10. - És, én nem akarom, hogy bárki is ezt érezze

Ow, helló! :) 

Ha jól emlékszem, a héten még nem volt rész, így gondoltam felrakok egyet, bár nincs túl sok részem megírva előre. Nem baj, mert kárpótolnak a kommentek! Köszönöm szépen, guyss!
A részről pedig, ez a személyes KEDVENCEM. És remélem, hogy ezután már ti sem fogjátok utálni Yvonne-t. 

Egyébként reményeim szerint szombatonként fognak érkezni. 

Na, remélem elnyeri a tetszéseteket, és hagytok valami nyomot magatok után.
Csókcsók-puszipuszi,
Lace x. 

Liam Payne

2016. Április 12.,

Akármennyire volt jó anya tanácsa nem fogadtam meg. Nem vittem el Yvonne-t sehova beszélgetni. Már csak azért sem, mert lehetetlen volt abban a helyzetben bármerre is menni vele. Azt is csodáltam, hogy a hálóig el tudtam vinni.

Soha nem láttam még ilyen állapotban. Sőt, soha senkit nem láttam még így. Egyik percről a másikra omlott össze, és kezdett el zagyválni mindenről, majd egyre csak azt hajtogatta, hogy ő sajnálja, és nem így tervezte. Egyszerűen nem értettem, hogy mi a fene lehet vele. Hiába kértem, hogy adjon valami magyarázatot csak zokogott.

Aztán, mikor azt hittem abbahagyta, már csak halkan hüppögött, és elmondta. Elmagyarázta, hogy mit miért tett az elmúlt egy - két évben.

Hirtelen minden annyira világos lett. Azért viselkedett úgy ahogy, mert azt akarta, hogy azért gyűlöljem meg, ne pedig az egészsége miatt. Azért járt annyit orvoshoz, hogy megoldást találjanak.

Yvonne azért változott meg, mert nem lehet gyereke, egyszerűen nem eshet teherbe.  Nem tudta elfogadni, hogy nem tehet engem boldoggá, ezért eljátszotta, hogy egy elviselhetetlen hülye picsa, aki nem akar elhízni egy gyerektől, pedig csak azt, nem akarta, hogy megtudjam, képtelen lenne erre.

- Yv, hé, Yv - szólongattam, miközben a mellkasomnak dőlve szipogott.

- Ne haragudj, Liam, kérlek, ne haragudj! - nézett fel rám. Halványan elmosolyodtam, és megrázva a fejemet letöröltem a könnyeket az arcáról. Ő is hasonlóan, az arcomra simította, apró és hideg kezeit - Annyira sajnálom, Liam - suttogta - Nem akartam veled ezt tenni, és megértem, ha elhagysz.

- Hagyd ezt abba, oké? - mordultam rá szorosabban fonva köré a karjaimat - Ezért nem lehet haragudni. Te tényleg, ekkora tuskónak nézel, hogy egy ilyen dolog miatt haragudnék rád? Jézusom, Yvonne! Nem egy boltot raboltál ki - nevettem el magam kínomban, ám ez az ő arcára egy apró, szinte láthatatlan mosolyt csalt.

- De, így soha nem lehet rendes családunk - rázta meg a fejét elkeseredetten. Ujjaimat az álla alá téve emeltem meg a fejét, hogy a szemeibe nézhessek.

- Ki mondta, hogy én rendes családot szeretnék? Rendes életem sincs. Yvonne, én még azt sem tudom, milyen igazából egy korombeli élete! És, most nem panaszkodom. Nincs szükségem rendes családra. És, különben is, emlékszel miért van itt Zana? - vontam fel a szemöldököm - Tommy szeptemberben megszületik, érted, lesz egy fiunk.

- Bennem mindig, bennem lesz, hogy nem én szültem őt, és szinte jogtalanul hív anyának - rázta meg a fejét csalódottan.

- Yvonne, nem jogtalanul hív majd anyának! - emeltem meg a hangomat - Nem te fogod megszülni, de te leszel ott, mikor fáj a hasa, mikor jön a foga, te fogod először oviba, iskolába vinni, te leszel ott, mikor elveszi élete szerelmét, te fogod elmondani neki minden nap, mennyire szereted. Te fogod felnevelni, és nem Zana. Te leszel az anyja - nyomtam egy csókot a homlokára - Azt akartam, hogy menjünk el valamerre kettesben, de nem tudom te most mennyire vagy benne - húztam el a számat, ahogy az arcát méregettem. A sminkje csíkokat hagyott az arcán, a haja a szemébe lógott, ráadásul a szemei duzzadtak és vörösek voltak.

- Kérlek, csak maradjunk itt. Nézzünk valami filmet, oké? - pislogott fel rám. Apró puszit adtam az orrára, és elővettem a laptopom, míg ő lemosta a sminkjét.

