03. - A rózsaszín barbi

Liam Payne 

2016. Január 24.,

Halkan dúdolva léptem ki a fürdőszobámból, egy törölközővel a derekamon, egy másikkal a hajamat dörzsölve, mikor ismeretlen énekhangok csapták meg a füleimet.
Elindultam az ajtó felé, hogy átnézzek Zana-hoz, hiszen csak tőle jöhettek a hangok, ugyanis Yvonne meglepő módon nem volt itthon. Ám mikor rájöttem, hogy kissé alulöltözött vagyok, gyorsan visszafordultam, s felkaptam egy fekete nadrágot egy szürke póló kíséretében.
Ahogy elértem a lány szobájához az énekléshez a gitár hangja is csatlakozott, így tagadhatatnul kíváncsibbá váltam.
Szégyeltem, és furcsán is érintett, hogy szinte semmit sem tudok Zana-ról, holott már itt él egy ideje. Jó, 3 nap nem a világ. Így az is teljes mértékben meglepett, hogy énekel. Mikor bekopogtam elhallgatott a zene, s halkan ki kiáltott, hogy bemehetek.
- Nem is tudtam, hogy énekelsz - néztem le rá halvány mosollyal az arcomon. Az íróasztalnál ült, a laptopja előtt. Halkan felkuncogott megjegyzésemen, megrázva a fejét.
- Én nem is - nevetett - A húgom - bökött a képernyőre, ahonnan egy lány integetett nekem, gitárral a kezében - Gwen, Ő itt Liam. Liam, ő az én tünemény kishúgom, Gwen - mutatott be gyorsan egymásnak minket. Zavartan intett egyet, míg én viszonoztam a gesztusát. Amnnyire kamerán keresztül fel lehetett mérni, észre vettem, hogy nagyon hasonlítanak egymásra. Gwen-nek is olyan mogyoróbarna szemei voltak. Az arcvonásaik is majdnem teljesen megegyeztek, talán Gwen-nek lágyabbak voltak.
- Remek hangod van - dicsértem meg, mire halványan elpirult, s elmormogott egy köszönömöt.
- Látod, én megmondtam! - csapta össze a tenyereit Zana, győztesen a kisebbikre vicsorogva, aki csak kinyújtotta a nyelvét válaszul - Gwen, épp az előbb dicsért meg téged Liam Payne! - sóhajtotta széttárva kezeit - Miért nem hiszed el, Gwenny? - sóhajtotta fáradtan megrázva a fejét. A húga csak vágott egy grimaszt, s a gitárjával kezdett babrálni.
- Mitől félsz? - szólaltam meg halkan, pár perc csend után. Oldalra biccentettem a fejemet, míg a szobában lévő babzsák fotelt magamhoz húztam, hogy leülhessek rá. Gwen csak mély levegőt vett, és hátradőlt a széken.
- Honnan vetted, hogy félek? - kérdezte halkan, suttogva.
- Énekes vagyok - vontam meg a vállam, de nyilván nem volt elég magyarázat - Az x-factor előtt én se hittem el, hogy tudok énekelni, akkor sem, ha az énektanár mondta, hisz annak fizettem. Megismerem, milyen az, ha félsz - halványan elmosolyodtam, ő pedig viszonozta.
- Zana, ummm, hagynál négyszemközt beszélni Liam-mel? Persze, ha neki nem baj, cs-csak szerintem tudna segíteni - nézett ragyogó szemekkel nővérére, aki az ajkait rágva bólintott egyet - Köszönöm, Zanaboo.
- Jesszus, Gwenny - nevetett fel zavartan az idősebbik lány - Holnap beszélünk, vigyázz magadra - küldött neki egy puszit a levegőbe, a húga pedig játékosan elkapta, és a szívéhez szorította - Figyelj a húgomra, Payno. - bökte meg figyelmeztetően a mellkasomat, de hangjában és szemeiben játékosság is lakozott. A becenevet Niall-tól hallotta, mikor tegnap átjött hozzánk, hogy beszélgessünk egy kicsit, ugyanis Gemma kezd lassan megőrülni.
- Figyelni fogok, Zanaboo - kuncogtam fel, mire csak megforgatta a szemeit - Addig menj, készülődj! Ma találkozunk a srácokkal - csaptam össze a tenyereim, kifelé terelve őt a szobából.

