09. - Olyan, tipikusan, anyásan

Ow, hello!:)
Nincsenek rá szavak, mennyire szégyellem magam, amiért ennyire elhanyagolom ezt a történetet. Igyekszem a részek írásával, és valójában alig várom, hogy november 9-én leversenyezzek, és végre újra ennek az egésznek szentelhessem a figyelmemet. 

Nos, a részt már régebben olvastam, pontosabban írtam, de még így is tudom, hogy a következő fog majd a kedvenceim közzé tartozni. 

Nos, nem tartalak fel titeket, remélem elolvassátok, és véleményt is írtok!
Oh, tényleg, a kommentekre, amint lesz időm válaszolok, de addig is köszönöm őket. 

csókcsók - puszipuszi, Lace x. 

Liam Payne
2016. Április 12. 

Szerettem utazni, oh, de még mennyire szerettem nézni a melllettem elsuhanó tájat, miközben hangosan hallgattam a zenét. Ilyenkor mindig azon gondolkoztam, hogy vajon az idő is olyan gyorsan elrepül, mint ahogyan egyre gyorsabban távolabb jutunk egy ponntól. És vajon, mi is ugyanúgy változunk, mint az elrepülő táj?
Emlékszem, hogy évekkel ezelőtt mennyire más voltam, sokkal többet ittam, és nem érdekeltek semmilyen bulinak a körülményei, és következményei. Egészen addig habzsoltam így az életet, míg egy ilyen egy-éjszakás kaland során meg nem ismertem Yvonne-t. Igazából, nem jöttem volna vele össze, ha másnap nem toppan be hozzám Ruth, és könyveli el a barátnőmnek, a megszeppent, nem éppen szerencsés lányt. Nővérem kedvéért, és unszolására több időt kezdtünk el együtt tölteni, s egyre jobban megismertük egymást. Utána pedig már nem volt visszaút. Amikor hazaértem egy turnéról, és ő ott várt a reptéren, megkértem a kezét, tehát az életem fenekestül felfordult, arról nem is beszélve, mikor Yv modellkedni kezdett.
Most pedig itt ültem a kocsiban, fejemet az ablaknak döntve, szemeimmel erősen hunyorogva, míg hüvelykujjammal Zana kézfejét cirógattam, ami a tenyeremben pihent. A vállam már elgémberedett a feje alatt, bár semmi pénzért nem mozdítottam volna el, hiszen, akkor egyértelműen felébreszteném.
Most olyan nyugodt volt. Hosszú, barna tincsei eltakarták szemeit, és homlokát, de az aprón elnyílt telt ajkait láttatni hagyták.
Kár lett volna tagadni. Zana piszkosul gyönyörű volt, és akármennyire fura, de az aranyos pocakja - ami a fiamat rejtette - csak még elbűvölőbbé tette.
- Hé, Payno - fordult hátra Paddy, megtámasztva a kezét a baloldali üléstámlán - 5 perc és a szállodánál vagyunk, kezdd el ébresztgetni - mosolyodott el halványan a szuszogó lányra pillantva. Bólintottam, jelezve, hogy megértettem, testőröm pedig újra a vezetésre koncentrált.
Tenyeremet az arcára simítottam, s lassan simogatni kezdtem. Nyöszörgött, és mocorgott, felemelve a fejét a vállamról, a mellkasomra feküdt.
- Zana - suttogtam, miközben a haját birizgáltam, majd fél perc elteltével sokkal inkább húzgáltam - Zanaboo, ha nem kelsz fel, nem tudod meg mi a meglepetés! - kuncogtam. Szavaimra szinte egyből kipattantak a szemei, és hirtelen igen is éber lett - Na, mi van? Kényelmes vagyok? - húzódott önelégült mosoly az ajkaimra.
Szerencsére nem volt ideje választ adni - ami nyílván egy csípős megjegyzés lett volna -, mert Paddy kinyitotta nekünk az ajtót, így már sokkal inkább arra figyeltünk, hogy épségben beérjen a szállodába. Én meg kint maradtam egy kicsit a rajongókkal.
- Liam, mi van veled és Yvonne-val? Elváltok? - kiabálták egyszerre többen is, mire csak halványan elmosolyodtam, és nemlegesen megráztam a fejem.
- Minden a legnagyobb rendben, csupán túl sokat vagyunk távol egymástól.
- Ezért van melletted már egy másik lány? - hangzott az újabb kérdés, ami nem kicsit vette el a kedvemet, ettől az egésztől. Mélyen fúrtam a fogaimat alsó ajkamba, nehogy valami olyat mondjak, ami kockára tenné a banda hírnevét.
- Nem, Zana csupán csak segít nekünk - írtam alá még egy utolsó füzetlapot, majd egy kényszer mosollyal pózoltam a képen. Csak arra vágytam, hogy bent lehessek, távol az ilyen kérdésektől, amik a magánéletemre vonatkoznak, és rajtam és a családomon, barátaimon kívül senkinek nincs köze hozzá.
Hajamat túrva léptem be a hotel halljába, ahol három nő is rám várt. Mármint. Sokkal inkább csak Yvonne várt rám keresztbe font karokkal, míg Zana-t sokkal jobban foglalkoztatta a Gwen személyében megjelent meglepetést.
Mosolyom kiszélesedett, egy pillanat alatt elfelejtettem, hogy mi is történt kint a rajongókkal, miközben Yvonne a karjaim közé bújt, és arcát a vállamba temette.
- Na, tündérbogyó lányunk lesz, vagy egy szívtipró kicsi fiunk? - pislogott fel rám, pillái alól. Apró csókot nyomtam a homlokára, az orrára, és a szájára, míg ő a pólóm alól kilógó bőrömet cirógatta ujjaival.
- Tommy, a legvagányabb kissrác lesz a világon - vigyorogtam boldogan, míg feleségem kíváncsian vonta fel a szemöldökét.

