Bejelentés

Nagyon sajnálom, hogy ennyi ideig elmaradtak a bejegyzések, illetve a részek. Nos, ennek több oka is van: 
- az első, hogy borzalmas ihlet hiányban szenvedek. A teljes történetet kidolgoztam már fejben, de sajnos nem tudom, hogy írhatnám le a fejemben kavargó gondolatokat. De, igyekszem, a szerkesztőben már el van kezdve a legújabb rész. 
- a második, hogy talán néhányan már észre is vehettétek, de teljes történeti - felszereltségemmel átköltöztem a wattpadra. Bárki megtalálhatja már ezt a történetet, és további 7 (?) másikat, a @limaismybean nevű profilomon. Remélem páran benéztek majd, főleg, ha megemlítem, hogy ebből a történetből már 16 rész van ott publikálva. 
- a harmadik, és kevésbé fontos, hogy folytonosan fáradt vagyok, valamint borzasztóan kedvetlen az elmúlt egy hónapban, és néha nehéz jól látni a dolgokat. 

Nos, ennyi lenne. Természetesen a blogot nem zárom be, hiszen szívmelengető a megtekintések, kommentek, valamint feliratkozók számai. Köszönöm!
Wattpadon megtaláltok, 

xxx. Lace. 

12. - Te most komolyan zavarba jöttél?

Sajnálom, sajnálom, sajnálom!
Nem megy nekem ez a rendszeres rész hozás, és higgyétek el, nagyon is zavar! De, egyszerűen nincs egy rendes időbeosztásom, így nem is tudom, hogy hogyan tudnék mégis valami kis rendszert csempészni ebbe.
Ha kitaláltam, majd kirakom a Facebook csoportba, amihez szeretném, ha csatlakoznátok :) 

A részben megjelenik a legújabb szereplőnk, aki minden bizonnyal olyan hatással lesz a történésekre, amire esetleg már számíthattok. Csak azért, hogy ne legyen már olyan egyszerű a történet.
Jó olvasást, édeseim, és ne feledjétek, hogy kommentelni ér! :)
Egyébként, idővel igyekszem majd válaszolni is rájuk. 

Ölel-csókol,
Lace. x. 

Zana Lewis

2016. Április 26.

Na, most. A helyzet a következő: én azt hittem, hogy a Callum nevű személyi testőröm, majd egy Paddy kinézetű, öregebb, kopaszodó, pocakos fickó lesz. De, valahogy rá kellett volna jönnöm, hogy hinni tényleg csak a templomba kell.

A fickó, aki mostantól minden napját velem tölti, leírhatatlanul jól nézett ki, sőt. Még annál is jobban. Sötétszőke, se-barna haja volt, napbarnított bőre, és mogyoróbarna szemei. És, hihetetlenül magas volt. És, bár - sajnos - nem láttam még póló nélkül, de az a fehér felső, amit viselt, kiemelte az aprón kidudorodó kockáit.  Pontosan tudom, hogy mikor megláttam Paddy mellett, csaknem elájultam.

Nem tudom, milyen lehetett az arcom, de az holtbiztos, hogy vicces lehetett, ugyanis a mellettem álló Liam hangosan felnevetett, ahogy rám vezette a tekintetét. Könyökömmel oldalba böktem, hogy állítson magán.

- Ennyire ne ájulj el tőle - vigyorgott le rám gúnyosan. Megforgattam a szemeimet, és mélyet sóhajtottam, mielőtt a magas, görög isten típusú srác elé léptem volna.

- Oh, na végre a bizonyos Zana-val is megismerkedhetek! - mosolyodott el féloldalasan, amitől a szívem dobogása  egy pillanatra el is állt - Örülök, hogy megismerhetlek. Callum Rumier - nyújtott kezet, amit készségesen el is fogadtam, és piruló arccal, vadul ragyogó szemekkel ráztam meg.

- Zana Lewis - kuncogtam zavartan, mint egy tinilány. Fájó szívvel húztam ki ujjaimat az övéi közül, és átadtam a helyemet Yvonne- nak. A hasamon összefont karjaimmal, oldalra biccentett fejjel bámultam a srác, széles és izmos hátát, egészen addig, amíg Yvonne a vállamnál fogva el nem tolt a társaságtól.

- Ugye, hogy milyen helyes?! - kuncogott, miközben még mindig belém karolva sétáltunk a bárig - Én választottam, csak neked. Liam valami pocakos faszit akart - húzta el a száját, mire hangosan felnevettem, és belekortyoltam a jeges vizembe.

- Életmentő vagy, Yv. Nem tudom, hogy bírtam volna egy kopasz, öregedő, pocakos akárkivel - löktem meg a vállánál, amit ő válaszul csak megvont - Tudod, nem lehetek elég hálás, amiért itt vagyok.

- Nem, Zana - rázta meg a fejét, komor arccal, érzékeltetve, hogy komoly témára tértünk - Mi nem lehetünk elég hálásak, amiért itt vagy. Nélküled, soha, de soha nem lehetne gyerekem. Tudod - sóhajtotta, oldalra biccentve a fejét - egészen kicsi korom óta arról álmodoztam, hogy lesz egy jó nagy családom, egy rakás gyerekkel, sikeres leszek, és lesz egy nagyszerű férjem is. Nos, az utolsó kettő, talán még össze is jött. Viszont, amikor kiderült, hogy Liam igenis gyereket szeretne, elmentem egy vizsgálatra, jobb félni,  mint megijedni alapon. Soha, ismétlem soha nem sírtam még annyira, mint mikor megtudtam, hogy nem eshetek teherbe, még mesterséges úton sem. Aznap haza sem mentem, sőt az utána következő két napot is a szüleimnél töltöttem, bezárkózva a régi szobámba. Akkor találtam ki, hogy megváltozok, hogy megutáltatom magam Liam-mel, hogy egyáltalán ne is akarjon gyereket egy ilyen nőtől, mint én. De, basszus! Annyira kitartó volt, soha nem hagyott cserben, mindig támogatott, és csak az utóbbi időben kezdett beszólogatni a fotózások miatt. Amikor megérkeztél, és megtudtam, hogy nem arra döntött, hogy valamilyen szinten én is a biológiai szülője legyek a gyereknek, akkor jöttem rá, hogy én nem tehetem ezt vele, nem érdemli meg. Vettem egy nagy levegőt, összeszedtem magamban egy tökéletes beszédet, hogy mit mondjak majd neki, mikor észre veszi, hogy kihagytam egy fotózást. De, persze, mint mindig, most is romba dőltek a terveim. Megszólalni sem tudtam, mikor éppen csak rám pillantva közölte velem, hogy gyönyörű vagyok. Minden szavam, amit addig gyakoroltam, eltűnt a sötétségben.