✖✖✖

Miután elköszöntem Gwen-től-  aki amúgy egy imádnivaló 15 éves lány - a konyhába mentem, hogy igyak valamit, mielőtt indulnánk a Harry-éknél rendezendő vacsorára. Ám, ahogy a helyiségbe léptem, nem az volt ott, amire számítottam. Zana és a feleségem nyugodtan beszélgettek, sőt még mosolyogtak is!
A szemeim kikerekedtek a meglepetéstől, ahogy megláttam Yvonne-t, aki a szokásos magassarkúcipője és több kilónyi vakolata helyett, tornacipőt és természetes sminket viselt. Továbbá az is eléggé meglepő volt, hogy itthon van, ugyanis 3 napos fotózáson kéne lennie valahol Skóciában.
- Te, mit keresel itthon? - kérdeztem halkan suttogva, le sem véve róla a szemeimet, egészen addig, amíg el nem értem a hűtőig.
Annyira más volt. Szőke haját egy copfba kötötte a feje tetején, barna szemei furcsán csillogtak, arcán apró, piros foltok jelezték, hogy zavarban van a vislató tekinetemtől. Egy egyszerű fehér felsőt viselt, szakadt farmerral, rövidszárú cipővel. A farmer tökéletesen kiemelte formás lábait és fenekét, amiért régen - s talán még most is - rajongtam.
Időközben Zana felment,  kettesben hagyva minket.
- Gyönyörű vagy - nyögtem ki hirtelen ezzel mindkettőnket meglepve. Egy pillanatra elakadt a lélegzete, szemeit pedig pirultan lesütötte. Régen jött zavarba tőlem.
- Köszönöm - motyogta, egy elszabadult tincset a füle mögé tuszkolva - Beszélni akartam veled - magyarázta meg az idő előtti hazatérését. Bólintottam jelezve, hogy hallgatom, míg helyet foglaltam vele szemben, az asztal túl oldalán - Figyelj, én sajnálom - felvontam a szemöldökömet, nem értettem, hogy mit is sajnál - Jóvá akarom tenni, hogy nem voltam itthon, hogy minden fontosabb volt a házasságunknál, nálad. É-én szeretnék bocsánatot kérni, amiért egy hárpia voltam veled, vagy még rosszabb. Szeretném, ha tiszta lappal indítanánk, ha normálisan viselkednénk egymással, aludjunk egy ágyban. Liam, hiányzol - törölte le, az időközben kicsordult könnyeit - Én, tényleg nagyon sajnálom - hüppögte. Kivételesen nem zavarta, hogy lefolyt a sminkje, és szétkenődött az egész arcán.
Ő volt az a lány, akit megszerettem és feleségül vettem. És, akármennyire fáj beismerni nekem is hiányzott, hogy mellettem legyen, barát képében is.
Nem mondtam semmit, csak az asztalt megkerülve mögé léptem és hátulról átöleltem reszkető testét, puszit nyomva a hajába, ami még mindig vanília illatú volt. Mélyen szívtam magamba, a rég nem érzett parfümjét.
- Hiányzott ez az Yvonne - motyogtam, a hajába fúrva az arcomat - A rózsaszín barbi nem tetszett.
- Tényleg sajnálom, Liam - nézett fel rám csillogó szemekkel. Széles, elnéző mosollyal megráztam a fejemet, és puha csókot nyomtam az orrára.
- Csak, kérlek ne térjen vissza a másik Yvonne.
- Nem fog - suttogta mosolyogva, a mellkasomba fúrva a fejét - M-még el szeretnék mondani valamit.
- Ne most - néztem az órámra elhúzva a számat - Mennünk kell Harry-ékhez. Mosd meg az arcod - hagytam egy puszit a homlokán, majd elengedtem.
- De...ez fontos - nézett rám könyörgően. Mosollyal az arcomon megrázt a fejemet, éa a fürdő felé iranyítottam.
- Majd, ha hazajöttünk, megbeszéljük - némán bólintott, és eltűnt az ajtó mögött.
Nem sokáig maradtam egyedül, ugyanis Zana trappolt le a lépcsőn. Barna haját szabadon hagyta, hogy a vállára omoljon. Felső testét egy bővebb, színes felső takarta, lábaira fekete szűk farmert húzott, egy szintén színes lapos cipővel. Ragyogóan mosolygott, míg egy ugrással földet ért.
- Kibékültetek? - kérdezte megigazítva a felsőjét. Széles mosollyal bólintottam - Köszönöm, amit a húgommal tettél - terelte el a témát - Nem tudom, mit mondtál neki, de az előbb hívott, hogy indul egy tehetségkutatóban - nem számítottam a következő tettére. A derekamat átölelve bújt hozzám, s egy apró puszit nyomott a borostás arcomra.
- Szívesen - mosolyogtam rá - Aranyos húgod van, egyszer meghívhatnád ide - vetettem fel az ötletet.
- Tényleg? - csillant fel a szeme, ahogy kibontakozott az ölelésből - Oh, Liam, nagyszerű vagy!






Wohaaaa, új rész!:) 
Nincs is különösebb hozzáfűznivalóm, csupán köszönet a visszajelzésekért!❤
Jó olvasást, ha tetszett hagyj nyomot magad után! Ne feledd: számít a véleményed!❤
L-J-P, 
xxx.Lacy