12. - Te most komolyan zavarba jöttél?

Sajnálom, sajnálom, sajnálom!
Nem megy nekem ez a rendszeres rész hozás, és higgyétek el, nagyon is zavar! De, egyszerűen nincs egy rendes időbeosztásom, így nem is tudom, hogy hogyan tudnék mégis valami kis rendszert csempészni ebbe.
Ha kitaláltam, majd kirakom a Facebook csoportba, amihez szeretném, ha csatlakoznátok :) 

A részben megjelenik a legújabb szereplőnk, aki minden bizonnyal olyan hatással lesz a történésekre, amire esetleg már számíthattok. Csak azért, hogy ne legyen már olyan egyszerű a történet.
Jó olvasást, édeseim, és ne feledjétek, hogy kommentelni ér! :)
Egyébként, idővel igyekszem majd válaszolni is rájuk. 

Ölel-csókol,
Lace. x. 

Zana Lewis

2016. Április 26.

Na, most. A helyzet a következő: én azt hittem, hogy a Callum nevű személyi testőröm, majd egy Paddy kinézetű, öregebb, kopaszodó, pocakos fickó lesz. De, valahogy rá kellett volna jönnöm, hogy hinni tényleg csak a templomba kell.

A fickó, aki mostantól minden napját velem tölti, leírhatatlanul jól nézett ki, sőt. Még annál is jobban. Sötétszőke, se-barna haja volt, napbarnított bőre, és mogyoróbarna szemei. És, hihetetlenül magas volt. És, bár - sajnos - nem láttam még póló nélkül, de az a fehér felső, amit viselt, kiemelte az aprón kidudorodó kockáit.  Pontosan tudom, hogy mikor megláttam Paddy mellett, csaknem elájultam.

Nem tudom, milyen lehetett az arcom, de az holtbiztos, hogy vicces lehetett, ugyanis a mellettem álló Liam hangosan felnevetett, ahogy rám vezette a tekintetét. Könyökömmel oldalba böktem, hogy állítson magán.

- Ennyire ne ájulj el tőle - vigyorgott le rám gúnyosan. Megforgattam a szemeimet, és mélyet sóhajtottam, mielőtt a magas, görög isten típusú srác elé léptem volna.

- Oh, na végre a bizonyos Zana-val is megismerkedhetek! - mosolyodott el féloldalasan, amitől a szívem dobogása  egy pillanatra el is állt - Örülök, hogy megismerhetlek. Callum Rumier - nyújtott kezet, amit készségesen el is fogadtam, és piruló arccal, vadul ragyogó szemekkel ráztam meg.

- Zana Lewis - kuncogtam zavartan, mint egy tinilány. Fájó szívvel húztam ki ujjaimat az övéi közül, és átadtam a helyemet Yvonne- nak. A hasamon összefont karjaimmal, oldalra biccentett fejjel bámultam a srác, széles és izmos hátát, egészen addig, amíg Yvonne a vállamnál fogva el nem tolt a társaságtól.

- Ugye, hogy milyen helyes?! - kuncogott, miközben még mindig belém karolva sétáltunk a bárig - Én választottam, csak neked. Liam valami pocakos faszit akart - húzta el a száját, mire hangosan felnevettem, és belekortyoltam a jeges vizembe.

- Életmentő vagy, Yv. Nem tudom, hogy bírtam volna egy kopasz, öregedő, pocakos akárkivel - löktem meg a vállánál, amit ő válaszul csak megvont - Tudod, nem lehetek elég hálás, amiért itt vagyok.

- Nem, Zana - rázta meg a fejét, komor arccal, érzékeltetve, hogy komoly témára tértünk - Mi nem lehetünk elég hálásak, amiért itt vagy. Nélküled, soha, de soha nem lehetne gyerekem. Tudod - sóhajtotta, oldalra biccentve a fejét - egészen kicsi korom óta arról álmodoztam, hogy lesz egy jó nagy családom, egy rakás gyerekkel, sikeres leszek, és lesz egy nagyszerű férjem is. Nos, az utolsó kettő, talán még össze is jött. Viszont, amikor kiderült, hogy Liam igenis gyereket szeretne, elmentem egy vizsgálatra, jobb félni,  mint megijedni alapon. Soha, ismétlem soha nem sírtam még annyira, mint mikor megtudtam, hogy nem eshetek teherbe, még mesterséges úton sem. Aznap haza sem mentem, sőt az utána következő két napot is a szüleimnél töltöttem, bezárkózva a régi szobámba. Akkor találtam ki, hogy megváltozok, hogy megutáltatom magam Liam-mel, hogy egyáltalán ne is akarjon gyereket egy ilyen nőtől, mint én. De, basszus! Annyira kitartó volt, soha nem hagyott cserben, mindig támogatott, és csak az utóbbi időben kezdett beszólogatni a fotózások miatt. Amikor megérkeztél, és megtudtam, hogy nem arra döntött, hogy valamilyen szinten én is a biológiai szülője legyek a gyereknek, akkor jöttem rá, hogy én nem tehetem ezt vele, nem érdemli meg. Vettem egy nagy levegőt, összeszedtem magamban egy tökéletes beszédet, hogy mit mondjak majd neki, mikor észre veszi, hogy kihagytam egy fotózást. De, persze, mint mindig, most is romba dőltek a terveim. Megszólalni sem tudtam, mikor éppen csak rám pillantva közölte velem, hogy gyönyörű vagyok. Minden szavam, amit addig gyakoroltam, eltűnt a sötétségben.