×××

Nem értettem, hogy mivel érdemeltem ki, hogy Yvonne ilyen dolgokba is beavasson. Mindenesetre hálás voltam érte, mivel még egyik béranyával sem volt ilyen kapcsolatom. Majdnem mindenki lenézően viselkedett velem, és addig piszkáltak, míg visszafelé nem kezdtem el számolni a napokat, hogy leléphessek.

Még mindig az ő szavai kavarogtak a fejemben, amikor az ágyamon fekve bámultam a plafont arra várva, hogy a telefonom megcsörrenjen, és apáék visszahívjanak. Ujjaimat a hasamra simítottam, amit most nem fedett semmi, ugyanis az európai tavasz ellenére, itt istentelenül meleg volt, így csak egy sportmelltartót viseltem.

Yvonne és Liam kettesben mentek el valamerre, a szülők, és a két lány pedig a bárban beszélgettek. Paddy természetesen Liam-mékkel volt, bár tisztes távolságból követte őket. Callum-ról semmit nem tudtam, egészen addig, amíg egy széles vigyorral be nem robbant a szobába. Pontosabban a szobánkba. Ugyanaz a fehér póló volt rajta, farmer térdgatyával, és sportcipővel, mégis ahogy újra megpillantottam, újra elállt a lélegzetem. Egyszerűen nem létezett, hogy valaki ennyire jól nézzen ki.

Lehuppant az ágyára, kezeit a tarkója alatt összekulcsolva kényelmesen elhelyezkedett, mielőtt megszólalt volna.

- Mi lenne, ha szétnéznénk a parton? Azt mondják, hogy gyönyörű a környék, és a szállodának van egy külön aquaparkja is, az út túloldalán. Persze, ha pihenni szeretnél tökéletesen megértelek, hiszen terhes vagy, és biztos nehéz egy gyereket cipelni egész nap, és annyiszor pisilni, meg te jó ég, miket beszélek?! - nevetett fel, amit én is követtem, ugyanis lehetetlenül édes volt, ahogyan össze-vissza hablatyolt. Mosolyom szélesedett, ahogyan észrevettem kipirosodott arcát, amit akármennyire próbált a tenyerei közé rejteni, nem sikerült neki.

- Te szent ég! Te most komolyan zavarba jöttél? - kiáltottam fel, s ezzel együtt fel is ültem az ágyamon, hogy jobban láthassam - Nem hiszem el, hogy egy ilyen pasi, zavarba jött az én közelemben! Történelmi pillanat, naptárba való!

- Oh, fogd be! - morogta, ő is ülőhelyzetbe helyezte magát, és vigyorogva nézett végig rajtam - Na, akkor megyünk, vagy nem?

- Persze, csak felveszek valamit - szálltam le az ágyról, amilyen gyorsan csak tudtam, és a szekrény azon részéhez léptem, ahol az én cuccaim voltak. Egy egyszerű fekete atlétát választottam, ami semmi esetre sem rejtette volna el, a már igenis gömbölyödő hasamat. Az egyetlen dolog, amit nem szerettem ebben a terhesség dologban, hogy minden alkalommal rengeteget híztam, így mindig rendesen meg kellett küzdenem az elfogadható alakért.

Írtam Liam-nek, és Paddy-nek is egy üzenetet, hogy sétálni mentem Callum-mal, ha bármi lenne hívjanak. Válaszukat meg sem várva léptem ki az ajtón a testőr előtt, aki miután gondosan bezárta az ajtót, tenyerét a hátamra simítva indult el mellettem a folyosón.

Sokáig nem beszéltünk egymással, csak némán, a gondolatainkba merülve caplattunk a másik mellett. A cipőmet valahol félúton levettem, és hagytam, hogy a homok finoman csiklandozza a talpamat, amin néha fel-fel kuncogtam, Callum pedig csak halványan mosolygott rajtam.

- Most azért nem szólalsz meg, mert a szobában zavarba jöttél? Oh, Cal ez egyáltalán nem gáz! Ha tudnád, hogy az elmúlt négy hónap alatt hányszor, de hányszor hoztam magam kínos helyzetbe, már attól is sokkal jobb kedved lenne!

11. - Pontosan olyan lesz, mint a társai

Zana Lewis
2016. Április 25. 

Kabócáim!
Meghoztam egy újabb nagy - nagy kihagyás után a részt, ami remélem elnyeri a tetszéseteket. Idővel próbálok majd valami rendszert csempészni ebbe, de nem ígérek semmit.
Az viszont biztos, hogy meghoztam az első ZANA szemszöges részt, úgy biza'.
Na, jó olvasást, és kommentelni szabad, bébik! :)
ölel - csókol,
Lace x. 

Zana Lewis

2016. Április 25.

Akármennyire is tiltakoztam az ellen, hogy én is elmenjek a családi nyaralásra, Yvonne és Liam hallani sem akart arról, hogy egyedül maradjak. Bár nagyon jó érveim voltak - mint például, terheseknek nem ajánlott a repülés - mindig kitalálták, hogyan vágják el őket.