- Oh, tehát már neve is van? - húzódott hátrébb, hogy jobban lássa az arcomat. Nem azt láttam az arcán, amit szerettem volna. Mosoly helyett, sokkal inkább csak csalódottságot tükrözött, amiért egy újabb dologból hagytam ki - Azt hittem, hogy megbeszéltük, hogy ezen a téren közös döntést hozunk. Liam, megint kihagytál egy fontos dologból! - keserű mosoly húzódott az ajkaimra, ahogyan az arcára simítottam a tenyeremet, de ő elhajolt az érintésem elől, sőt az ölelésemből is kibújt - Most...most csak hagyj! - fújtatott, és hátat fordítva nekem a lépcső felé vette az irányt.

Csalódottan, széttárt karokkal fordultam az itt maradt másik két nő felé, ám őket csöppet sem érdekelte jelenlétem, túlságosan el voltak foglalva egymással. Mivel a testvéri pillanatot nem akartam megzavarni, így a hajamat túrva vettem elő a telefonomat, hogy felhívjam anyát.



×××

- Én továbbra is csak azt mondom, hogy vidd el valamerre. Beszéljétek meg. Tudod nagyon jól fiam, hogy ha elásod a dolgokat a tudatod mélyére, attól az még ott van, és, ha egyszer felbukkan akkor csak rosszabb lesz. Vidd el valahova, ahol kettesben lehettek, és beszélgessetek - nem láttam anya arcát, de a hangján tökéletesen hallatszott, pontosabban érződött, hogy mosolyog. Olyan, tipikusan, anyásan, ahogy senki más nem tud. És, már csak ezzel jobb kedvre derített.

- Köszönöm a tanácsot, anya. Hiányzol, te is, meg apa is. Na, meg Ruth és Nicola is - sóhajtottam.

- Ez a dolgom, kicsim. Segíteni, az elveszett fiamon - kuncogott - Te is elmondhatatlanul hiányzol, édesem. Olyan rég láttalak élőben, már csak a neten, és az újságokon látom az arcodat - hangja a játékosból, szomorúra váltott - Igazán meglátogathatnátok minket. Zana-t is olyan rég láttuk, sőt a pocakkal még nem is! És, azt sem mondtad, hogy mi az unokám neme!

- Oh, anya. Ma derült ki, hogy lesz egy kicsi fiam!

- És nem az volt az első, hogy engem felhívsz? - tettetett felháborodást - Nagyon örülök a boldogságodnak, fiam, de remélem, hogy azért a bébi születése előtt még láthatlak.

- Persze anya - sóhajtottam - Két hét múlva lesz egy hosszabb szünetünk, mi lenne, ha elmennénk valamerre? Hm, mondjuk Törökországba? Azt mondják isteni szállodák vannak arrafelé! És, ott nagyon nem is ismernek minket.

- Tudod, hogy nem szeretem, ha ránk költöd a pénzed, Liam. Annyit dolgozol érte, és..

- Anya, én ezt akarom, oké?! Az én pénzem az én döntésem, és én a családomra akarom költeni! - vágtam a szavába - És erről nem tervezek tovább tárgyalni. Megyek és próbálok szállást intézni.

- Ah, lehetetlen vagy. Rendben. Alig várom, hogy lássalak. A részletekről majd tájékoztass. Szeretlek, fiam.

- Én is téged, anya - mosolyodtam el a végére. A vonal megszakadt, én pedig fáradtan dőltem hátra a fotelben. Pár perccel később Yvonne rontott be a szobába, és vágódott le a velem szembeni fotelra.

- Beszélnünk kell! Nem bírom tovább! - morogta, mikor felnéztem rá - Egyszerűen képtelen vagyok tovább titkolni, és úgy tenni, mintha minden rendben lenne velem. Mert baromira nincs, Liam! - a könnyek folyamatosan áztatták az arcát, míg én közelebb húzódva próbáltam csitítani a zokogását.