06. - Vöröshadsereg

Halihó!:)

Meghoztam a legújabb részt, és végre sikerült képet is berakni hozzá! Hihetetlen!😂❤

Nincs különösebb mondandóm, amellett, hogy NAGYON örülnék a kommenteknek!

L-J-P, 

Xxx.Lacy

Liam Payne 

2016. Február 25., 

Halkan, a Drag Me Down-ban lévő szólómat dúdolva, ugráltam le a lépcsőn, akár egy kisgyerek. Cipőimet összeütöttem a hátam mögött, el sem tudtam képzelni milyen röhejesen nézhettem ki. A hotel halljában már mindenki csak rám várt, kivétel nélkül megvigyorogták az előbbi tetteimet.
- Te néha tényleg rosszabb vagy, mint Niall - veregette meg a vállamat, vigyorogva Louis. Megforgattam a szemeimet, majd felnevettem Niall sértődött megjegyzését hallva - Mi ez a nagy boldogság, haver?
- Nem tudom - vontam vállat - Csak... Boldog vagyok. Nemsokára lesz egy gyerekem, a feleségemmel minden oké, és az sem mellékes, hogy kaptam egy olyan barátot, mint Zana - vigyorogtam rá, amit viszonzott is - Ne mindig én legyek már a téma - kezdtem el más vizek felé evezni - Mi a helyzet, Joss-al? - vontam fel a szemöldökömet, miközben leültünk a szálloda éttermében. Meghúzogatta a szemöldökét, zavart mosollyal a hajába túrt.
- Nincsen semmi érdekes - motyogta, elfordítva a tekinetét rólam - Elvagyunk, kettecskén - döntötte oldalra a fejét, elbamulva játszadozott egy szívószállal.
- Oh, értem én! - emeltem magam mellé a kezeimet - Úgy nyomjátok, mint a nyulak? Vagy jobban? - kérdésem után, egy szelet kenyér repült egyenesen nekem, eltalálva az arcomat.
- Payno, ha nem kussolsz lenyomom a torkodon a következőt - sziszegte Josselyn, mire mindenki csak felnevetett. Kivéve engem. Ismertem már annyira a Styles lányt, hogy tudjam, simán megteszi - Különben is, nem Lou-nak van egyszerre két nője! - rikkantotta gúnyosan, s karjait összefonva a mellei előtt, kényelmesen hátradőlt a széken, miközben felvont szemöldökkel, gonosz, ördögi vigyorral bámult rám.
Drámaian, és egyben fáradtan felsóhajtottam, hiszen már megint témánál voltunk.
- Nincs két nőm - ráztam meg a fejemet - Egy feleségem van, és egy barátom, aki történetesen a gyerekemet várja. És fizetek neki.
- Nem mondod komolyan, hogy még nem fantáziáltál Zana-ról! - csapott az asztalra elképedve Harry - Baszki, ha nem lenne itt az asszony - nézett egy pillanatra Betsy felé, aki éppen nem törődve velünk, a telefonján lógott és a bátyjával, Ben-nel beszélt - már rég rámásztam volna.
- Igen, Harry, tudjuk - morogtam, és kitoltam magam a székkel, hogy feltudjak állni - De, én nem érzek semmi olyat Zana iránt. Csupán barátságot - sóhajtottam, és a szalvétát kidobva az ölemből, távozni készültem - További jó étvágyat!
Hajamat túrva sétáltam vissza a szobába, ahol még - legutolsó emlékeim szerint - Zana aludt. Ám, amikor benéztem a szobájába, hogy lássam minden oké-e, ő nem volt ott.
- Hé, Zanaboo! - kiáltottam el magamat, hátha a lakosztályban van.
- Fü-hör-dö-ő - nyöszörögte vissza, két öklendezés között.
- Ugh, tudok valamit segíteni? - guggoltam le mögé, ahogy beértem az említett helyiségbe, ahol a lány a wc felé görnyedve adta ki magából, a meg nem evett reggelijét. Elsimitottam barna tincseit az arcából, és a pultról lekapott hajgumival - minden tudásomat összeszedve - felgumiztam a haját. Hátammal neki dőltem a kádnak, egyik kezemmel a hátát simogattam a másikkal, a copfból kilógó haját tartottam.
- Liam - nyüszögte felém fordulva egy pillanatra, mikor azt hitte, hogy már nem fog többet hányni - Nem kell ezt csinálnod - rázta meg a fejét egy pillanatra. Bár, akkor még nem tűnt rossz ötletnek.
- De, én szeretném - mosolyodtam el halványan, hüvelykujjammal megérintve kipirosodott arcát.
A következő másodpercben, a gyomrából érkező újabb adag, beborította a pólóm elég nagy felületét.