- Zana, ne duzzogj már! - sóhajtotta Liam, miközben a reptéri transzferrel haladtunk az ötcsillagos luxusszálloda felé. Karjaimat összefontam a mellkasom előtt, és tüntetőleg nem szóltam hozzá. Immáron negyedik napja - Értsd meg, hogy nem akartam, hogy otthon maradj egyedül - megráztam a fejem, jelezve, hogy nem azzal van a baj - Ah, istenem olyan vagy, mint az anyám! - csapott a térdére idegesen - Figyelj, ez az én pénzem, és azt csinálok vele, amit akarok. És, én most rád is költeni akartam - megráztam a fejemet, hogy akkor sem költhet rám ennyit, egy nyaralás miatt - Lehetetlen vagy, tudod? - mosolyodott el halványan, én pedig felvont szemöldökkel fordultam felé. Rányújtottam a nyelvemet, ő pedig felnevetett, ami felvonta a társaságunk többi tagjának a figyelmét. Ezúttal a banda egyik tagja sem tartott velünk, már tényleg egy családi nyaralásnak tűnt a dolog. Kivéve, hogy én is, és Paddy is itt voltunk.

Yvonne halvány mosollyal az arcán nézett rám, de hozzá sem szóltam hozzá, hiszen a Liam pártján állt - mint rajtam kívül mindenki -, így a figyelme hamar a férjére terelődött.

Annyira másak voltak, mint a többi pár, akiknél dolgoztak. És nem csak azért, mert Liam világsztár volt. Másak voltak az érintéseik, a pillantásaik a szavaik. Nem sütött róluk a szerelem. Persze törődtek egymással, és olyankor hihetetlenül édesek voltak, mégsem szerették egymást szerelemmel. Csak nagyon - nagyon jó barátok voltak. A legfurább pedig az volt, hogy majdnem biztos voltam abban, hogy ezzel ők is tökéletesen tisztában voltak.

Hátradőltem a helyemen, és kivételesen nem azért szidtam Liam-et, mert elhozott, hanem azért, mert ilyen távoli várost választott a reptértől. Az én hasam pedig egyre nagyobb volt, Thomas pedig egyre jobban nyomta a hólyagomat. Kelletlenül fészkelődtem az ülésen, ami valószínűleg feltűnhetett Yvonne-nak, ugyanis előre szólt a sofőrnek, hogy itt az ideje egy újabb pihenőnek. Az út alatt már negyedjére, és még csak két órája voltunk úton.

- Nem értem, hogy egy terhes nőnek, miért kell ennyiszer wc-znie - rázta a fejét értetlenül Liam. Megforgatott szemeim sarkából láttam, ahogy Yvonne tarkón vágja, és arról faggatja, hogy mégis merre járt a biológia óra helyett. Kikászálódtam az autóból, és Karen társaságában elindultam a benzinkút fele.

Liam családja, csak is kedves emberekből állt. Az édesanyja egy tündér, aki szemmel láthatólag rajong a kicsi fiáért. Szőke, vállig érő haja volt, alacsony termete, és szemüvege. Pontosan, mint a tündérkeresztanyó a Hamupipőkéből. Leszámítva a szemüveget.

Geoff, Liam apja magas volt, és pocakos, tipikus brit nagypapa. Bár, még nem volt unokája. Mióta ismerem, egyszer sem láttam, hogy lógatta volna az orrát, és mindig volt valamilyen vicce. A humorát leginkább Harry-éhez tudnám hasonlítani. Az ember nem a viccen nevet, hanem a mesélő próbálkozásán.

Ruth és Nicola, haláli lányok voltak. Tipikus testvérei voltak Liam-nek, mármint annak ellenére, hogy ő volt az egyetlen fiú a családban, a lányok mégis előszeretettel piszkálták, legyen szó akármiről. Liam, pedig birka türelmű volt nővéreivel szemben. Egyszer hallottam őket veszekedni, mikor arról volt szó, hogy Thomas kapjon-e második nevet vagy sem. A vita végére Liam-et csúnyán legyőzte a három lány - időközben Yvonne is csatlakozott a harchoz -, így az anyakönyvben a Thomas mellett a Travis név is ott lesz.

- Hogy bírod, drágám? - fordult felém Karen, mikor kiléptem a mosdóból, és a melegítőnadrágomba töröltem a vizes kezeimet. Mosolya ragályos volt, így képtelen voltam megállni, hogy viszonozzam a gesztust.

- Lényegesen ez a legnehezebb terhességem. Már csak azért is, mert állandóan utazunk, bár Liam elmondása szerint július környékén már nem fognak turnézni, így javarészt már otthon leszünk. Mindemellett, soha nem volt még ilyen társaságom, egy várandósságom alatt sem. Mióta elköltöztem apáéktól, nem kaptam ilyen törődést, sehol.

- Gondolom nagyon hiányoznak neked - ölelte át a vállamat fél karjával. Némán bólintottam, majd az ölelésből kibújva visszaültem az autóba.

×××

A szálloda határozottan másabb volt, mint amire számítottam. Azt hittem, hogy majd olyan helyre megyünk, mint a turné alatti szállásaink, ennek ellenére, ez a hely sokkal barátságosabb volt. A mosolyomat akármennyire próbáltam leplezni, a hely annyira megtetszett, hogy lehetetlen volt nem vigyorogni.

A kék és fehér szín uralkodott, mind a főépületben, mint az apartmanoknál is. Igazából a hotel épülete egy hajóra emlékeztetett, és erre a berendezés csak jobban rátett.

- Csak nem mosolyt látok az arcodon? - lépett mellém Liam, elvéve tőlem a bőröndömet. Szemforgatva hagytam neki, hiszen, ha nem teszem meg, engem kap fel, és cipel el táskástól a szobáig. Tapasztalat - Továbbra sem beszélsz velem?

- Még sokkolva vagyok, Liam - morogtam vissza, ahogy beszálltunk a liftbe. Elnevette magát, és nyomott egy puszit a homlokomra - Talán annyira mégsem baj, hogy el kellett jönnöm - hümmögtem végig nézve a szobán. Paddy és én ketten osztoztunk egy kétágyas szobán, ami a folyosó legvégén kapott helyet, pontosan Liam és Yvonne mellett. Paddy csak felnevetett mellettem és lestoppolta az ablak melletti ágyat.

- Kicsi lány, azt mondták Liam-ék, hogy egy félóra múlva megyünk vacsorázni. Szeretnél addig szétnézni ezen a csodás helyen? - hevesen bólogattam, míg elfogadtam a felém nyújtott karját, amibe sikeresen bele is kapaszkodtam.

