05. - Kislány

Liam Payne
2016. Február 24.,

- Helloo, Payne család! - lökött arrébb Harry, mikor berontott az ajtón, maga után húzva Abigail-t. Besétált a nappaliba, ám mikor nem talált ott senkit, megtorpant - Hol vannak, a nőid, Payno?
- Hoho, Styles - ráztam meg a fejemet, lehuppanva a kanapéra. Abby velem szembe, a fotelre ült, az apja pedig mellém. Szinte egyből felrakta a büdös lábait a dohányzóasztalra - Nem a nőim. Csak az egyik.
- Tényleg, minden rendben van a gyerekkel? - kérdezte Abby, apja szavába vágva. Mosoly kerekedett az arcomra, ahogy felmerült a gyermekem. Alig pár napja derült ki, hogy Zana tényleg teherbe esett, így már csak kilenc hónapot kell várni, hogy a karjaimban tarthassam életem értelmét.
- Szeretnél képet látni? - azonnal bólintott, lelkes mosollyal az arcán, csillogó szemekkel - A konyhában van, a hűtőn - böktem a fejemmel az említett helyiség felé, a lány pedig egy pillanat alatt ott is termett - Hogy- hogy itt vagytok? - fordultam bandatársam felé, aki csak lazán mosolyogva megvonta a vállát - Csak nem hiányoztam, Hazza? - biggyesztettem le tettett kíváncsisággal ajkaimat.
- Eszedbe se jusson, Payno! - kiáltotta kacagva - Blue elutazott koncertezni, Abbs-el, pedig azon gondolkoztunk, hogy mit is csináljunk. Drága lányom, mindenképp látni akarta Zana-t. Így ide jöttünk - tárta szét a karjait.
- Istenem, de édes! - visította Abby kirohanva a konyhából, a kezében szorongatva az első ultrahang képet.
- Abbs, kicsim - sóhajtotta Harry - Most még csak egy maszat, semmi édes nincs benne - forgatta meg a szemeit.
- Ne köss belém, fater - morogta vissza a lány - Már csak azért is édes, mert Liam gyereke. Gondolj bele, milyen gyönyörű lesz, ahw - meredt maga elé mosolyogva - Ha kisfiú lesz, biztos olyan helyes lesz, mint Liam - harapott az ajkaiba, míg apja egy szúrós pillantással illette 15 éves lányát - Jaj, nem úgy értettem! - legyintett, ismét a képet bámulva - Ha pedig kislány lesz, ugyanolyan gyönyörű lesz, mint Zana - sóhajtotta.
- Na, ebben igaza van - dőlt hátra Harry keresztbe font karokkal - Tényleg jó bőr - vonta fel a szemöldökét vigyorogva. Abby-vel két oldalról, egyszerre rúgtuk bokán.
- Leszállni a gyermekem anyjáról!
- Neked ott van anya! - kiabáltuk egyszerre. Egy ideig csend honolt a nappaliban, majd egyszerre nevettük el magunkat.
Igazából, ha nem tudnám, hogy adoptálták, simán azt hinném, hogy Abigail Harry és Betsy-Blue közös gyereke. Mogyoróbarna, göndör fürtök, kreol bőr, és olajbarnás-smaragdzöldes szemek jellemezték. Egyszerűen gyönyörű volt, megértettem, hogy Harry miért félti a szeme fényét.
- Mi a nevetés tárgya? - blattyogott be hozzánk Zana, ragyogó mosollyal. Barna haját egy laza copfba kötötte, csak egy-két tincs volt szabadon. Szűk farmert, és egy kötött pulóvert viselt.
- Fater szerint gyönyörű vagy - vonta meg a vállát Abby, a kezébe nyomva a képet. Zana belepirult a lány mondatába, zavartan el is tűrt egy tincset a füle mögé, miközben mindkettőjüket egy- egy arcra puszival köszöntötte. Mikor elért hozzám, felpattantam, és egy szoros ölelésben részesítettem.
Ezalatt a lassan egy hónap alatt, amit velünk töltött egészen jól összeszoktunk, és megérzésemhez híven, barátok lettünk - Mindegy is - legyintett Abby - Egyébként gratulálok! - ölelt meg mindkettőnket.
- Köszönjük! - borzoltam össze a haját, mire hangosan felmorgott, és szúrós pillantásokkal illetett - Yv-et hol hagytad? - figyeltem újból Zana-ra.
- Ummm, kitett most a kapu előtt, de azt mondta még orvoshoz kell mennie - mutatott zavartan az ajtó felé, ahonnan az előbb bejött - Elvileg egy órán belül itt lesz - vonta meg a vállát. Leült a folyamatosan vigyorgó Styles lány mellé, aki abban a pillanatban, a még lapos hasára simította a tenyerét. Halkan kuncogtak Abby egy-egy megszólalásán, míg mi Harry-vel, elbűvölve figyeltük őket.

