08. - Hello, Tommy

És, itt is volnék!

Nem, ne higgyétek azt, hogy most már rendszeresen lesznek részek. Még mindig szét vagyok csúszva, de sikerült pár részt előre írnom, így gondoltam, miért ne lephetném meg az olvasóimat, af. Köszönöm, a 16 feliratkozót, és a kommenteket. Tudjátok nagyon jól, hogy ez nekem sokat segít a folytatásban.

Na, tehát. Jó olvasást, ne feledd, a véleményed számít! :)

Ölel-csókol, Lacy.

Liam Payne

2016. Április 11.,

Nem tudtam, mit is kellett volna mondanom, mikor Yvonne arra akart rávenni, hogy elvihesse Zana-t magával, a következő fotózás helyszínére, Boston-ba. Mármit, tökéletesen tudtam, hogy nem fogom megengedni, hogy elvigye mellőlem, csak arról nem volt fogalmam, hogy miként is közöljem ezt vele. A hotelszobánk teraszán ültünk, kivételesen kettesben, így valamennyire nyugodtan tudtunk megbeszélni, néhány fontosabb dolgot.
- Sajnálom, Yvonne, de nem szeretném, ha Zana távol lenne tőlem. Főleg, hogy nem viselnél el egy testőrt sem, pedig tudod mennyire utálom, ha nincs veled senki - magyaráztam, hátradőlve a székben. Lemondóan felsóhajtott, karjait keresztezte a mellkasa előtt.
- Jó, hagyjuk - fujtatta - Csak azt akartam, hogy egy kicsit kiszakadjon ebből a közegből.
- Mhm, igen. És elvidd tök idegen nők társaságába! Emlékszel, hogy ide is elég nehézkesen illeszkedett be. Itt marad velem. Holnap úgyis vissza kell utaznunk Londonba, vizsgálatra - álltam fel, készülve ott hagyni őt.
- És erről nekem, mikor akartál szólni?! - háborodott fel, a kezem után kapva.
- Yvonne - sóhajtottam fáradtan. Kezeim közé vettem az övéit, tekintetem mélyen az övébe fúrtam - Három egész napja, másról sem beszélek, csak arról, hogy holnap kiderülhet a gyerek neme!
- És, a névválasztásból is ugyanúgy kihagysz majd, ahogy az eddigi összes dologból? - kapta ki a kezeit az enyémek közül, s elviharzott mellettem.
- Nem hagytalak volna ki, ha egy kicsivel is több időt töltenél velünk, velem! - kiáltottam, ahogy utána sietve a karjára bilincseltem az ujjaim - Még mindig a férjed vagyok, Yvonne! Csak te erről néha elfelejtkezel, és ez így nem működik - hajtottam le a fejemet csalódottan. Feleségem mély levegőt vett, szorosan lehunyta a szemeit, s ismertem már annyira, hogy tudjam próbálja lenyugtatni magát.
- É-én csak sajnálom, Liam! - suttogta szomorúan. Nem válaszoltam, csak a fejemet megrázva magamhoz szorítottam.
Nem tudtam meddig leszünk még képesek eljátszani ezt. Ez a kapcsolat és házasság dolog egyáltalán nem működött, és bármennyire is fura belátni, ez mindkettőnk hibája. Mégis féltem elengedni őt, mert tudtam, hogy nélküle megint nem lesz senkim, és újra egyedül maradok. De, azzal is tökéletesen tisztában kellett lennem, hogy minél tovább csináljuk ezt a szart, annál mélyebben sérülünk mindketten.
Fogalmam sincs, hogy mi ketten, hogyan is kerülhettünk össze. Annyira különbözünk, olyan mások vagyunk. És, nem, ez nem az "ellenségek vonzzák egymást" történet. Ez csak arról szólt, hogyan használjuk ki egymást, egy látszólagos boldog élet felépítéséhez.
Yvonne karjai megfeszültek körülöttem, ahogy nagyot sóhajtott, mélyebben fúrva az arcát a mellkasomba.
- Mhm. Ez az a parfüm, amit tőlem kaptál? - nézett fel rám halvány mosollyal, csillogó barna szemekkel. Felnevettem, s nyomtam egy puszit az orrára, amit szokás szerint felhúzott.
- Igen, ez az - motyogtam, egy apró, bátortalan csókot nyomva ajkaira.