- Ne tegyél fel semmit!  - kiabáltam be neki a fürdőbe - Gyönyörű vagy, azok nélkül a szarok nélkül is.


×××


Pár órával később elmentem megkeresni Zana-t és a húgát, hogy egy kicsit beszélgethessek velük, és megismerhessem Gwen-t.

Őszintén szólva lövésem sem volt merre keressem őket, a telefonomat pedig a szobában hagytam, így elveszetten kószáltam a szállodában. Minden lehetséges helyre benéztem, ahol lehetnek, mint például a kondi, a medencetér, a wellness részleg, az ebédlő, a játékterem, egyszóval tényleg minden helyet bejártam, de egyszerűen sehol nem volt a két lány. Csak remélni tudtam, hogy nem indultak el vásárolni, vagy várost nézni kíséret nélkül.

A rajongók nem voltak oda túlságosan Zana-ért, éppen ezért nem szerettem volna, ha ő és a húga útnak indul egy idegen városban, telis-tele fannal.

Imádtam a rajongóinkat, ezt nem tudtam, és nem tudom elégszer hangoztatni, de volt egy részük, akik néha túl messzire mentek. Gondolok én itt arra, hogy a barátnőinket is hírességként kezelik, ha már átestek azon a szakaszon, hogy gyűlöljék őket.


- Liam!  - futott velem szembe Gwen, mikor feladva a keresést visszaindultam a szobánkba. Értetlenül vontam fel a szemöldökömet, míg a felém rohanó lányt figyeltem.

- Ti meg hol voltatok? - kérdeztem, mikor lefékezett előttem - Az egész szállodát bejártam értetek! - tártam szét a karjaimat fáradtan, mire a lány felnevetett - Hé, ne nevess ki!

- Bocs - kapta a szája elé a tenyerét, megpróbálva elfojtani a kuncorászását -Itt voltunk a szobátokban Yvonne- val, csak ugye nálad nem volt telefon, így nem tudtunk felhívni, utánad indulni meg mindenki lusta volt.

- Na, kösz - morogtam, összefonva a karjaimat a mellkasom előtt - Egyébként hova rohantál ennyire?

- Ja, um. Abby megkért, hogy kísérjem le az edzőterembe - vakarta meg a tarkóját - És, csúnya késésben vagyok - nevetett zavartan. Megforgattam a szememet, hiszen tipikus nő volt. Milyen nő az, aki nem késik soha? Félre álltam az útból, és néztem, ahogy elviharzik mellettem, majd szinte beesik Harry-ékhez.

A szobában Yvonne és Zana fogadott, akik a kanapén terpeszkedtek. Yvonne a kedvenc, képregényes pizsamanadrágjában, az egyik fehér pólómban, felkötött hajjal figyelte, ahogy Zana lelkesen magyaráz neki.

- Mi a téma, hölgyeim? - huppantam le közéjük, majdnem ráülve a feleségem lábára. Szemforgatva húzódtak arrébb, hogy nekem is több helyem legyen.

- Azt meséli Zana, hogy miért lett béranya - hajtotta a fejét az ölembe Yv.

- Oh, ez engem is pont érdekel! - csaptam össze a tenyereim, és érdeklődve fordultam a lány felé. Zana láthatóan zavarba jött a plussz egy hallgatótól, de viszonylag hamar összeszedte magát.

- Tehát az úgy volt, hogy kiderült, hogy én is béranyától vagyok, akárcsak Gwen. Anya nem eshetett teherbe, majd épphogy megismerhette a húgomat, egy agyvérzés elvitte - csuklott el a hangja. Elhúzva ajkaimat fektettem a tenyeremet a vállára, hogy megnyugtassam, vagy csak érzékeltessem vele, hogy itt vagyok - 11 éves voltam, tehát már rendesen vannak róla emlékeim, és tudom, hogy csodás nő volt. Aztán apa felvette a kapcsolatot, a biológiai anyánkkal, és egyszer csak azt vettem észre, hogy összeházasodtak. Nem mondom, hogy egyből elfogadtam ezt a dolgot, sőt a mai napig nem hívom, anyának, hiszen nem ő nevelt fel, és még az esküvő előtt kikötötte, hogy rosszul érezné magát, ha anyának szólítanám, így még mindig Viola-nak hívom. Na, és ahogy őt is megismertem, vele együtt a foglalkozását is. Mondhatom úgy, hogy beleszerettem ebbe. Valamilyen szinten anya miatt is csinálom, hiszen nem akarom, hogy bárki szenvedjen azért, mert nem lehet gyereke. Apa nagyon sokat mesélt a próbálkozásaikról, arról, hogy hány és hány dolgot kipróbáltak, de minden sikertelen volt. Elmesélte, hogy anya mennyire szenvedett, amiért nem alapíthat családot. És, én nem akarom, hogy bárki is ezt érezze!