×××

Nem értettem, hogy mivel érdemeltem ki, hogy Yvonne ilyen dolgokba is beavasson. Mindenesetre hálás voltam érte, mivel még egyik béranyával sem volt ilyen kapcsolatom. Majdnem mindenki lenézően viselkedett velem, és addig piszkáltak, míg visszafelé nem kezdtem el számolni a napokat, hogy leléphessek.

Még mindig az ő szavai kavarogtak a fejemben, amikor az ágyamon fekve bámultam a plafont arra várva, hogy a telefonom megcsörrenjen, és apáék visszahívjanak. Ujjaimat a hasamra simítottam, amit most nem fedett semmi, ugyanis az európai tavasz ellenére, itt istentelenül meleg volt, így csak egy sportmelltartót viseltem.

Yvonne és Liam kettesben mentek el valamerre, a szülők, és a két lány pedig a bárban beszélgettek. Paddy természetesen Liam-mékkel volt, bár tisztes távolságból követte őket. Callum-ról semmit nem tudtam, egészen addig, amíg egy széles vigyorral be nem robbant a szobába. Pontosabban a szobánkba. Ugyanaz a fehér póló volt rajta, farmer térdgatyával, és sportcipővel, mégis ahogy újra megpillantottam, újra elállt a lélegzetem. Egyszerűen nem létezett, hogy valaki ennyire jól nézzen ki.

Lehuppant az ágyára, kezeit a tarkója alatt összekulcsolva kényelmesen elhelyezkedett, mielőtt megszólalt volna.

- Mi lenne, ha szétnéznénk a parton? Azt mondják, hogy gyönyörű a környék, és a szállodának van egy külön aquaparkja is, az út túloldalán. Persze, ha pihenni szeretnél tökéletesen megértelek, hiszen terhes vagy, és biztos nehéz egy gyereket cipelni egész nap, és annyiszor pisilni, meg te jó ég, miket beszélek?! - nevetett fel, amit én is követtem, ugyanis lehetetlenül édes volt, ahogyan össze-vissza hablatyolt. Mosolyom szélesedett, ahogyan észrevettem kipirosodott arcát, amit akármennyire próbált a tenyerei közé rejteni, nem sikerült neki.

- Te szent ég! Te most komolyan zavarba jöttél? - kiáltottam fel, s ezzel együtt fel is ültem az ágyamon, hogy jobban láthassam - Nem hiszem el, hogy egy ilyen pasi, zavarba jött az én közelemben! Történelmi pillanat, naptárba való!

- Oh, fogd be! - morogta, ő is ülőhelyzetbe helyezte magát, és vigyorogva nézett végig rajtam - Na, akkor megyünk, vagy nem?

- Persze, csak felveszek valamit - szálltam le az ágyról, amilyen gyorsan csak tudtam, és a szekrény azon részéhez léptem, ahol az én cuccaim voltak. Egy egyszerű fekete atlétát választottam, ami semmi esetre sem rejtette volna el, a már igenis gömbölyödő hasamat. Az egyetlen dolog, amit nem szerettem ebben a terhesség dologban, hogy minden alkalommal rengeteget híztam, így mindig rendesen meg kellett küzdenem az elfogadható alakért.

Írtam Liam-nek, és Paddy-nek is egy üzenetet, hogy sétálni mentem Callum-mal, ha bármi lenne hívjanak. Válaszukat meg sem várva léptem ki az ajtón a testőr előtt, aki miután gondosan bezárta az ajtót, tenyerét a hátamra simítva indult el mellettem a folyosón.

Sokáig nem beszéltünk egymással, csak némán, a gondolatainkba merülve caplattunk a másik mellett. A cipőmet valahol félúton levettem, és hagytam, hogy a homok finoman csiklandozza a talpamat, amin néha fel-fel kuncogtam, Callum pedig csak halványan mosolygott rajtam.

- Most azért nem szólalsz meg, mert a szobában zavarba jöttél? Oh, Cal ez egyáltalán nem gáz! Ha tudnád, hogy az elmúlt négy hónap alatt hányszor, de hányszor hoztam magam kínos helyzetbe, már attól is sokkal jobb kedved lenne!