Imádtam Paddy-t. Noha nem töltöttem vele annyi időt, mint Liam-mel vagy a többi sráccal, igenis sikerült rendesen megismernem. Kétgyermekes apa volt, de mivel már mindketten egyetemisták voltak, nem kellett aggódni, hogy az életük bármely fontos részéről lemaradna. Csodáltam benne, hogy még annyi idő után is tiszta szerelmet érez a felesége iránt, sőt egyszerűen rajong érte. Valamint azt is megtudtam, hogy Paddy csak a ma éjszakát tölti velem egy szobában, ugyanis holnap reggel megérkezik a családja. Rám pedig a velük érkező, Callum nevű, személyi testőröm fog vigyázni.

- Nem értem, miért kell nekem saját testőr - mormogtam, magam előtt összefonva a karjaimat, hátradőlve a székben. A hotel felső bárjánál voltunk, ahova a találkozót beszéltük meg a családdal - Tökéletesen megvagyok egyedül. Különben is, egyik terhességem alatt sem volt testőröm.

- Tudom, Zana - sóhajtotta fáradtan és belekortyolt a sörébe - de egyszer sem Liam Payne gyerekét vártad, ugye? Ez most nem egy átlagos gyerek.

- De, a gyerek igenis átlagos, istenem! - csattantam fel - Az apja teljesítménye az átlagon felüli. A gyerek megszületik, és pontosan olyan lesz, mint a társai. Nem szebb, nem okosabb, nem több. Senki sem több senkinél.

10. - És, én nem akarom, hogy bárki is ezt érezze

Ow, helló! :) 

Ha jól emlékszem, a héten még nem volt rész, így gondoltam felrakok egyet, bár nincs túl sok részem megírva előre. Nem baj, mert kárpótolnak a kommentek! Köszönöm szépen, guyss!
A részről pedig, ez a személyes KEDVENCEM. És remélem, hogy ezután már ti sem fogjátok utálni Yvonne-t. 

Egyébként reményeim szerint szombatonként fognak érkezni. 

Na, remélem elnyeri a tetszéseteket, és hagytok valami nyomot magatok után.
Csókcsók-puszipuszi,
Lace x. 

Liam Payne

2016. Április 12.,

Akármennyire volt jó anya tanácsa nem fogadtam meg. Nem vittem el Yvonne-t sehova beszélgetni. Már csak azért sem, mert lehetetlen volt abban a helyzetben bármerre is menni vele. Azt is csodáltam, hogy a hálóig el tudtam vinni.

Soha nem láttam még ilyen állapotban. Sőt, soha senkit nem láttam még így. Egyik percről a másikra omlott össze, és kezdett el zagyválni mindenről, majd egyre csak azt hajtogatta, hogy ő sajnálja, és nem így tervezte. Egyszerűen nem értettem, hogy mi a fene lehet vele. Hiába kértem, hogy adjon valami magyarázatot csak zokogott.

Aztán, mikor azt hittem abbahagyta, már csak halkan hüppögött, és elmondta. Elmagyarázta, hogy mit miért tett az elmúlt egy - két évben.

Hirtelen minden annyira világos lett. Azért viselkedett úgy ahogy, mert azt akarta, hogy azért gyűlöljem meg, ne pedig az egészsége miatt. Azért járt annyit orvoshoz, hogy megoldást találjanak.

Yvonne azért változott meg, mert nem lehet gyereke, egyszerűen nem eshet teherbe.  Nem tudta elfogadni, hogy nem tehet engem boldoggá, ezért eljátszotta, hogy egy elviselhetetlen hülye picsa, aki nem akar elhízni egy gyerektől, pedig csak azt, nem akarta, hogy megtudjam, képtelen lenne erre.

- Yv, hé, Yv - szólongattam, miközben a mellkasomnak dőlve szipogott.

- Ne haragudj, Liam, kérlek, ne haragudj! - nézett fel rám. Halványan elmosolyodtam, és megrázva a fejemet letöröltem a könnyeket az arcáról. Ő is hasonlóan, az arcomra simította, apró és hideg kezeit - Annyira sajnálom, Liam - suttogta - Nem akartam veled ezt tenni, és megértem, ha elhagysz.

- Hagyd ezt abba, oké? - mordultam rá szorosabban fonva köré a karjaimat - Ezért nem lehet haragudni. Te tényleg, ekkora tuskónak nézel, hogy egy ilyen dolog miatt haragudnék rád? Jézusom, Yvonne! Nem egy boltot raboltál ki - nevettem el magam kínomban, ám ez az ő arcára egy apró, szinte láthatatlan mosolyt csalt.

- De, így soha nem lehet rendes családunk - rázta meg a fejét elkeseredetten. Ujjaimat az álla alá téve emeltem meg a fejét, hogy a szemeibe nézhessek.

- Ki mondta, hogy én rendes családot szeretnék? Rendes életem sincs. Yvonne, én még azt sem tudom, milyen igazából egy korombeli élete! És, most nem panaszkodom. Nincs szükségem rendes családra. És, különben is, emlékszel miért van itt Zana? - vontam fel a szemöldököm - Tommy szeptemberben megszületik, érted, lesz egy fiunk.

- Bennem mindig, bennem lesz, hogy nem én szültem őt, és szinte jogtalanul hív anyának - rázta meg a fejét csalódottan.

- Yvonne, nem jogtalanul hív majd anyának! - emeltem meg a hangomat - Nem te fogod megszülni, de te leszel ott, mikor fáj a hasa, mikor jön a foga, te fogod először oviba, iskolába vinni, te leszel ott, mikor elveszi élete szerelmét, te fogod elmondani neki minden nap, mennyire szereted. Te fogod felnevelni, és nem Zana. Te leszel az anyja - nyomtam egy csókot a homlokára - Azt akartam, hogy menjünk el valamerre kettesben, de nem tudom te most mennyire vagy benne - húztam el a számat, ahogy az arcát méregettem. A sminkje csíkokat hagyott az arcán, a haja a szemébe lógott, ráadásul a szemei duzzadtak és vörösek voltak.