✖✖✖

A koncert utáni Meet&Great-ra készültem, a saját kis egérlyukamba, amikor Zana is megérkezett. Lehajtott fejjel, egy lufit szorongatva, amin, rózsaszín betűkkel a sajnálom felirat díszelgett.
- Zan - nevettem - erre az égvilágon semmi szükség - ráztam meg a fejemet és nyomtam egy apró puszit a homlokára - Mondtam, volt már rosszabb is. Mint, mikor Harry a kedvenc cipőmet okádta le. Pedig ő még csak nem is volt terhes! - tártam szét a karjaimat vigyorogva.
Felnézett rám, alsó ajkát a fogai közé csípve, mint mindig mikor ideges vagy zavart volt.
- Akkor szent a béke? - kérdezte bátortalanul.
Hangosan felkacagtam, karjaimat újra kitártam, ezúttal egy ölelésre.
- Voltunk mi valaha is haragban? - dörmögtem a hajába. Halkan dünnyögött válaszul, majd lassan, már- már kelletlenül elhúzódott.
- Beszéltem Yvonne-val - tűrt hátra egy tincset a füle mögé, míg a másik kezével a belépőkártyája sarkát gyűrögette - Azt mondta csak az M&G végére ér ide, ha ma ideér.
Ajkaimat lebiggyesztve bólintottam, le s tagadhattam, hogy csalódott lettem egy perc alatt. Csak szerettem volna pár percet eltölteni a feleségemmel a többiek hülyeségei nélkül, kettesben.
Unottan pakoltam a vizes palackokat az asztalon, miközben Zana a telefonjával babrált, majd egyszer váratlanul hangosan, artikulálatlanul felnevetett. Kérdően pislogtam felé, de ő csak a hasát fogva az ajtóhoz sétált, és kinyitotta.
Yvonne fénysebességgel csapódott nekem, s ha nincs a sminkes asztal simán a földön kötünk ki. Ledöbbenve, pár másodpercnyi lefagyás után viszonoztam az ölelését, míg tekinetetmmel Zana-ét kutattam, aki csak egy vállrándítás után válaszolt.
- Nem bírtam tovább nézni a búvalbaszott képedet, Payno - kuncogta, és az ajtó felé lépett - A másik szobában leszek Abby-vel, ne feledjétek, ő még csak 16! - nevetett saját célzásán, miszerint halkan csináljuk, ha csináljuk.
- Te meg, hogy kerültél ide ilyen hamar? - motyogtam Yvonne nyakába, aki a hajammal játszott a tarkómnál.
- Hamar kész lettünk a fotózással, így egy korábbi géppel ide tudtam jönni - dünnyögte. Ujjaimmal a fehér pólója alól kilátszó bőrt simogattam a derekánál, míg ő továbbra is a hajammal foglalatoskodott. Megjegyzem, pár perce tökéletesítettem.
- Hiányoztál - morogtam, ajkaimmal puha csókokat hagyva szerte az arcán. Tenyere az arcomra siklott, s megunva a szórakozásomat, ajkait az enyémek ellen nyomta.
Mióta kibékültünk, vagyis tiszta lappal kezdtünk minket, ez az első csókunk. És be kell látnom, hogy ez egy újabb dolog volt, ami hiányzott az alatt az idő alatt, amit Yvonne egy teljesen más bolygón töltött.
Karjaival a nyakamba csimpaszkodott, bokáit a derekamnál keresztezte, míg a fejét hátradöntve mélyítettem el a csókot, s felraktam a simnkes asztalra, ami az előbb mentett meg az eleséstől. Kezeim a pólója alatt, a melltartója környékén kalandoztak, míg meg nem találták a kapcsot, de akkor Yvonne elszakadt tőlem, s lihegve fúrta az arcát a nyakamba.
- Az öltötöződbe vagyunk, Liam - nyöszörögte - Bármikor benyithatnak.
- Hm - dörmögtem, s nem törődve előző mondatával a nyakát kezdtem el csókolgatni - Ez régen, nem zavart téged, jól emlékszem? - vontam fel a szemöldököm, s orrommal megböktem az övét.
- Igen, de, ah - nyekegte - Most nem lehet - rázta meg a fejét, óvatosan eltolva magától. Ügyetlenkedve, remegő kezekkel igazitotta meg a haját, majd újra az arcomra simíotta a tenyerét. Arca kipirult volt, jobban kiemelte égkék szemeit, és az alapozóval nem takart, apró szeplőit. Ajkai pirosak és duzzadtak voltak az előbbitől, s már hajoltam volna közelebb, mikor egyetlen mondattal a kedvemet szegte - Itt van a vöröshadsereg, bocsi.