de még hogy!
    xoxo, RS

    VálaszTörlés