- Kérlek, csak maradjunk itt. Nézzünk valami filmet, oké? - pislogott fel rám. Apró puszit adtam az orrára, és elővettem a laptopom, míg ő lemosta a sminkjét.

- Ne tegyél fel semmit!  - kiabáltam be neki a fürdőbe - Gyönyörű vagy, azok nélkül a szarok nélkül is.


×××


Pár órával később elmentem megkeresni Zana-t és a húgát, hogy egy kicsit beszélgethessek velük, és megismerhessem Gwen-t.

Őszintén szólva lövésem sem volt merre keressem őket, a telefonomat pedig a szobában hagytam, így elveszetten kószáltam a szállodában. Minden lehetséges helyre benéztem, ahol lehetnek, mint például a kondi, a medencetér, a wellness részleg, az ebédlő, a játékterem, egyszóval tényleg minden helyet bejártam, de egyszerűen sehol nem volt a két lány. Csak remélni tudtam, hogy nem indultak el vásárolni, vagy várost nézni kíséret nélkül.

A rajongók nem voltak oda túlságosan Zana-ért, éppen ezért nem szerettem volna, ha ő és a húga útnak indul egy idegen városban, telis-tele fannal.

Imádtam a rajongóinkat, ezt nem tudtam, és nem tudom elégszer hangoztatni, de volt egy részük, akik néha túl messzire mentek. Gondolok én itt arra, hogy a barátnőinket is hírességként kezelik, ha már átestek azon a szakaszon, hogy gyűlöljék őket.


- Liam!  - futott velem szembe Gwen, mikor feladva a keresést visszaindultam a szobánkba. Értetlenül vontam fel a szemöldökömet, míg a felém rohanó lányt figyeltem.

- Ti meg hol voltatok? - kérdeztem, mikor lefékezett előttem - Az egész szállodát bejártam értetek! - tártam szét a karjaimat fáradtan, mire a lány felnevetett - Hé, ne nevess ki!

- Bocs - kapta a szája elé a tenyerét, megpróbálva elfojtani a kuncorászását -Itt voltunk a szobátokban Yvonne- val, csak ugye nálad nem volt telefon, így nem tudtunk felhívni, utánad indulni meg mindenki lusta volt.

- Na, kösz - morogtam, összefonva a karjaimat a mellkasom előtt - Egyébként hova rohantál ennyire?

- Ja, um. Abby megkért, hogy kísérjem le az edzőterembe - vakarta meg a tarkóját - És, csúnya késésben vagyok - nevetett zavartan. Megforgattam a szememet, hiszen tipikus nő volt. Milyen nő az, aki nem késik soha? Félre álltam az útból, és néztem, ahogy elviharzik mellettem, majd szinte beesik Harry-ékhez.

A szobában Yvonne és Zana fogadott, akik a kanapén terpeszkedtek. Yvonne a kedvenc, képregényes pizsamanadrágjában, az egyik fehér pólómban, felkötött hajjal figyelte, ahogy Zana lelkesen magyaráz neki.

- Mi a téma, hölgyeim? - huppantam le közéjük, majdnem ráülve a feleségem lábára. Szemforgatva húzódtak arrébb, hogy nekem is több helyem legyen.

- Azt meséli Zana, hogy miért lett béranya - hajtotta a fejét az ölembe Yv.

- Oh, ez engem is pont érdekel! - csaptam össze a tenyereim, és érdeklődve fordultam a lány felé. Zana láthatóan zavarba jött a plussz egy hallgatótól, de viszonylag hamar összeszedte magát.

- Tehát az úgy volt, hogy kiderült, hogy én is béranyától vagyok, akárcsak Gwen. Anya nem eshetett teherbe, majd épphogy megismerhette a húgomat, egy agyvérzés elvitte - csuklott el a hangja. Elhúzva ajkaimat fektettem a tenyeremet a vállára, hogy megnyugtassam, vagy csak érzékeltessem vele, hogy itt vagyok - 11 éves voltam, tehát már rendesen vannak róla emlékeim, és tudom, hogy csodás nő volt. Aztán apa felvette a kapcsolatot, a biológiai anyánkkal, és egyszer csak azt vettem észre, hogy összeházasodtak. Nem mondom, hogy egyből elfogadtam ezt a dolgot, sőt a mai napig nem hívom, anyának, hiszen nem ő nevelt fel, és még az esküvő előtt kikötötte, hogy rosszul érezné magát, ha anyának szólítanám, így még mindig Viola-nak hívom. Na, és ahogy őt is megismertem, vele együtt a foglalkozását is. Mondhatom úgy, hogy beleszerettem ebbe. Valamilyen szinten anya miatt is csinálom, hiszen nem akarom, hogy bárki szenvedjen azért, mert nem lehet gyereke. Apa nagyon sokat mesélt a próbálkozásaikról, arról, hogy hány és hány dolgot kipróbáltak, de minden sikertelen volt. Elmesélte, hogy anya mennyire szenvedett, amiért nem alapíthat családot. És, én nem akarom, hogy bárki is ezt érezze!

09. - Olyan, tipikusan, anyásan

Ow, hello!:)
Nincsenek rá szavak, mennyire szégyellem magam, amiért ennyire elhanyagolom ezt a történetet. Igyekszem a részek írásával, és valójában alig várom, hogy november 9-én leversenyezzek, és végre újra ennek az egésznek szentelhessem a figyelmemet. 

Nos, a részt már régebben olvastam, pontosabban írtam, de még így is tudom, hogy a következő fog majd a kedvenceim közzé tartozni. 

Nos, nem tartalak fel titeket, remélem elolvassátok, és véleményt is írtok!
Oh, tényleg, a kommentekre, amint lesz időm válaszolok, de addig is köszönöm őket. 

csókcsók - puszipuszi, Lace x. 

Liam Payne
2016. Április 12. 