✖✖✖✖

Dr. McMayer rendelőjénél szerencsére senki más nem volt rajtunk kívül. Zana a vállamnak dőlve várta, hogy az orvos befejezze az ebédszünetét. Ujjaival játszadozott, míg én twitteren nézelődtem. Igazából, nem is figyeltem a posztokat, csak elgörgettem felettük. Ezzel ellenben Zana lehet, hogy figyelte, ugyanis hirtelen megállított, egy rólunk szóló cikknél.
"Liam Payne háza táján megkétszereződött a nők száma!" - már csak a cím is röhejes volt, így egyből a linkre kattintottam, hogy el tudjam olvasni az egészet. - A népszerű énekes és felesége már majdnem három éve házasok, ám úgy látszik nincs minden rendben, ugyanis nem régiben egy újabb hölgyike költözött be, az amúgy hatalmas villába. Nem mintha ez nem lenne elég, de úgy tűnik, hogy a barna hajú, névnélküli újonc, igenis állapotos! Hm, Liam, ez gyorsan ment! Gratulálunk, és azért egy képet várunk a kicsiről!" - hangosan felnevettem a cikk végén, ami egyenesen hihetetlen volt.
- Szerinted ez vicces?! - sziszegte Zana elhúzódva tőlem, féloldalasan felém fordulva - Úgy állítanak be, mint valami hülye cafkát!
- Nyugi - lihegtem kifulladva a nevetéstől - Kiírom az igazságot Twitter-re, oké? - néztem le rá. Mélyet sóhajtott, s sután bólintott egyet, majd hátradőlt a széken.
Egészen addig hozzám se szólt, amíg az orvos be nem hívatott minket.
- Izgulsz? - kérdezte suttogva, ahogy az ujjaimra nézett, amiket már egy jó ideje tördeltem.
- Te nem? - kérdeztem vissza meglepetten. A nők ilyenkor izgulni szoktak. Vagy tévedek?
- Liam, nekem teljesen mindegy, hogy fiú-e vagy lány. Csak az számít, hogy megszülessen és leléphessek - rázta meg a fejét, majd mikor rájött a szavai súlyosságára, mélyen az ajkába harapott.
- Nem szeretsz itt lenni? - kerekedett el a szemem. Alig találtam a hangomat, el sem hittem, hogy hallotta volna a kérdésem.
- S-sajnálom, nem úgy értettem - rázta meg a fejét.
- Hát, persze, hogy nem - motyogtam, s elengedve az eddig fogott kezét, hátra léptem a falig, aminek neki támaszkodtam.
- Jó napot, Mr. Payne, Ms. Lewis! - lépett be az orvos. Öreg volt és pocakos. Nem értettem, hogy a nők miért teszik szét neki a lábaikat - Minden rendben volt, ugye? - kérdezte, felhúzva a gumikesztyűjét - Rosszullétek? - fordult Zana felé, felhajtva a pólóját, valami zselés cuccot a hasára kenve.
- Egyre kevesebbszer - válaszolta halkan a lány.
- Szuper! Nos, akkor nézzük mi a helyzet a kisemberrel - mosolyodott el halványan, és egy kütyüvel körözni kezdett Zana hasán - Hm, fejlődésileg minden rendben. Esetleg szeretnék tudni a gyerek nevét? - pislogott felém a szemüvege felől.
- Igen - vigyorogtam, és újra közelebb sétáltam az ágyhoz, hogy jobban lássam a gyermekem. A kezemet megtámasztottam, Zana felett, az ágy támláján, ő pedig egyből összekulcsolta az ujjainkat. Lehetett volna annyi erőm, hogy elvegyem onnan a kezemet, de egyrészt nem zavart, másrészt sokkal jobban lefoglalt a kisfiam látványa.

- Hello, Tommy - motyogtam kábán, ahogy lehajolva csókot nyomtam Zana zselétlen hasára.
- Tommy? - kérdezte meglepetten, megtisztítva a hasát, visszahúzva a pólóját.
- Igen - bólintottam bárgyú vigyorral a képemen - Mindig is szerettem volna egy Thomas nevű kisfiút.
- Nagyon szép név, egyébként - szólt közbe az orvos, felém nyújtva a számlát, amin az igen borsos összeg szerepelt a magánrendelésért - 3 hét múlva ugyanitt! - köszönt el, kitessékelve minket a rendelőből.
Az autónál már Paddy várt minket, így ahogy beszálltunk hátra, már indított is.
- Sajnálom, amit odabent mondtam. Nagyon szeretek veletek lenni, és csak megszokásból tettem - fordult felém Zana, egy szomorú mosollyal. Megráztam a fejem, ölelésre tárva karjaimat. Szinte egyből közelebb férkőzött hozzám, arcát a nyakamba temetve.
- Ha újra csatlakozunk a turnéhoz lesz egy meglepetésem - motyogtam a hajába, amire csak egy hümmögés volt a válasza. Arcomat a hajába fúrtam, mélyen belélegezve a citromos illatát, hagytam, hogy elnyomjon az álom, amíg oda nem érünk a turné következő helyszínére.