✖✖✖✖

- Milyen napod volt? - tettem le Zana elé egy bögrét, csordultig friss koffeinmentes kávéval. Leültem vele szemben, a konyhasziget másik oldalára, s a könyökömet behajlítva, az öklömön támasztottam meg a fejem. Elgondolkozva biggyesztette le ajkait, két ujja közé csípte állát, oldalra biccentve a fejét.
- Nem is tudom - vonta meg a vállát - Talán, fárasztónak mondanám - húzta el a száját - Kezdem érezni a terhesség jeleit, pedig még vagy két hetes lehet - kuncogott fáradtan - De, örültem, hogy egy kevés időt eltölthettem Yvonne-val. Amikor elhoztál a reptérre, és meséltél róla egy keveset, azok alapján egyáltalán nem volt szimpatikus. Viszont a mai, csajos nap után rájöttem, hogy aranyos és kedves. Talán csak akkor visel álarcot, ha az utcán vagyunk, és rajongók vannak körülöttünk. Velük nem mosolygott annyit, de próbált minél jobban hozzájuk állni, még akkor is, ha bántották. Mármint szavakkal, nem fizikailag, mert ugye azt a testőrök nem hagyták volna, és láttam, hogy rosszul esett neki, mert ez mindenkinek rossz lenne, én se tudnám elviselni, és megakartam védeni, de nem mertem, mert... - hadarta össze-vissza hadonászva. Felnevettem, s felálltam, hogy lefogjam a kezeit, hiszen a nagy hadonászás közben majdnem leverte a bögréjét.
- Hé, nyugi - kuncogtam, ahogy a kezeim közé vettem az övéit. Apró és puha mancsai voltak, amik tökéletesen illettek az enyémekbe - Megértem, mit akarsz mondani - döntöttem oldalra a fejemet, szélesen vigyorogva, ahogyan a kipirult, álmos arcát figyeltem - De, tökéletesen tudom, hogy mindjárt elalszol, szóval most szépen elmész aludni - húztam le a székről, de ő csak lebigyesztett ajkakkal, könyörgő, kiskutya szemekkel nézett fel rám.
- Paynooooo - nyújtotta felém a kezeit, akárcsak egy kisgyerek. Elképzeltem, hogy majd a gyerekünk is pontosan ilyen lesz. Sötét, göndör fürtök, mogyoróbarna, igéző, őzike szemekkel, gödröcskés mosollyal, piros arcokkal. Már most biztos voltam benne, hogy akármit fog kérni, s így fog rám nézni, abban a pillanatban teljesíteni fogom akármi legyen az - vigyél feeeeeel! - motyogta, aprón elmosolyodva. Felsóhajtottam, hátatfordítva jeleztem, hogy ugorjon fel a hátamra, amit egy pillanaton belül meg is tett. Kecses, formás lábait keresztezte a csípőmön, míg karjaival a nyakamat ölelte körbe, kislányosan kuncogva. Lovakéhoz hasonló hangot haklattam, miközben felbaktattam a lépcsőn, egészen a szobájáig. Letessékeltem a hátamról, majd szembe fordulva vele, szorosan megöleltem.
- Szép álmokat, Zana hercegnő - nyomtam egy puszit a homlokára, majd irányt változtatva a hálom felé fordultam.
Az ajtóban Yvonne állt, vállát neki döntve a falnak. Szőke haja egy zilált lófarokba volt a feje tetejére kötve. Egy fekete pólót viselt, vékony ugyanolyan színű blézerrel, és szűk szaggatott farmerral. Karjait keresztezte a mellei alatt, halványan, már-már keserűen. Felvont szemöldökkel sétáltam közelebb hozzá, tenyereimet a derekára simítva, bújtam közelebb hozzá, arcomat a nyakába fúrva. Nyakam köré fonta a karjait, teljes testével nekem dőlt.
- Nagyon jó apa leszel - suttogta elhúzódva tőlem, hogy a szemeimbe nézhessen. Apró csókot nyomtam az orrára, amit gyerekesen felhúzott, s ismét visszabújt az ölelésembe.
- Ezt most honnan vetted?
- Csak..., ahogy Zana-val bántál. Olyan volt, mintha a lányod lenne - piszkálta a hajamat, a tarkómnál.
- Úgy viselkedik, mint egy kislány - nevettem fel - Remélem kislány lesz - hajtottam a fejemet a vállára.


Hai, csajok!:)
Nincs sok mondandóm, borzalmas, unalmas katyvasz, de kell:')
A NYÁR UTOLSÓ RÉSZE, MAF. 
Jó olvasást, véleményed számít!
L-J-P,
Xxx.Lacy