Szerettem utazni, oh, de még mennyire szerettem nézni a melllettem elsuhanó tájat, miközben hangosan hallgattam a zenét. Ilyenkor mindig azon gondolkoztam, hogy vajon az idő is olyan gyorsan elrepül, mint ahogyan egyre gyorsabban távolabb jutunk egy ponntól. És vajon, mi is ugyanúgy változunk, mint az elrepülő táj?
Emlékszem, hogy évekkel ezelőtt mennyire más voltam, sokkal többet ittam, és nem érdekeltek semmilyen bulinak a körülményei, és következményei. Egészen addig habzsoltam így az életet, míg egy ilyen egy-éjszakás kaland során meg nem ismertem Yvonne-t. Igazából, nem jöttem volna vele össze, ha másnap nem toppan be hozzám Ruth, és könyveli el a barátnőmnek, a megszeppent, nem éppen szerencsés lányt. Nővérem kedvéért, és unszolására több időt kezdtünk el együtt tölteni, s egyre jobban megismertük egymást. Utána pedig már nem volt visszaút. Amikor hazaértem egy turnéról, és ő ott várt a reptéren, megkértem a kezét, tehát az életem fenekestül felfordult, arról nem is beszélve, mikor Yv modellkedni kezdett.
Most pedig itt ültem a kocsiban, fejemet az ablaknak döntve, szemeimmel erősen hunyorogva, míg hüvelykujjammal Zana kézfejét cirógattam, ami a tenyeremben pihent. A vállam már elgémberedett a feje alatt, bár semmi pénzért nem mozdítottam volna el, hiszen, akkor egyértelműen felébreszteném.
Most olyan nyugodt volt. Hosszú, barna tincsei eltakarták szemeit, és homlokát, de az aprón elnyílt telt ajkait láttatni hagyták.
Kár lett volna tagadni. Zana piszkosul gyönyörű volt, és akármennyire fura, de az aranyos pocakja - ami a fiamat rejtette - csak még elbűvölőbbé tette.
- Hé, Payno - fordult hátra Paddy, megtámasztva a kezét a baloldali üléstámlán - 5 perc és a szállodánál vagyunk, kezdd el ébresztgetni - mosolyodott el halványan a szuszogó lányra pillantva. Bólintottam, jelezve, hogy megértettem, testőröm pedig újra a vezetésre koncentrált.
Tenyeremet az arcára simítottam, s lassan simogatni kezdtem. Nyöszörgött, és mocorgott, felemelve a fejét a vállamról, a mellkasomra feküdt.
- Zana - suttogtam, miközben a haját birizgáltam, majd fél perc elteltével sokkal inkább húzgáltam - Zanaboo, ha nem kelsz fel, nem tudod meg mi a meglepetés! - kuncogtam. Szavaimra szinte egyből kipattantak a szemei, és hirtelen igen is éber lett - Na, mi van? Kényelmes vagyok? - húzódott önelégült mosoly az ajkaimra.
Szerencsére nem volt ideje választ adni - ami nyílván egy csípős megjegyzés lett volna -, mert Paddy kinyitotta nekünk az ajtót, így már sokkal inkább arra figyeltünk, hogy épségben beérjen a szállodába. Én meg kint maradtam egy kicsit a rajongókkal.
- Liam, mi van veled és Yvonne-val? Elváltok? - kiabálták egyszerre többen is, mire csak halványan elmosolyodtam, és nemlegesen megráztam a fejem.
- Minden a legnagyobb rendben, csupán túl sokat vagyunk távol egymástól.
- Ezért van melletted már egy másik lány? - hangzott az újabb kérdés, ami nem kicsit vette el a kedvemet, ettől az egésztől. Mélyen fúrtam a fogaimat alsó ajkamba, nehogy valami olyat mondjak, ami kockára tenné a banda hírnevét.
- Nem, Zana csupán csak segít nekünk - írtam alá még egy utolsó füzetlapot, majd egy kényszer mosollyal pózoltam a képen. Csak arra vágytam, hogy bent lehessek, távol az ilyen kérdésektől, amik a magánéletemre vonatkoznak, és rajtam és a családomon, barátaimon kívül senkinek nincs köze hozzá.
Hajamat túrva léptem be a hotel halljába, ahol három nő is rám várt. Mármint. Sokkal inkább csak Yvonne várt rám keresztbe font karokkal, míg Zana-t sokkal jobban foglalkoztatta a Gwen személyében megjelent meglepetést.
Mosolyom kiszélesedett, egy pillanat alatt elfelejtettem, hogy mi is történt kint a rajongókkal, miközben Yvonne a karjaim közé bújt, és arcát a vállamba temette.
- Na, tündérbogyó lányunk lesz, vagy egy szívtipró kicsi fiunk? - pislogott fel rám, pillái alól. Apró csókot nyomtam a homlokára, az orrára, és a szájára, míg ő a pólóm alól kilógó bőrömet cirógatta ujjaival.
- Tommy, a legvagányabb kissrác lesz a világon - vigyorogtam boldogan, míg feleségem kíváncsian vonta fel a szemöldökét.

- Oh, tehát már neve is van? - húzódott hátrébb, hogy jobban lássa az arcomat. Nem azt láttam az arcán, amit szerettem volna. Mosoly helyett, sokkal inkább csak csalódottságot tükrözött, amiért egy újabb dologból hagytam ki - Azt hittem, hogy megbeszéltük, hogy ezen a téren közös döntést hozunk. Liam, megint kihagytál egy fontos dologból! - keserű mosoly húzódott az ajkaimra, ahogyan az arcára simítottam a tenyeremet, de ő elhajolt az érintésem elől, sőt az ölelésemből is kibújt - Most...most csak hagyj! - fújtatott, és hátat fordítva nekem a lépcső felé vette az irányt.

Csalódottan, széttárt karokkal fordultam az itt maradt másik két nő felé, ám őket csöppet sem érdekelte jelenlétem, túlságosan el voltak foglalva egymással. Mivel a testvéri pillanatot nem akartam megzavarni, így a hajamat túrva vettem elő a telefonomat, hogy felhívjam anyát.



×××

- Én továbbra is csak azt mondom, hogy vidd el valamerre. Beszéljétek meg. Tudod nagyon jól fiam, hogy ha elásod a dolgokat a tudatod mélyére, attól az még ott van, és, ha egyszer felbukkan akkor csak rosszabb lesz. Vidd el valahova, ahol kettesben lehettek, és beszélgessetek - nem láttam anya arcát, de a hangján tökéletesen hallatszott, pontosabban érződött, hogy mosolyog. Olyan, tipikusan, anyásan, ahogy senki más nem tud. És, már csak ezzel jobb kedvre derített.

- Köszönöm a tanácsot, anya. Hiányzol, te is, meg apa is. Na, meg Ruth és Nicola is - sóhajtottam.

- Ez a dolgom, kicsim. Segíteni, az elveszett fiamon - kuncogott - Te is elmondhatatlanul hiányzol, édesem. Olyan rég láttalak élőben, már csak a neten, és az újságokon látom az arcodat - hangja a játékosból, szomorúra váltott - Igazán meglátogathatnátok minket. Zana-t is olyan rég láttuk, sőt a pocakkal még nem is! És, azt sem mondtad, hogy mi az unokám neme!

- Oh, anya. Ma derült ki, hogy lesz egy kicsi fiam!

- És nem az volt az első, hogy engem felhívsz? - tettetett felháborodást - Nagyon örülök a boldogságodnak, fiam, de remélem, hogy azért a bébi születése előtt még láthatlak.

- Persze anya - sóhajtottam - Két hét múlva lesz egy hosszabb szünetünk, mi lenne, ha elmennénk valamerre? Hm, mondjuk Törökországba? Azt mondják isteni szállodák vannak arrafelé! És, ott nagyon nem is ismernek minket.

- Tudod, hogy nem szeretem, ha ránk költöd a pénzed, Liam. Annyit dolgozol érte, és..

- Anya, én ezt akarom, oké?! Az én pénzem az én döntésem, és én a családomra akarom költeni! - vágtam a szavába - És erről nem tervezek tovább tárgyalni. Megyek és próbálok szállást intézni.

- Ah, lehetetlen vagy. Rendben. Alig várom, hogy lássalak. A részletekről majd tájékoztass. Szeretlek, fiam.

- Én is téged, anya - mosolyodtam el a végére. A vonal megszakadt, én pedig fáradtan dőltem hátra a fotelben. Pár perccel később Yvonne rontott be a szobába, és vágódott le a velem szembeni fotelra.

- Beszélnünk kell! Nem bírom tovább! - morogta, mikor felnéztem rá - Egyszerűen képtelen vagyok tovább titkolni, és úgy tenni, mintha minden rendben lenne velem. Mert baromira nincs, Liam! - a könnyek folyamatosan áztatták az arcát, míg én közelebb húzódva próbáltam csitítani a zokogását.

Új blog

Hali- hali - hali! 

Ragyog a szívem, mint a nap, 

ugyanis a mai napon meglett a 20. feliratkozónk is! :) 

Köszönöm csajok! 

Na, a másik pedig, hogy ma, hirtelen felindulásból megnyitottam a Serial Killer Smile c blogunkat, amit az Apja lánya másik írójával fogok vezetni. 

Nézzetek be, és hagyjatok nyomot magatok után! 

08. - Hello, Tommy

És, itt is volnék!

Nem, ne higgyétek azt, hogy most már rendszeresen lesznek részek. Még mindig szét vagyok csúszva, de sikerült pár részt előre írnom, így gondoltam, miért ne lephetném meg az olvasóimat, af. Köszönöm, a 16 feliratkozót, és a kommenteket. Tudjátok nagyon jól, hogy ez nekem sokat segít a folytatásban.

Na, tehát. Jó olvasást, ne feledd, a véleményed számít! :)

Ölel-csókol, Lacy.

Liam Payne

2016. Április 11.,

Nem tudtam, mit is kellett volna mondanom, mikor Yvonne arra akart rávenni, hogy elvihesse Zana-t magával, a következő fotózás helyszínére, Boston-ba. Mármit, tökéletesen tudtam, hogy nem fogom megengedni, hogy elvigye mellőlem, csak arról nem volt fogalmam, hogy miként is közöljem ezt vele. A hotelszobánk teraszán ültünk, kivételesen kettesben, így valamennyire nyugodtan tudtunk megbeszélni, néhány fontosabb dolgot.
- Sajnálom, Yvonne, de nem szeretném, ha Zana távol lenne tőlem. Főleg, hogy nem viselnél el egy testőrt sem, pedig tudod mennyire utálom, ha nincs veled senki - magyaráztam, hátradőlve a székben. Lemondóan felsóhajtott, karjait keresztezte a mellkasa előtt.
- Jó, hagyjuk - fujtatta - Csak azt akartam, hogy egy kicsit kiszakadjon ebből a közegből.
- Mhm, igen. És elvidd tök idegen nők társaságába! Emlékszel, hogy ide is elég nehézkesen illeszkedett be. Itt marad velem. Holnap úgyis vissza kell utaznunk Londonba, vizsgálatra - álltam fel, készülve ott hagyni őt.
- És erről nekem, mikor akartál szólni?! - háborodott fel, a kezem után kapva.
- Yvonne - sóhajtottam fáradtan. Kezeim közé vettem az övéit, tekintetem mélyen az övébe fúrtam - Három egész napja, másról sem beszélek, csak arról, hogy holnap kiderülhet a gyerek neme!
- És, a névválasztásból is ugyanúgy kihagysz majd, ahogy az eddigi összes dologból? - kapta ki a kezeit az enyémek közül, s elviharzott mellettem.
- Nem hagytalak volna ki, ha egy kicsivel is több időt töltenél velünk, velem! - kiáltottam, ahogy utána sietve a karjára bilincseltem az ujjaim - Még mindig a férjed vagyok, Yvonne! Csak te erről néha elfelejtkezel, és ez így nem működik - hajtottam le a fejemet csalódottan. Feleségem mély levegőt vett, szorosan lehunyta a szemeit, s ismertem már annyira, hogy tudjam próbálja lenyugtatni magát.
- É-én csak sajnálom, Liam! - suttogta szomorúan. Nem válaszoltam, csak a fejemet megrázva magamhoz szorítottam.
Nem tudtam meddig leszünk még képesek eljátszani ezt. Ez a kapcsolat és házasság dolog egyáltalán nem működött, és bármennyire is fura belátni, ez mindkettőnk hibája. Mégis féltem elengedni őt, mert tudtam, hogy nélküle megint nem lesz senkim, és újra egyedül maradok. De, azzal is tökéletesen tisztában kellett lennem, hogy minél tovább csináljuk ezt a szart, annál mélyebben sérülünk mindketten.
Fogalmam sincs, hogy mi ketten, hogyan is kerülhettünk össze. Annyira különbözünk, olyan mások vagyunk. És, nem, ez nem az "ellenségek vonzzák egymást" történet. Ez csak arról szólt, hogyan használjuk ki egymást, egy látszólagos boldog élet felépítéséhez.
Yvonne karjai megfeszültek körülöttem, ahogy nagyot sóhajtott, mélyebben fúrva az arcát a mellkasomba.
- Mhm. Ez az a parfüm, amit tőlem kaptál? - nézett fel rám halvány mosollyal, csillogó barna szemekkel. Felnevettem, s nyomtam egy puszit az orrára, amit szokás szerint felhúzott.
- Igen, ez az - motyogtam, egy apró, bátortalan csókot nyomva ajkaira.

✖✖✖✖

Dr. McMayer rendelőjénél szerencsére senki más nem volt rajtunk kívül. Zana a vállamnak dőlve várta, hogy az orvos befejezze az ebédszünetét. Ujjaival játszadozott, míg én twitteren nézelődtem. Igazából, nem is figyeltem a posztokat, csak elgörgettem felettük. Ezzel ellenben Zana lehet, hogy figyelte, ugyanis hirtelen megállított, egy rólunk szóló cikknél.
"Liam Payne háza táján megkétszereződött a nők száma!" - már csak a cím is röhejes volt, így egyből a linkre kattintottam, hogy el tudjam olvasni az egészet. - A népszerű énekes és felesége már majdnem három éve házasok, ám úgy látszik nincs minden rendben, ugyanis nem régiben egy újabb hölgyike költözött be, az amúgy hatalmas villába. Nem mintha ez nem lenne elég, de úgy tűnik, hogy a barna hajú, névnélküli újonc, igenis állapotos! Hm, Liam, ez gyorsan ment! Gratulálunk, és azért egy képet várunk a kicsiről!" - hangosan felnevettem a cikk végén, ami egyenesen hihetetlen volt.
- Szerinted ez vicces?! - sziszegte Zana elhúzódva tőlem, féloldalasan felém fordulva - Úgy állítanak be, mint valami hülye cafkát!
- Nyugi - lihegtem kifulladva a nevetéstől - Kiírom az igazságot Twitter-re, oké? - néztem le rá. Mélyet sóhajtott, s sután bólintott egyet, majd hátradőlt a széken.
Egészen addig hozzám se szólt, amíg az orvos be nem hívatott minket.
- Izgulsz? - kérdezte suttogva, ahogy az ujjaimra nézett, amiket már egy jó ideje tördeltem.
- Te nem? - kérdeztem vissza meglepetten. A nők ilyenkor izgulni szoktak. Vagy tévedek?
- Liam, nekem teljesen mindegy, hogy fiú-e vagy lány. Csak az számít, hogy megszülessen és leléphessek - rázta meg a fejét, majd mikor rájött a szavai súlyosságára, mélyen az ajkába harapott.
- Nem szeretsz itt lenni? - kerekedett el a szemem. Alig találtam a hangomat, el sem hittem, hogy hallotta volna a kérdésem.
- S-sajnálom, nem úgy értettem - rázta meg a fejét.
- Hát, persze, hogy nem - motyogtam, s elengedve az eddig fogott kezét, hátra léptem a falig, aminek neki támaszkodtam.
- Jó napot, Mr. Payne, Ms. Lewis! - lépett be az orvos. Öreg volt és pocakos. Nem értettem, hogy a nők miért teszik szét neki a lábaikat - Minden rendben volt, ugye? - kérdezte, felhúzva a gumikesztyűjét - Rosszullétek? - fordult Zana felé, felhajtva a pólóját, valami zselés cuccot a hasára kenve.
- Egyre kevesebbszer - válaszolta halkan a lány.
- Szuper! Nos, akkor nézzük mi a helyzet a kisemberrel - mosolyodott el halványan, és egy kütyüvel körözni kezdett Zana hasán - Hm, fejlődésileg minden rendben. Esetleg szeretnék tudni a gyerek nevét? - pislogott felém a szemüvege felől.
- Igen - vigyorogtam, és újra közelebb sétáltam az ágyhoz, hogy jobban lássam a gyermekem. A kezemet megtámasztottam, Zana felett, az ágy támláján, ő pedig egyből összekulcsolta az ujjainkat. Lehetett volna annyi erőm, hogy elvegyem onnan a kezemet, de egyrészt nem zavart, másrészt sokkal jobban lefoglalt a kisfiam látványa.

- Hello, Tommy - motyogtam kábán, ahogy lehajolva csókot nyomtam Zana zselétlen hasára.
- Tommy? - kérdezte meglepetten, megtisztítva a hasát, visszahúzva a pólóját.
- Igen - bólintottam bárgyú vigyorral a képemen - Mindig is szerettem volna egy Thomas nevű kisfiút.
- Nagyon szép név, egyébként - szólt közbe az orvos, felém nyújtva a számlát, amin az igen borsos összeg szerepelt a magánrendelésért - 3 hét múlva ugyanitt! - köszönt el, kitessékelve minket a rendelőből.
Az autónál már Paddy várt minket, így ahogy beszálltunk hátra, már indított is.
- Sajnálom, amit odabent mondtam. Nagyon szeretek veletek lenni, és csak megszokásból tettem - fordult felém Zana, egy szomorú mosollyal. Megráztam a fejem, ölelésre tárva karjaimat. Szinte egyből közelebb férkőzött hozzám, arcát a nyakamba temetve.
- Ha újra csatlakozunk a turnéhoz lesz egy meglepetésem - motyogtam a hajába, amire csak egy hümmögés volt a válasza. Arcomat a hajába fúrtam, mélyen belélegezve a citromos illatát, hagytam, hogy elnyomjon az álom, amíg oda nem érünk a turné következő helyszínére.